Gyöngyi
5 °C
14 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

A munkaszolgálat embertelen, de túlzó mozgó vesztőhelynek nevezni

2013.01.23. 11:57

Csapody Tamás szerint nem igaz, hogy egy munkaszolgálatosnak a háború teljes időtartama alatt több esélye volt a túlélésre mint egy honvédnek. Szerinte a munkaszolgálatot jogosan lehet „mozgó vesztőhelynek” nevezni.

Mielőtt válaszolok ezekre az állításokra, szükségesnek tartom leszögezni: a zsidó munkaszolgálatot azzal a céllal hozták létre, hogy zsidók háborús érdemeket ne szerezhessenek, viszont szenvedjenek ők is veszteségeket. Magyarán: már a munkaszolgálat intézménye is súlyosan jogsértő volt és magában hordozta a visszaélés lehetőségét. Azért tartom ezt fontosnak leszögezni, mert még a látszatát is el akarom kerülni annak, hogy valaki válaszomat szerecsenmosdatásnak értelmezhesse. Az is biztos, hogy fegyver nélküli szolgálatban elvileg csak minimális veszteség keletkezhetett volna, tehát a munkaszolgálatos veszteségek jelentős része valamilyen visszaéléssel függ össze.

A veszteségi adatok tükrében a következő állapítható meg: a Honvédelmi Minisztérium nyilvántartása szerint a háború során 1944. október 15-ig a munkaszolgálatosok összvesztesége 41 340 fő volt (halott, sebesült, eltűnt, hadifogoly, beleértve vérengzések áldozatait is). Sajnos nincsenek pontos adataink arról, hogy a munkaszolgálatosok teljes állománya mekkora lehetett, de becslések szerint elérhette a 120-150.000 főt. Tehát az állomány 27,5 - 34,4%-a került veszteséglistára.

Ugyanebben az időszakban a honvédség összvesztesége munkaszolgálatosok nélkül 210.000 embert tett ki (pontos számok sajnos levéltári adatok hiányában nem adhatóak), miközben a honvédség teljes mozgósított állománya munkaszolgálatosok nélkül elérhette a 850.000 főt. Itt a veszteség mintegy 24,7%. Ebből csakugyan az szűrhető le hogy a munkaszolgálatosok esélyei kedvezőtlenebbek. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a teljes munkaszolgálatos veszteség több mint 40%-a egyetlen egy hónap alatt, 1943 januárjában (!) keletkezett, akkor nyilvánvaló, hogy ebből a statisztikából csak torz képet nyerhetünk.

A képet tovább torzítja, hogy lehetetlen még csak megközelítőleg is megállapítani, hogy az összveszteségből munkaszolgálatosok esetében mennyi a halott, mennyi a sebesült és mennyi a hadifogoly, mivel épp az 1943 januári adatsor ezt nem bontja alkategóriákra. Ha a munkaszolgálat „mozgó vesztőhely”, akkor nyilván a halottak számának kellene a legnagyobbnak lennie. Azokból a hónapokból azonban, amikor rendelkezésre állnak erre is adatok azt láthatjuk, hogy a munkaszolgálatosok veszteségei sokszor csak havi 15-50 főt tettek ki. Ez nem éppen arra utal, hogy az intézményt folyamatosan „mozgó vesztőhelynek”használták.

Vannak adatok szörnyű századokról, ahol a „keret” majdnem mindenkit meggyilkolt, és vannak adatok olyan századokról, akik még jelvényt is készítettek maguknak és táborozásaikat egyfajta kirándulásnak fogták fel. Nem állítom, hogy utóbbi gyakori jelenség lett volna, de az biztos, hogy a kép nem fekete-fehér.

Abban igaza van Csapody Tamásnak, hogy a nyilas hatalomátvétel után a munkaszolgálatosok túlélési esélyei rohamosan csökkentek. Többségüket a Birodalmi Védőállásban dolgoztatták embertelen körülmények között. Veszteségi adataikat nem ismerjük. Eredeti állításomat mégis módosítom azzal, hogy a munkaszolgálatosok túlélési esélyei a nyilas hatalomátvételig általában jóval magasabbak voltak, mint a fronton bevetett honvédségé. Sajnos mind a mai napig nem született monográfia a munkaszolgálatos alakulatokról. Így gyakran mítoszok, legendák élnek a köztudatban, amire Szabó István: A napfény íze című filmje is példa. Ebben az amszterdami és los angelesi olimpiai vívóbajnokot, Petschauer Attilát a felsorakoztatott munkaszolgálatos század előtt öntik le hideg vízzel, úgy hogy megfagy. ValójábanPetschauer Attila egy szovjet hadikórházban pusztult el. Nyilvánvaló, hogy halálában erősen közrejátszott, hogy amíg oda került, különböző szörnyűségeken ment keresztül és ezek jelentős részét éppen azok követték el vele szemben, akiknek gondoskodnia kellett volna róla.

Általánosságban a munkaszolgálatot „mozgó vesztőhelynek” nevezni mégis túlzásnak, felesleges hisztériakeltésnek tartom. Ennyi erővel a magyar honvédség intézménye is „mozgó vesztőhelynek” nevezhető.