Olivér
5 °C
8 °C

25 év fosztogató osztogatói

A Magyar Hírlap (MH) január 10-ei lapszámában „Balliberális országfosztás nyomában” címmel összeállítást közölt arról a sajtótájékoztatóról, amelyen a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, Csizmadia László, és jogi szakértője, ifj. Lomnici Zoltán, szakmai állásfoglalásukat ismertetve mutatták be a nemzeti vagyon 2006 és 2010 közötti kezelését. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2008 és 2009-es jelentéseinek megállapításaira alapozva azt kívánják bizonyítani, hogy az előző kormányzat a 2007-es vagyontörvény elfogadtatásával – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és elődszervezetei közötti vagyonmozgással – szándékosan káoszt idézett elő, megakadályozva ezzel az átlátható elszámolást a nemzeti vagyonnal.

A szakmai állásfoglalás ismertetői szerint a mostani országgyűlési választások előtt „a választópolgároknak joguk van benézni a kulisszák mögé, és meglátni, hogy az ismét hatalomra törő pártok és vezetőik közül azok, amelyek-akik 2002 és 2010 között már részt vettek a hatalomgyakorlásban, vajon hogyan kezelték a rájuk bízott nemzeti vagyont.”

Szó, mi szó – eltekintve attól, hogy éppen most, a választások előtt álltak elő ezzel – bizony nagy szükség van és lenne a közvélemény, az állampolgárok, választópolgárok tájékoztatására arról, hogy a kormányzatok, a politikai elit(ek), miként is bántak az ország vagyonával. S nem csak 2002-2010 között, hanem a rendszerváltozás hajnalától eredezően. Mindmáig. Az elmúlt 25 esztendőben. Merthogy akkor legyen végre joga az állam- és választópolgárnak a teljes negyedszázad vagyonkezeléséről, avagy, inkább úgy fogalmaznék: az állami vagyon fosztogatásáról, osztogatásáról átfogó, teljes(ebb) képet kapni. Már a kezdetekre vonatkozóan is.

Ehhez kívánok némi támpontot adni mind az olvasó, mind a CÖF számára, az Országgyűlés 1994. március 28-ai ülésnapján elhangzott felszólalásom közreadásával.

Sürgősségi tárgyalást kérő önálló képviselői indítványomban javasoltam, hogy az Országgyűlés kérje fel a Kormányt arra, hogy a Parlament és az ország nyilvánossága előtt számoljon el a privatizáció során magán-, társasági illetve alapítványi tulajdonba adott állami vagyonnal. Az elszámolásnak tételesen tartalmaznia kell – az ÁVÜ (Állami Vagyonügynökség) által megkötött szerződések alapján – az új tulajdonosok nevét, a tulajdonlás mértékét és a vételárat.

Előterjesztésemet ekként indokoltam: „Tisztelt Országgyűlés! Amikor a sürgősségi előterjesztéshez kértem képviselői támogató aláírásokat, akkor egyik képviselőtársam azzal írta alá, hogy ismerős nekem ez a vagyonelszámoltatás. Akkor megbeszéltük, való igaz, volt valami hasonló, csak talán szűk körűbb, 1989-ben, amikor az akkori parlamentben néhány képviselőtársammal együtt hasonlót terjesztettünk elő, egy elég széles és erőteljes társadalmi támogatással – hogy az MSZMP számoljon el a vagyonával.

Azt gondolom, most valami hasonlóról, de valóban tágabb dologról van szó, s ehhez is nagyon széleskörű társadalmi figyelem, elégedetlenség, s igény társul. Miről van szó? Arról, van egy erkölcsi indítéka valóban ennek az előterjesztésnek, amelynek lényege, hogy azt a több ezermilliárdos vagyont – amelyből több százmilliárdos tételek az ÁVÜ-höz, illetve az Állami Vagyonkezelő Rt.-hez tartoznak, azt a több ezermilliárdos vagyont is a társadalom egésze tisztességes, becsületes munkával halmozta fel az elmúlt évtizedekben. Ennek résztvevője volt a társadalomban mindenki, majd' tíz és félmillió állampolgár, de szűkítetten az ÁVÜ és az ÁV Rt. körébe tartozó vagyonnál a munkavállalók milliói, a ma nyugdíjban lévő, már több millió ember, akik évtizedekig dolgoztak ezek felhalmozásáért.

Úgy gondolom, hogy – a sikerpropaganda ellenére – az a gyakorlat, amely ma privatizáció címén zajlik, az nem tesz mást, minthogy néhány ezer ember számára milliomosi, multimilliomosi vagy milliárdosi létet teremt a vagyon osztogatásával, elajándékozásával, miközben százezrek és milliók feje fölül eladják a gyárakat, a termelőüzemeket, és reménytelen helyzetbe kergetik őket. Azt gondolom, a társadalom elemi joga tehát, hogy pontosan tájékozódjék arról, hogy az általa összegyűjtött és felhalmozott vagyont kik, milyen mértékben, milyen módon osztogatják el egy szűk körben.

A társadalmi elégedetlenség pedig abban is megnyilvánul - hiszen figyelnek rá az állampolgárok, s a közvetlen környezetükben, a vállalatokon keresztül is megélik, akár úgy is, hogy már kitették az utcára őket, akár úgy, hogy van még munkahelyük - hogy milyen visszaélések közepette zajlik az állami vagyon privatizációja, az ő tulajdonuk kifosztása. Vagyis elengedhetetlen az a széle körű társadalmi kontroll, amelyet a privatizáció dolgában az Országgyűlés eddig nem tudott megtenni.

Itt hadd válaszoljak az egyik privatizációs szakember azon állítására, hogy az ÁSZ dolga mindezt megcsinálni, s hogy a Parlament ne akarjon végrehajtó jogosítványokat felvenni. A Parlament, úgy gondolom, e tekintetben éppenhogy nem tett eleget annak az alapvető funkciójának, amely a törvényalkotás mellett elrendeltetett számára, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalmat. E tekintetben az egész privatizációs folyamat ellenőrizhetetlen, nem véletlen, hogy sűrű korrupciós környezetben zajlik a dolog.

Az is elengedhetetlen – amikor szűkítetten arról szól a privatizáció, hogy kevesek gazdagodnak meg, miközben milliók nem jutnak tulajdonhoz – hogy egy új privatizációs koncepció készíttessék, amely nyilvánvalóan az új kormánynak és az új parlamentnek lenne a dolga. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy vagyonleltár készüljön: mivel és mennyivel rendelkezik a következő kormány és parlament... s elvégezni a vagyonfeltárást, pontosan kik, miképpen jutottak vagyonhoz, milyen mértékben, hogy ebből a helyzetből lehessen az új kormányzat számára ezt az új privatizációs koncepciót kidolgozni.”

Akkori képviselőtársaim 95 igen, 80 nem és 35 tartózkodó szavazatukkal – elutasították az önálló indítvány napirendre tűzését. Innentől kezdve azután végképp nem volt semmi fék, ami a rabló privatizációt, az osztogatást, fosztogatást akadályozta volna.

Tombolt is, különösen 1992-2002 között.

Az első szabadon megválasztott Kormány idején nyúlták le az ipari-és agrárüzemeket – milliós nagyságrendben utcára dobva munkásokat - elkótyavetyélték pl. a teljes magyar növényolajipart - ráadásul egy olasz maffiagyanús társaságnak - és így tovább.

1994-1998 között tombolt igazán a privatizációnak nevezett osztogatás-fosztogatás, rettenetesen erős korrupcióval karöltve. Meg kellett „kenni” akit csak kellett-lehetett, s pl. az orosz államadósságot is szépen elkenték maguk között az elvtársak (amely adósságból azóta már évek óta utazhatnánk a 4-es metrón!).

Az 1998-2002 közötti „Ifjú-kabinet” osztó-fosztó stratégiájának vezérlő mondata pedig ez volt: „Most mi jövünk!” S persze az azt követő „nyócévben” is, némileg már csendesebben – hiszen a nemzeti vagyon nagyobb része már kifosztódott-kiosztódott, de azért folydogált, a CÖF szerinti „balliberális” módon.

Az utóbbi három esztendőben pedig újraosztogató módon, azaz amit (ellen) eleink lenyúltak, azt elvesszük, s újra osztjuk a mieinknek (közötte persze magunknak is!).

Az MH összeállításban tudósítanak arról is, hogy a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), az ÁSZ vizsgálati anyagai alapján – már 2010-ben – feljelentést tett a Fővárosi Ügyészségen, amely azt megalapozottnak találta, és elrendelte a nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt. Figyelemmel erre, s kiindulópontnak tekintve az 1994-es önálló képviselői indítványom előterjesztése indoklásául mondottakat, valamint a fentebb írtakat, kérem a Fővárosi Ügyészséget: tekintse azt a CÖKA által tett feljelentés kiegészítésének, s az állami/nemzeti vagyon hűtlen kezelésének gyanújára vonatkozó nyomozást terjessze ki az 1990-től 2014-ig regnáló kormányok privatizációs gyakorlatára, kiegészítve a volt MSZMP és KISZ (állami) vagyonok, továbbá a múlt rendszer minisztériumai, állami főhatóságai,valamint az állami vállalatok és termelőszövetkezetek üdülőinek, mint (állami) vagyonelemeknek az elherdálására is.

Derüljön ki, hogy az 1990-től hatalmon volt pártok és vezetőik hogyan kezelték a „rájuk bízott nemzeti vagyont.” Derüljön ki, s legyen következménye annak, ha volt olyan – bizonnyal nem egy személy – hogy hűtlenül kezelték az állami/nemzeti vagyont. 25 esztendő után végre tudjuk meg mi, milliók, hogy kik, hogyan és kiknek osztogatva fosztottak meg bennünket a négy évtizednyi munkánkkal felhalmozott vagyonunktól.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?