Belgrádból érkezik a varsói gyors

2015.04.30. 13:01

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Közép-Európában egy kis ország, mely saját magával határos, korábbi területének több mint kétharmadát elvesztette, a szomszédos országokban nagyszámú nemzetrészei élnek kisebbségként és mai napig a Trianon-szindróma tüneteivel küzd. Finoman szólva nem nevezhető a rendszerváltás nyertesének, komoly gazdasági gondokkal küzd ezért Keletről próbál meg azeri és arab tőkét az országba csábítani. 

Pandur József (1965)

  • 1992-2001 Külügyminisztérium
  • 2001-2005 nagykövet, Belgrád
  • 2007-2009 az ENSZ boszniai főképviselőjének politikai főtanácsadója
  • 2009-2011 igazgató, Political Capital 
  • 2011-2014 nagykövet, Szarajevó

Ez az ország Szerbia, ahol egy szélsőjobbról indult, de sikeres néppárti fordulatot végrehajtó párt van hatalmon, komoly választói támogatottsággal, ami még olyan intézkedések hatására sem csökken, mint a nyugdíjak és fizetések csökkentése. És nem kizárt, hogy ez lesz a modell a Jobbik számára is. 

A jelenlegi szerbiai kormányzó párt a Szerb Haladó Párt (Srpska napredna Stranka – SNS) 2008-ban alakult. Mégpedig úgy, hogy Tomiszlav Nikolics, (jelenleg Szerbia köztársasági elnöke) és Alekszandar Vucsics (jelenleg Szerbia miniszterelnöke) vezetésével a Vojiszlav Seselj (jelenleg hágai vádlott, bár pár hónapja szabadlábon van) által vezetett Szerb Radikális Pártból kivált 17 képviselő és pártot alapított.

Alekszandar Vucsics
Alekszandar Vucsics
Fotó: Darko Vojinovic

Nikolics és Vucsics hosszú éveken keresztül a Szerb Radikális Párt második és harmadik számú vezetője volt, majd mikor Seselj 2003 februárjában önkéntesen Hágába távozott, ők vették át a radikális párt irányítását. 2008-ban szembefordultak Seseljjel és a párt keményvonalasaival, mivel megszavazták az EU-val kötött Stabilizációs és Társulási Megállapodást (SAA) ami Szerbia számára nagy lépés volt az EU tagság felé. Sőt, a nacionalista új szerb kormány érte el, hogy Szerbia megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat. 

Az SNS és annak két vezetője, Nikolics és Vucsics

megkezdte az új párt középre pozicionálását és a szakítást a radikális múlttal. Szakítottak Seseljjel, Moszkvát felcserélték Brüsszelre és a szélsőséges nacionalista radikalizmust populizmusra, melynek középpontjába a korrupció elleni harcot állították.

Ennyi elég is volt, hogy a 2008-as, tehát a párt alakulásának évében tartott választásokon 29,46 %-ot kapjanak. Négy évvel később 2012-ben Nikolics megnyerte az elnökválasztást és a SNS kormányra került koalícióban a baloldali, posztkommunista Szerb Szocialista Párttal. Alekszandar Vucsics első miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter lett, valamint az ő felügyelete alá kerültek a szerbiai titkos szolgálatok. És innen nem volt megállás.

Vucsics csúcsra járatta a korrupció, az oligarchák és a szervezett bűnözés elleni harcot. Felülvizsgálták a korábbi privatizációs ügyleteket és sorra tartóztatták le a korábbi kormányzó párthoz, a Borisz Tadics vezette Demokrata Párthoz kötődő üzletembereket, politikusokat. Köztük Miroszlav Miskovicsot, a Delta Holding tulajdonosát, aki éveken keresztül vezette a szerbiai leggazdagabb üzletemberek listáját, mintegy 2 milliárd dollárosra becsült vagyonával.

A párt támogatottsága ezzel párhuzamosan meredeken nőni kezdett. A soron következő 2012-es választásokon még csak 24,03 %-ot kaptak, 1 évvel később a párt támogatottsága elérte a 40 %-ot, a 2014-es előrehozott választásokat már 48,43 %-al magasan megnyerték. 

Jelentős változások figyelhetők meg a SNS valamint Vucsics és Nikolics külföldi megítélésében is. Míg a párt alapításakor az EU de főleg az USA igen szkeptikus és gyanakvó volt az új párttal szemben, tegyük hozzá teljes joggal, figyelembe véve radikális múltjukat, 2011 de főleg 2012-től kezdve Vucsics és az SNS vált az USA és az EU legfőbb szövetségesévé nemcsak Szerbiában, de az egész régióban.

És ehhez nem kellett más, mint – legalábbis látszólag – távolodni Moszkvától és látványosan fellépni a korrupció ellen. Illetve még egy apróság: párbeszédet kezdeni a korábban Szerbiához tatozó, de függetlenné vált Koszovó vezetésével. A korábbi demokratikus kormányzó pártok ezt azért halogatták, mert szerintük a szerb választók ezt soha nem nyelnék le. Hát tévedtek!  

És miért érdekes ez itt, Magyarországon, 2015 tavaszán? Itt is van egy szélsőséges nacionalista párt, amelyik elkezdett a jobbcentrum felé húzni és néppártosodni. Játsszunk el a gondolattal, hogy Vona Gábor pártelnök és a Jobbik követi a szerbiai példát. Ez valószínűleg oda vezetne, hogy a 2018-as választásokat simán megnyerik és kormányra kerülnek. 

A recept adott:

látszólag távolodni Moszkvától, nyitni a Nyugat és az EU felé és kicsit módosítani azon arab országok körén, akik mellett kiállnak, és akikkel együttműködnének.

Vucsics 2003-ban még nyíltan kiállt Szaddám Husszein mellett. Pár nappal ezelőtt egy 3,5 milliárd eurós üzletet írt alá a szerb kormány az Egyesült Arab Emirátusokkal a „Belgrád a vízen” projekt keretében. 

Radikalizmus helyett gátlástalan, de sokszor mértéktartó populizmus – ez Magyarországon mindig bejön. Ha szerbiai példára a Jobbik is a korrupció elleni harcot tenné programja központi elemévé (aminek vannak jelei) és tenne valamit ellene, már most ellenzékben is, azzal nem csak a kormánypártoktól, de jó eséllyel a baloldaltól is szavazókat tudna elszívni.

A kitiltási botrány óta a korrupció a közbeszéd egyik legfontosabb eleme Magyarországon, amire a brókerbotrányok csak ráerősítettek és ez a téma teljesen ráégett a Fideszre. De ez elmondható a baloldal pártjaira is. Ha a Jobbik a 2018-as választásokat megnyeri és a szerbiai példát követve hatékonyan fellép a korrupció ellen, esetleg letartóztatásokra is sor kerül, akár több cikluson át is számolni kell egy jobbikos kormánnyal.  

A Jobbikban a néppárti fordulat, mint látható a párton belüli turbulenciákból, nem megy fájdalommentesen, de a szerbiai példa is mutatja, hogy egy esetleges pártszakadásnak nem lenne feltétlenül negatív hatása Vonára nézve.

Az igazán szélsőséges, vállalhatatlan és változásra képtelen csoportok kiválása inkább megkönnyítené az arculatváltást. Mint a SNS esetében is látható, a pártot alapítók kiválásakor a szélsőséges, Seseljhez hű radikálisok maradtak hátra, de a tagság nagy része, a szavazókról nem is beszélve követte Nikolicsot és Vucsicsot. A Szerb Radikális Párt a 2012-es választások óta már a parlamentbe se jutott be.   

Egy esetleges fenti forgatókönyv végigvitele a párt megítélését is radikálisan megváltoztatná.

A Moszkvával való szakítás, szembeállítva a Fidesz keleti nyitásával, a radikális retorika visszafogása és a korrupció elleni harc fókuszba állítása a jelenlegi magyarországi viszonyok között biztos recept ahhoz, hogy a Jobbik elfogadható partner legyen az EU, de főleg az USA számára. Egy esetleges pártszakadás ezt csak még inkább megkönnyítené. 

Hasonlóság van a két párt között abban is, hogy nem rendelkeztek (SNS) / rendelkeznek (Jobbik) olyan szakembergárdával, akiket kormányra kerülve pozícióba ültethetnek. Vucsics erre is talált követhető megoldást. Olyan pártonkívüli független, esetleg más pártokhoz tartozó szakértőket ültetett miniszteri és vezető pozíciókba, akik nem kompromittálódtak az előző kormányok alatt. Ezt a saját pártjából érkező mellőzöttség miatti elégedetlenség ellenére is megtette. 

Az SNS által végrehajtott totális fordulat azonban nem lett volna lehetséges, ha Vucsics nem egy karizmatikus, a sajtót és a közvéleményt ösztönösen jól kezelő politikus, aki nem mellesleg kiváló szónok is. Ez Vona Gáborról egyelőre nem mondható el, de a magyar politikus majd 10 évvel fiatalabb szerb kollégájánál. Van még hova fejlődnie ezen a téren, de ideje is van rá – bár nem sok.

Korábban, egészen 2014-ig, a magyar politikai viszonyokat az elemzők és az újságírók a Lengyelországihoz hasonlították és mindenki a varsói gyors érkezésére várt. Elkeserítő, hogy 2015-re eljutottunk oda, hogy a belgrádi gyors befutásának van komoly esélye. Ez a magyar politikai élet balkanizálódásának a jele, a szó legpejoratívabb, XIX. századi értelmében. 



  • Hírek
  • Hírek