Eleonóra
0 °C
12 °C

Egy volt belőle, és most már majd annyi se lesz

01
2019.01.20. 20:02 Módosítva: 2019-01-20 20:53:59

Olyanoknak, akiknek a magyar film és a magyar kapitalizmus múltja, jelene és jövője igazán fontos (és én olyan vagyok), Andy Vajna András nem volt kikerülhető ember. A halála sem az.

Ebben a dühös, antikapitalista országban az ő történetét is az iskolákban kellene mutogatni, ahogy az összes többi sikeres vállalkozóét is, Andy Grove-tól Soros Györgyig, tucatjával. Hogy melegedjenek bele az emberek.

Mesélni kéne a Fiumei Kávébehozatali Társaság cégvezetőjéről, a Weidmannak született Vajna Györgyről, aki nem tudom, hogyan keveredett abba a helyzetbe, hogy a németek által megszállt Magyarországon, 1944. augusztus 1-jén kezébe vette akkor született András fiát. Aznap tört ki a varsói felkelés, és aznap derült ki, hogy egy, a nácik és a szovjetek közé szorult népnek soha nincs miben reménykednie.

Ki tudja, talán ez is benne volt, hogy 12 évvel később a Vajnák elhagyták ezt az országot, Vajna András egyedül, a Vöröskereszttel, a szülők meg ki tudja, hogyan és miért nem vele.

De tudták, mit akarnak: Los Angelesben kezdtek újra élni. Andy Vajna naponta álmodta újra az amerikai álmot. Abban a korban nőtt nagyra Hollywoodban, amikor azt még joggal hívták álomgyárnak, és ami a saját filmjeit illeti, sohasem tudott túllépni ezen.

Arról is kellene beszélni egy film- és vállalkozástörténeti órán, miért és pláne hogyan keveri-kavarja magát egyre feljebb a pénz és a siker világában ez a határokat nem ismerő, a történelemből Amerikába csöppent srác. Egy gyakorlatias, ügyes, kockázatvállaló és vagány vállalkozó története az övé, a több ezer főt foglalkoztató parókaüzlettől az ázsiai filmforgalmazó cégen át Hollywood első vonaláig, és aztán tovább, az Óperencián túli, újraszületett Magyarországig.

És egy messze nem példaértékű emberé is, aki sehol nem tudta összeszedni azt, amit vélhetően már gyerekkorában sem kapott meg: szerethetőséget, eleganciát, szolidaritást, ki tudja, még mit.

Ha pénzről volt szó, sohasem volt válogatós, viszont ügyes. Ez volt a szakmája, a hivatása és a menedéke is. Láttuk, ahogy rettenetesen értett ahhoz, amit csinált, de nem akartuk, hogy a gyerekeink ilyenek legyenek.

Láttuk, hogy előrelépést és prosperitást hoz a magyar filmiparba, de közben a szeme sem rebbent, amikor egyszer csak már nem a piacról ömlött hozzá a bevétel, hanem a közpénzpatakból. Nagyvonalú volt, hagyta kibontakozni maga körül az embereket, olyanokat is, akiknek a filmjeit nem szerette, de volt, hogy a sajátjaként tekintett az útjába került siker és pénz egy jó részére.

Bátor ember volt, aki kínjában le sem szarta, mit gondol róla vagy a férfiasságáról a tömeg. Rengeteget adott azoknak, akik vele dolgoztak, de sokat is vett el tőlük, főleg a lelkükből.

Sikeres volt, mert értett hozzá, és az is akart lenni, minden mást pedig megvett a pénzén. Legalábbis ezt láttuk az utcáról a jachtja és a magánrepülője felé kukucskálva. Öncsinálta amerikai ember volt, és amikor Magyarországra visszakerült, akkor is az maradt. Ment előre, ahol csak lehetőséget látott.

És most majd nem lesz itt ilyen.

Furcsa hiány lesz ez. Épített egy jól működő rendszert a filmszakmában, aminek az első perctől kezdve látható gyengéje volt, hogy a személye köré épült. Nem kell hozzá okosnak lenni, hogy lássuk, nélküle fenntarthatatlan lesz.

Azok, akik ezt a sorsot se kiköpni, se lenyelni nem tudják, leköpni ne most próbálják meg. Az ok, amiért most mindenki gyűlöli, nem belőle, hanem belőlünk ered, mert minálunk lehetett ilyen. Amiért pedig tisztelni lehetett, azt magának köszönhette. Nem neki tartozunk azzal, ha megértjük, hanem a saját elmulasztott lehetőségeinknek.

Nyugodjon békében.

A szerző befektető, az egykori Magyar Mozgókép Közalapítvány kurátora, az eredeti írást a Facebookra posztolta.

Borítókép: Barakonyi Szabolcs / Index.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!