Egyszerűen perverz, ha egy fehér színész afroamerikainak vallja magát

Egyszerűen perverz, ha egy fehér ember aláírja, hogy identitásának elválaszthatatlan részét képezi az afroamerikai eredet és tudat – fogalmaz az Index számára írt véleménycikkében Valencia James, tíz éve Magyarországon élő és alkotó, a Karibi-térségből származó, színes bőrű táncosnő. Valencia James ahhoz a vitához szólt hozzá, amelyről mi is több cikkben beszámoltunk.

A Magyar Állami Operaház a jogtulajdonosok akaratával szembemenve, a szerződésben szereplő kikötést megkerülve nem színes bőrű színészekkel tűzte műsorára a Porgy és Bess című Gershwin-operát. Az első évad egy kiskaput kihasználva rendben lement, de idén már engedély nélkül játszották újra az előadást, és hogy megkerüljék a jogörökösök kifogásait, Ókovács Szilveszter igazgató aláíratott egy nyilatkozatot a (fehér) szereplőkkel, amelyben kijelentették: „identitásuk megkerülhetetlen részét képezi az afroamerikai eredet és tudat”. Az Indexnek több szereplő is nyilatkozott az ügyben, de Valencia James azzal kereste meg az Indexet, színes bőrű ember véleménye eddig sehol nem jelent meg. (Írásának Moldova Júlia által magyarra fordított változatát alább közöljük.)

A Magyar Állami Operaház fehérített Porgy és Besse a magyarokat sérti

Gershwin operáját, a Porgy és Bess-t az amerikai opera esszenciájaként emlegetik. Világszerte különleges helyet tölt be a nézők szívében. 1935-ös megszületése és premierje óta játsszák túlnyomórészt afrioamerikai szereplők, ahogy ehhez az alkotói, George és Ira Gershwin ragaszkodtak. Azokban az időkben, alig pár évtizeddel a rabszolgaság eltörlése után, mindennapos volt az afrikai-amerikaiak szegregációja és az ellenük irányuló erőszak.

Gershwinék váratlan, radikális döntése megrázta az opera világát és a nemzetközi előadó-művészeti szcénát. Bár az afrikai-amerikai közösség kritikusan fogadta az operát, Gershwinék szabálya, miszerint csak afrikai-amerikai vagy fekete (Afrikából származó) énekesek játszhatják el az opera szereplőit, pontosan ugyanolyan fontos ma is, mint nyolcvan évvel ezelőtt.

A Magyar Állami Operaház kifehérített előadása és a főigazgató, Ókovács Szilveszter érvelése nemcsak Gershwinék hagyatékát sérti, hanem történelmi igazságtalanság is az afrikai-amerikaiakkal szemben, sőt sérti az átlag magyar adófizetőket is.

A Karibi-térségből származó fekete nőként, aki egy évtizedet tanult és dolgozott Magyarországon, hozzájárult a helyi művészeti élethez és az ország életéhez általában, szeretnék megosztani pár gondolatot a témával kapcsolatban. Megértem, hogy riasztó lehet a felvetés, hogy etnikai alapon tiltsanak el valakit egy szerep éneklésétől. Nem hiszem, hogy minden fekete ember nevében szólhatnék, de hiszem, hogy a szereposztási megkötés igenis fontos, és nem a magyarok kisemmizésére irányul. Sőt: valójában Ókovács tettei okoznak kárt a magyaroknak!

A Porgy és Bess nem ragadható ki eredeti kontextusából, nem választható el a faji megkülönböztetés kérdésétől. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne általános érvényű. George Gershwin az amerikai Délt választotta operája helyszínéül, ahol tombolt az afrikai-amerikaiakat sújtó rasszizmus, és a törvény nem nyújtott nekik semmiféle védelmet. A szegregációs törvények értelmében nem juthattak hozzá olyan szintű oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz és lakhatáshoz, mint fehér polgártársaik, és folyamatos megaláztatásnak voltak kitéve. Nem szavazhattak, és ha bármilyen kis sikert vagy eredményt elért a közösség, azonnali erőszak- és lincselési hullám indult meg – a fehér csőcselék vagy olyan szélsőséges szervezetek fordultak ellenük, mint a Ku Klux Klan. Ez a Catfish Row tágabb környezete a Porgy és Bessben. Egy folyamatos fenyegetettségben élő közösség, ahol minden szereplő a legjobbat próbája kihozni abból, ami számára adatott. A történet így tekervényesen összefonódik az afrikai-amerikai léttel, ami mind a mai napig ostrom alatt áll. A különleges zenei világot is ez a küzdelem formálta. A zene és az eredeti kontextus elválasztása nemcsak az opera autentikusságát teszi tönkre, de igazságtalan azokkal szemben is, akiknek a szenvedése és harca azzá tette mindezt, amit ma jelent.

Hallhattunk olyan érveket, hogy az opera sztereotip módon mutatja be az afrikai-amerikaiak életét, így kiszabadítása az eredeti, rasszista kontextusból és szereplőkből valójában jót tesz a műnek. Erre az érvre egy kérdéssel szeretnék felelni:

milyen jogon dönt bárki, aki nem tagja az afrikai-amerikai közösségnek, ilyen megoldás mellett?

Ezt a közösséget évszázadokon át kiradírozták a mainstream média és művészet térképéről. Kihagyni őket egy nekik íródott és általuk formált műből újabb igazságtalanság lenne. Hiszek benne, hogy több haszonnal járna az opera előadása eredeti kontextusában, az adott korszak műveként, kellő felvilágosítás mellett a rasszista sztereotípiákról és azok veszélyeiről.

A Gershwin-jogtulajdonosok szereplőkről szóló megkötése nem rasszista kitétel. A rasszizmushoz a domináns kultúra társadalmi, gazdasági és politikai hatalomszervezetére lenne szükség a marginalizált csoport vagy rassz felett. A Porgy és Bess esetében ezek egyikéről sincs szó. Gershwinék megkötése inkább az igazságosság egyik formája, a kulturális és társadalmi felelősségvállalás fontos példája. Mintha Ókovács megfeledkezne róla, hogy ma is éri igazságtalanság és diszkrimináció a színes bőrű embereket, különösen Magyarországon! Tavaly, a premier idején kezdte meg Orbán Viktor miniszterelnök a feketék és arabok elleni nyíltan rasszista retorikát, hogy ezzel több szavazatot szerezzen. Romák ezreit sújtja intézményes elnyomás, és ezt el sem ismerik. Sokan hasonló vagy még rosszabb körülmények között élnek, mint a Catfish Row lakói. Ezen kívül a magyarországi afrikai származású közösség tagjait a sértő „félvér” néven emlegetik. Ezen csoportok közül egyik sem jelenik meg vagy szerepel a magyar színházi előadásokban. Egy ilyen helyen, ahol a fehérség a magyarság definíciója, ahol a barna és fekete bőrűek nemzethez tartozását megkérdőjelezik, a Magyar Állami Operaház ragaszkodása a kifehérített Porgy és Besshez igenis baj.

Ókovács azt állítja, ő a rasszizmus áldozata, és hamisan „progresszív megközelítésre” hivatkozik – önhitt álca ez, ami sérti sok színes bőrű mindennapi tapasztalatát és tudását az egyenlőtlenségekről. Leplezni próbálja a nyilvánvaló hamisságot és tiszteletlenséget egy sor irreleváns kérdéssel a fekete identitásról.

főleg, ha ezt az embert sosem érte rasszista megkülönböztetés, mint amúgy ez rutinszerűen megtörténik egy nem európaival a magyar társadalomban. Nehezen hiszem, hogy magára valamit adó ember egyetértőn aláírna egy ilyen nyilatkozatot, mint amit állítólag az előadásban részt vevőknek küldtek meg a bemutató napján.

Ókovács tettei ártanak a magyaroknak. Először is a várható büntetések és jogi költségek vélhetően azok zsebét terhelik majd, akikért állítása szerint harcol: az adófizetőkét. Másrészt, milyen ironikus, hogy azzal védekezik, a magyaroknak joguk van a Porgy és Bess megtekintésére, hiszen a művet – noha nem teljes verzióban – bemutatták a 2017-es budapesti nyári fesztiválon. Ebből a pénzből el lehetett volna hozni nyárra Magyarországra a megfelelő fellépőgárdát, és pont ugyanannyira lenne elérhető az előadás, mint ahogy most játsszák, azaz a színházi évad alatt egyetlen egy blokkban. Végül elvész így az esély, hogy a magyar közvélemény a társadalmi igazságtalanság valós problémáival szembesüljön, ezekről tanuljon. Ahelyett, hogy ezt a művet interkulturális megértésre használnák, olyan ellenségesség lett belőle, ami a jelenlegi, színes bőrűek diszkriminatív megkülönböztetését elfogadó politikai felfogáson is túltesz.

És végső soron azt is gondolom, hogy több köt össze minket, mint amennyi elválaszt. A magyarok és az afrikaiak osztoznak a megszállások, az elnyomás szomorú történelmén. Úgy tűnik, ennek ellenére a (fehér) magyarok nem értik, milyen mértékben befolyásolja az afrikai származásúak mindennapi életét ez az elnyomó szemlélet. Nem tűnt el a rasszizmus Amerikából Martin Luther Kinggel vagy Barack Obama elnökké választásával. A fekete és roma magyarok naponta megtapasztalják a diszkriminációt Magyarországon. Ha Ókovács és az operában részt vevő művészek őszintén felmérnék saját kiváltságos, hatalmi helyzetüket a magyar társadalomban, az elnyomást, amit felmenőik elszenvedtek, és az elnyomást, ami jelenleg is létezik az országukban és világszerte, akkor belátnák, milyen fontos lenne a globális tudatosság, és hogy az a feladatuk, hogy valódi szolidaritást mutassanak azokkal, akik még mindig harcolnak a megkülönböztetés ellen. Távolabb kell látni, messzebbre kell tekinteni. Csak így lehet haladni.

Tartozunk ezzel a jövő generációinak.

Borítókép: Valencia James az Egy faun alkonya című balettelőadás próbáján 2015-ben Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI