Dániel, Daniella
17 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

A félelmet szabályozni nem lehet

2019.07.09. 04:56

Péntek délután öt óra van. Teljes készültségben várjuk, hogy megérkezzenek a Budaházy testvérek, hogy megzavarjanak egy újabb eseményt, amelynek témája meleg és leszbikus gyerekek iskolai bántalmazásának csökkentése. Már napokkal korábban egyeztettünk a rendőrséggel, biztonsági cégekkel, élesítettük a házirendünket és a biztonsági szabályzatunkat. Mindenki fel van készülve, mindenki tudja a feladatát.

A 2019-es Budapest Pride-ot megelőző hónapban több LMBTQ-témájú eseményt zavartak meg vagy próbáltak megzavarni szélsőségesek. Volt, hogy az óbégatás közben a gyanú szerint a WC-t verték szét, volt, hogy megrángatták az Amnesty International egyik munkatársa karját, volt hogy a hangoskodás miatt 25 percet csúszott egy előadás kezdése. Az üzenet világos volt: most már nemcsak a Budapest Pride felvonulás lesz a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai célpontja, hanem a júniusi, úgynevezett Pride-hónap beszélgetései, vitaestjei is.

A szélsőségesek célpontváltása érthető. Az elmúlt években egyre kevesebben mentek már csak el a szélsőségesek ellentüntetéseire. Ennek lehet az oka, hogy az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) emberek társadalmi elfogadottsága növekszik, és lehet az is, hogy a Pride szervezői és a rendőrség egyre hatékonyabban csukták be azokat a kiskapukat, amelyek kihasználásával meg lehetett zavarni a békés gyülekezést. Több száz rendező, jogi megfigyelők, és a rendőrség koordinált munkája nyomán az elmúlt években egyre csökkent a felvonuláson történt bűncselekmények száma. 2019-ben, hosszú idő óta a „legbékésebb és legszabadabb” felvonulást lehetett megtartani, amit a rendőrség a legtöbb helyen már nem kordonokkal, hanem élőerővel is biztosítani tudott. A szinte teljes szélsőjobbos celeb-szcénát felvonultató hőbörgésre is, Budaházystól és Toroczkaistól, nagyjából 25 követőjük volt kíváncsi.

A zavarkeltők fókusza így évről-évre tevődött át a felvonulásra érkezők, illetve az onnan távozók zaklatására, sok esetben bántalmazására. A Háttér Társaság jelentős eredményeket ért el az elkövetők felelősségre vonásában, mégis sokan, a bántalmazástól tartva, abban a pillanatban teszik be a táskájukba a szivárványos kendőket és kitűzőket, amint elhagyják a Budapest Pride menetét. Bár a színes, szabad felvonulást már megzavarni nem lehet, a hazafelé tartók vegzálása és a Pride hónap eseményeinek a megzavarása ugyanazt a célt szolgálja. Ahogy a Budaházyék fogalmaztak: még a végén „egy jó hangulatú utcabállá fajul az egész”. A Pride hónap kerekasztal-beszélgetésein sokszor néhány tucat ember vesz részt. Amikor Budaházyék öten-hatan elmennek “megtekinteni” egy beszélgetést az iskolai elfogadásról és a szabad véleménynyilvánítás kereteit meghaladva élőben közvetítik a saját provokációjukat, két csoportnak üzennek. Üzennek az összes többi eseményeken résztvevő LMBTQ embereknek és szövetségeseiknek, akiket félelemkeltéssel próbálnak meg eltántorítani a részvételtől és üzennek a még elő nem bújt, a közösséghez még nem tartozó embereknek is, hogy jobb, ha csendben maradnak és nem beszélnek nyilvánosan az életükről, a nehézségeikről és nem követelik hangosan a jogegyenlőséget és a társadalmi elfogadást. 

A civil szervezetek és a jogállamiság magyarországi helyzetével foglalkozó külföldi szakértők és döntéshozók sokszor szegezik nekünk a kérdést: „Börtönöztek be már Magyarországon civil aktivistát?” Utalnak ezzel egyrészt arra, hogy az autokratikus fejlődésben Magyarország előtt járó Törökországban és Oroszországban már igen, másrészt arra is, hogy addig, amíg hazánkban nem, addig nincs komoly probléma. Az idén nyáron egy éve hatályban lévő, 2018-as civilellenes törvény és a bevándorlási különadóról szóló adótörvény alapján sem indult még – ismereteink szerint – sem büntetőeljárás sem adóigazgatási eljárás magyarországi civil szervezet ellen: nem zártak börtönbe aktivistákat. De a kormányzat üzenete a szabályokkal egyértelmű: akinek eltérő véleménye van, fogja be a száját és nyilvánosan ne fogalmazzon meg a kormányétól eltérő álláspontont. Amikor a Figyelőben „zsoldosokként” listáznak civil szervezeteknél dolgozókat és egyetemi embereket, akkor az nem csak a listázottaknak „fáj”. Ez egyértelmű félelemkeltő üzenet mindenkinek, aki mást gondol emberi jogokról, jogállamiságról, pluralizmusról vagy elfogadásról mint a kormány. Ha megszólalsz, téged is listázhatunk majd. 

„Dobtak-e Molotov-koktélt a terrorcselekménnyel vádolt Budaházyék az iskolai elfogadásról beszélgetőkre?” – tehetnénk fel mi is a kérdést. És a válasz természetesen nem lenne. De a helyzet az, hogy addig, amíg a rendőrség képtelen helyén kezelni a közösségi helyekben, kávézókban, irodákban rendezett események megzavarását, addig nincs is erre szükség. A szélsőségesek elérik a kívánt céljukat, mert a szervezők napokat töltenek el azzal, hogy felkészüljenek a megzavarás elhárítására, és a potenciális jövőbeli résztvevők is távol maradhatnak az eseménytől, mert nem akarják kitenni magukat a várható zaklatásnak. A félelemkeltés, a kormányzati civilellenes kampányhoz hasonlóan, szinte észrevétlenül éri el célját: bebújik a bőrünk alá és onnan próbál visszatartani attól, hogy azt csináljuk, amit szeretnénk.

A rendőrségnek hatalmas felelőssége van abban, hogy törvényi kötelezettségének eleget téve gátat szabjon a félelemkeltésnek. Elfogadhatatlan, hogy az értesítéstől 45-50 perc telik el addig, amíg Budapest belvárosában kiérkeznek a rendőrök a helyszínre. Elfogadhatatlan, hogy bűncselekmény és/vagy szabálysértés gyanúja ellenére a kiérkező rendőrök nem igazoltatják az érintetteket. Elfogadhatatlan, hogy a közösség tagja elleni erőszak áldozatát a támogatás helyett a rendőrség megpróbálja eltanácsolni a feljelentéstől, majd a megtett feljelentést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A vonatkozó jogszabályok és rendőrségi utasítások szerint a rendőrségnek a sértett jogai érvényesítését elősegítendő igazoltatnia kell, illetve ha közösség tagja elleni erőszak bűncselekményének a gyanúja merül fel, akkor fővárosi/megyei szinten kell  a nyomozást lefolytatnia.

Még ennél is nagyobb azonban a mi felelősségünk, hiszen a félelmet nem szabályozza a jog. Az LMBTQ-közösség tagjaként nekünk kell kiállnunk és nem hagyni továbbra is megfélemlíteni magunkat. Szolidárisnak kell lennünk egymással, támogatnunk kell egymást a félelemkeltéssel szemben. Szövetségesként és támogatóként pedig mindent meg kell tennünk azért, hogy táguljon az a tér, amelyben nyilvánosan, szabadon és félelem nélkül beszélhetünk arról, hogy milyen Magyarországon szeretnénk élni. Ilyen volt, amikor a Pride hónap során a résztvevők az eseményeken összefogtak és békésen, erőszakmentesen, de határozottan ellenálltak a provokációnak. A Pride Academy eseményein kitapsolták a rendzavarókat, a Mozaik Közösség eseményén énekeltek a rendőrök érkezéséig.  És ilyen volt az a péntek este is, amikor az Amnesty rendezvényén végül arról beszélgettünk, hogy lehet fellépni az iskolai bántalmazással szemben és hogyan lehet az elfogadó közösségeket teremteni a hazai iskolákban az LMBTQ gyerekek számára.

A szerző az Amnesty International Magyarország igazgatója.