Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Szeretnél többet fizetni?

2020.01.14. 04:58
Tűzoltás, kapkodás, ideológiai vádaskodás, tarthatatlan fővárosi szeméthelyzet, zöldpolitikai káosz: már Orbán Viktor is egyre többet emlegeti a klímaváltozást, a Fidesz mégis ragaszkodik a saját rendszerszintű tévedéseihez. Környezetpolitikai várakozások 2020-ra: az Idea Intézet kutatójának írása.

Orbán Viktor érzi, nem áll jól neki a zöld köntös. Legalább ő tisztában van vele, nem úgy, mind párttársainak többsége. A miniszterelnök évadnyitó nemzetközi sajtótájékoztatóján elhangozott szakpolitikai perspektíva nem más, mint tűzoltás és a kapkodás tökéletes tükre. „A kormány klíma- és környezetvédelmi akciótervet dolgoz ki. Ebben szerepelni fog, hogy 2022-től a városi közlekedésben csak elektromos buszokat lehet forgalomba állítani, a következő két év során Magyarországon minden illegális szemétlerakó helyet fel kell számolni, és még ebben az évben olyan döntéseket kell hozni, amivel mentesíthetik folyóinkat a műanyag PET-palackoktól.” A BKK jelenlegi alapvető finanszírozási problémáinak megoldatlansága mellett egyszerűen túl futurisztikus pár éven belül bekövetkező elektromos forradalomról beszélni a tömegközlekedésben. Ráadásul, amikor ezt az ötletet Áder János tavaly ősszel megpendítette az ENSZ találkozón, már egy nappal később arról szóltak a hírek, hogy a háttérben milyen korrupciós kockázatok tudhatók a Fidesz-közeli vállalkozások készülődéséről. Orbán az illegális hulladéklerakók felszámolásához azért próbált jó érzékkel hozzányúlni, mert talán még ez egyetlen terület, ami a Fidesz környezetpolitikájában a még lappangó társadalmi ökológiai érzékenység miatt megmaradt.

A TeSzedd mozgalom valós sikerei mellett azonban az elmúlt évtizedben egy olyan kampányt se láttunk, ahol a fogyasztókat a szelektív hulladékgyűjtésre ösztönözte volna a kormány a rezsicsökkentés vakítása közben. Orbán Viktor sokat emlegetett, egyre kínosabb dinnye-poénjával („belül vörös, kívül zöld”) inkább az a gond, hogy nem tudja azonosítani a riválisait.

Sokat elmond az információáramlásról, hogy a PET-Kupa híre eljutott a miniszterelnök köreiig. Bizony elég kínos lehet egy szuverenitást és a bilaterális kapcsolatokat túlhangsúlyozó kormánynak, hogy egy évente ismétlődő, határon túlról induló szennyezés megakadályozásáért eddig semmit nem tudtak elérni. Ami a Tiszán évente megtörténik, egyre jobban emlékeztet a Rába habzására, ami a baloldali kormányok tehetetlenségének vált szimbólumává jó pár évvel korábban. Ráadásul Orbán nem látja, hogy a PET-Kupában sokkal több lehetőség van, mint az aktuális szennyezés évenkénti felszámolása. Itt a kormány furán kezelt stratégiai partnere, a zöldek által megvetett Coca-Cola „mossa zöldre” magát, együtt a munkában aktívan közreműködő civilekkel. Milyen hatékony lett volna ez a tűzoltás, ha nem az NGO-k és a civilek ekézésével töltik a drága politikai kommunikációs időt. A kormány szakpolitikai kudarcait már a társadalmi szervezetek és a piaci szereplők felesleges démonizálása kíséri, ami egy szimbolikus politikai keretrendszer alapvető oszlopává vált az elmúlt 10 évben.

A kormány és az önkormányzatok számára egyaránt fontos, hogy a legfontosabb zöld közszolgáltatások hatékonyabban és fenntarthatóbb módon működjenek. A szűkösebb források új járulékok bevezetéséhez is vezethetnek, így a kormánynak és Budapestnek is meglehet a maga zöld adója a következő években. Tíz évvel az első kétharmados Orbán-kormány megalakulása után még mindig nem mondható el, hogy a stratégiai környezetvédelmi döntések átláthatóbb és kiszámíthatóbb módon dőlnének el, ami megnehezíti a piaci szereplők, az önkormányzatok és az NGO-k alkalmazkodási lehetőségeit is. Egy lassuló növekedés és a csökkenő uniós források a politikai szereplőket egyre inkább zöld adók vagy járulékok bevezetésére ösztönözhetik.

Elhibázott intézményi struktúra

2019-ben tovább folytatódott az Agrárminisztérium háttérbeszorulása és az ITM kompetenciáinak erősödése. Talán még soha nem volt olyan év, amikor még maga Orbán Viktor is ennyit emlegette volna a klímaváltozás problémáját, azonban érezhető, hogy a Fidesz következetesen ragaszkodik a saját rendszerszintű tévedéseihez. Lehet, hogy az EU az új bizottsági mandátum kezdetén bezöldülni látszik, és még Közép-Európában is megerősödött a választópolgárok ökológiai érzékenysége, de ennek a nyomásnak az Orbán-kormány szimbolikusan próbál ellenállni.

Mára viszont az Orbán-kormány attól válik kiszámíthatóvá, hogy makacsul ragaszkodik a zöldpolitikai terepen kialakított káoszhoz. A ciklus végéig szinte biztosan nem állítják fel újra a 2010-ben megszűntetett környezetvédelmi minisztériumot, hiába javasolták azt nemzetközi szervezetek (OECD) vagy követelték az országgyűlési választásokon a civilek a pártoktól. A környezetvédelmi eredmények hiánya 2019-ben pedig már nem csak nemzetközileg szorította a kormány működését, hiszen olyan helyről jelent meg okos kritika a tavalyi év végén, ami kifejezetten konzervatívnak számít. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia 3. Előrehaladási Jelentése meghatározó indikátorokon keresztül mutatta be pár héttel ezelőtt, hogy a környezetpolitikát bizony tényleg lehetne jobban csinálni, még európai szinten ilyen mértékben „antitest” szisztémán belül is.

A kívülről kaotikusnak tűnő rendszer még mindig hordozza a gyerekbetegségeit, és a korlátai 2020-ban talán még jobban láthatóvá válhatnak. Az elmúlt évtized legfontosabb környezetpolitikai sikerét Baranyi Krisztina, jelenlegi ferencvárosi polgármester érte el még Lázár János idején azzal, hogy kívülről kiismerte ennek a kaotikus döntéshozatali struktúrának a belső rendjét. Miután az ipari szennyezések kapcsán évekig pattintgatták egymás között az érintett tárcák (Agrárminisztérium, ITM, Belügyminisztérium), a politikus megtalálta a hangot Lázár Jánossal, és ezzel például elindulhatott az Illatos úti szennyezett terület kármentesítése. A Lázár által évekkel korábban betöltött kiskapu szerep jelenleg betöltetlen a kormányzati rendszerben. Láthatóan Lázár utódját zöld kérdésekben nem a Miniszterelnökség jelenlegi vezetőjében, Gulyás Gergelyben kell keresni, hanem Palkovics Lászlóban, akinek csúcsminisztériuma dominálja a legfontosabb környezetpolitikai stratégiák kialakítását. Az Orbán-kormány szerkezetének változása továbbra is karakterfüggővé teszi, hogy éppen ki az, aki „megmentő Lázárként” képes felvállalni egy-egy környezetvédelmi problémát a ciklusban.

Az idei évben rengeteg olyan kihívásnak kell megfelelnie az Orbán-kormánynak, amelyek kompetenciaszinten is komoly megpróbáltatások elé állítják a rendszert:

Recseg a GMO-tilalom gránit szerkezete

Az idén az Agrárminisztériumnak nem csak hatékony politikai lobbit kell felépítenie az uniós mezőgazdasági támogatások mértékének megőrzése érdekében, hanem újra kell gombolnia a növényvédő-szerekkel vagy éppen a GMO-kal kapcsolatos álláspontját is. Idén előfordulhat, hogy a glifozátokat amerikai mintára az EU is rákkeltőnek mondja ki, és akkor mi ott fogunk állni egy ilyen szer használatára alapozott monokulturális termelési mód fenntartására kért évtizedes derogációval. A szakpolitikai bizsergés többek között azt is mutatja, hogy a génszerkesztés eredményei már a tavalyi év végén megfontoltabb álláspontra ösztönözték a tárca egyik fontos szövetségesét, idén tehát elkezdhet repedezni a gránitszilárdságú Alaptörvényben rögzített GMO-tiltás is. Az ellenzék az elmúlt években elvesztette Kishantost, ami pedig pontos ellentét-szimbolikája lehetett volna annak, amit a kormány vegyszerbarát mezőgazdasága képvisel.

Nem csak a szakmai, de a társadalmi egyeztetés is hiányzik

Az ITM Karmenu Vella leköszönt uniós környezetvédelmi biztos látogatása óta adós egy új hulladékgazdálkodási stratégia bemutatásával. A szakmai egyeztetés és a hirtelenkedő ötletelés ismétlődését mutatja, hogy meghatározó hulladékgazdálkodási kérdésekben csak egy év végi Palkovics-interjúból értesültetett a nagyérdemű. Egy sajátos érveléssel igazolt erőművásárlás mellett csak ebből derült ki, hogy például tényleg nem lesz új hulladékégető Budapesten (HUHA II.), viszont nem ismert a tárca koncepciója a szelektív hulladékgyűjtés hatékonyságának érdemi javítására. A rezsicsökkentéssel kombinált közszolgáltatások fenntarthatatlansága kulminálódhat 2020-ban, de a Zöld Híd BIGG NKft. ellehetetlenítését jelenleg alig lehet párhuzamba állítani a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) esetleges megbénításával. Egy kertvárosias terepen hetekig el nem szállított kommunális hulladék sokkal kisebb trauma, mintha ez a fővárosban történne meg.

Miközben a főváros küzd a források visszaszerzésért, az uniós támogatási formák átalakításával, meg kell ismertetnie még az idén az érintett fogyasztókkal, hogy milyen alapvető szelektívgyűjtési formák bevezetésével tenné hatékonyabbá az autonómiáját visszaszerző rendszert. A fővárosban olyan tarthatatlan már most is a szeméthelyzet, hogy a katasztrófavédelem bevetése leginkább olyan benyomást keltene, mintha a katonaságot vetnék be a probléma megoldására. Amennyiben itt az ITM idén nem képes gyors javulást elérni, az még a jelenleg kiemelkedően támogatott és erős Palkovics háttérbeszorulásához is vezethet a kormányban.

Transzparenciahiány

A kormányhivatalokba integrált környezetvédelmi felügyelőségek elszigeteltsége tovább folytatódik. 2019 ismét arról szólt, hogy akár a levegő, akár egy vízszennyezés gyanúja merül fel, a hatóságok képtelenek együttműködni a civil szervezettekkel a probléma feltárásának sikerességében. Ahogy a közszolgáltatásoknál, ezen a terepen se tudta bizonyítani a Fidesz a centralizáció sikerét, aminek az volt a legfontosabb ígérete, hogy a fogyasztók minőségjavulást fognak tapasztalni. Egy egyre kevésbé hihető rezsicsökkentés maradt a Fidesznek, amivel már a következő választásokat nem lehet megnyerni. A csak pénzért kiadott dokumentációk és a kiperelt információk azt mutatják, hogy az egyszerűsített ügyintézés nem képes differenciált vagy ökológiailag kockázatos tevékenységeket kontrollálni.

Önkormányzati szint, mint referenciapont

Az elmúlt években az autonóm önkormányzatok nagyon ritkán tudtak olyan mintaértékű településsé válni, amivel akár országos szinten is nyilvánosságot lehet teremteni egy-egy működőképes helyi alternatívának. Az idei évben azonban tovább erősödhet az ellenzéki nyilvánosság, amivel egy-egy helyi ügy országosan is szimbolikus problémává válhat.

Amennyiben az ellenzéki önkormányzatok erősíteni akarják az autonómiájukat, akkor ehhez többszörös saját forrásteremtő identitást kell kialakítaniuk. Akár a Tiborc-adó vagy a dugódíj csúsztatott bevezetésének társadalmi vitája is megindulhat 2020-ban. A teljesítménykényszer és a választói türelmetlenség erősebb a frissen megválasztott ellenzéki városvezetőkkel szemben, mint korábban bármilyen választások után. Az ellenzéki szereplők azonnal elkezdték újradefiniálni brüsszeli lobbipozícióikat, így az idei év már annak a bizonyításával is telhet, hogy képesek a kormány kontrolja nélkül is uniós támogatáshoz jutni. Amennyiben a Norvég Alap korábbi konfliktusára mintaként tekintünk, ilyen téren jelentős ellenállásra számíthatnak a frissen felállított brüsszeli lobbisták.

Az ellenzéki városvezetőkkel szembeni felfokozott várakozás miatt 2020 végére a választóknak látniuk kell, hogy mit sikerül elérni a Liget-projektből, a csepeli nagyerdő-projektből vagy a fővárost érintő legfontosabb ipari szennyezések csökkentéséből. Nyáron már nem lesz például megengedhető, hogy az Óbudai Gázgyár szennyezett talajának támfalából rákkeltő anyagok szivárogjanak alacsony vízálláskor a Dunába. A Sziget Fesztivál szabadstrandja nem viselne el még egy ilyen kockázatos terhelést még a hatóságok által hangoztatott felhígulás érvelése mellett sem. Ilyen tekintetben jó jel a Cséry-telep mentesítésének megkezdése, ami a választások után az egyik első fővárosi szakpolitikai döntésnek tekinthető. A Greenpeace Magyarország évek óta képviseli, hogy a Mérgezett örökségünk kampányban felsorolt, a lakosságot közvetlenül érintő szennyezések felszámolása halaszthatatlan kötelessége az önkormányzatoknak és a kormánynak. Itt is egyre inkább látszik a jogos türelmetlenség, ami erősíti a forrásszerzés kényszerét ebben az évben.

Budapest leszakadása a kukaholdingról eddig egy előre még nem megálmodott átmenet, aminek kimenetele több szempontból is problémás lehet. A kukaholding által visszatartott 10 milliárdos forrás talán a legkisebb probléma, hiszen arányait tekintve nem nagyon jelent többet, mint a járóbeteg-ellátásra kiharcolt 50 milliárdos átcsoportosítás. Az új fővárosi vezetés hiába lát egy fogyasztói tekintetben jobban aktivizálható tömeget a probléma mögött, mely több pénzt szán a fogyasztása negatív hatásainak csökkentésére, az Orbán-kormány mindenben ragaszkodni fog Budapest rendszerben tartásához. A kiválás a Fidesz számára szakpolitikai kudarc beismerése lenne, és jelentős számú befizető elvesztése is egyben. Ráadásul az FKF mellett a főváros által átvett FCSM-nek a későbbiekben úgy kell gondoskodnia a Budapesten megtermelt szennyvíziszapok hasznosításáról is, hogy azt végre ne a Hatvan mellett élők szagolják. Ez ettől az évtől ugyanúgy a Tüttő Kata által irányított terület felelőssége, ahogy a fővárosiak fogyasztói attitűdjeinek megváltoztatása is. Egy önálló hulladékgazdálkodási rendszer kialakítása elsősorban a fővárosi lakosság edukálását jelentheti, azaz megszaporodhatnak a civil szervezetek által támogatott kampányok, amivel előkészíthető az új szelektív gyűjtési formák kialakítása.

A környezetvédelmi kommunikáció terén az ellenzéki településeknek is változtatniuk kell. Ilyen se volt még korábban, de részben jogos Áder János kritikája a klímakatasztrófa és vészhelyzet tartalommal való megtöltéséről, ugyanis ez a téma egy átlag választópolgár számára még mindig kong az ürességtől.

NGO-k szerepének erősödése, szigorúbb szabályozási környezet

A legnagyobb meglepetések a civil szektort érinthetik a ciklus közepén. A választások nélküli években a Fidesz hajlamos azok ellen indítani erősebb támadást, akik társadalmi kampányok és a szemléletformálás tekintetében valódi riválisai a pártok mellett.

A Stop Soros kormányzati kampány nem lefojtotta az NGO-kat, hanem felpörgette a szervezeteket. A Greenpeace Magyarország vagy a Levegő Munkacsoport sokkal közelebb van a fiatal korosztályhoz, mint a kormányzati kommunikáció. Kevesebb forrásból sokkal jelentősebb réteget voltak képesek elérni, aktivizálni, és a fogyasztói szokásaikat befolyásolni, mint a kormánypártok rezsicsökkentést vagy migrációs válságot tematizáló kampányaival. Joggal félt és támadta frontálisan ezt a szektort 2019-ben a Fidesz, de ez a támadás sikertelen volt. A szabályozás szigorításával a politikai versenyt próbálták elkerülni, és a kudarc felismerése talán még nem történt meg a kormánypártoknál, ezért 2020-ban újabb bürokratikus nyomásra számíthatnak az érintettek. Az NGO-szektor szinte minden környezetpolitikai területen elkezdett intenzíven közpolitikai alternatíva-állító szerepben működni. Pontosabban érzékelik a városi légszennyezést, mint a hivatalos mérőhálózat. Csak ebben a témában több, nemzetközi kutatással alátámasztott alternatívát képviselnek, mint a kormányzati háttérintézmények összességében.

Alternatív finanszírozási módszertan

Minimális nyilvánosságot kapott 2019 végén, és mintha a Fidesz se vette volna észre, hogy számára is hasznos lehetőséggel kecsegtet a civilek és a megmaradt független intézmények együttműködése. Amikor a Greenpeace vagy más meghatározó zöld szervezetek értelmetlenségre hivatkozva elhagyják az egyeztető fórumokat, akkor a kormánypártoknak nagyon kéne vigyázniuk az olyan intézményekre, mint az Alapvető Jogok Biztosának Jövő Nemzedékek Érdekeinek Védelmét Ellátó Helyettese (AJBH) és az Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT), ahol még komolyan veszik, hogy érdemes korrigálni a Fidesz minimalizált környezetpolitikáján. A tavalyi év végén két év előkészítés után megjelent a Jövő Nemzedékek Szószólójának újabb felhívása a környezeti felelősség hathatósabb érvényesítéséről szóló jogalkotási és jogszabály módosítási kezdeményezésről.

Ez lehetne a kudarcos chipsadó modell pozitív változata: a Fidesz idén talán arra döbbenhet rá, hogy számára a zöld ügy bevételi forrás is lehet, és ezért nem kell tompítania a szakpolitikai folyamatokat. Így, eredeti célját nem feladva talán valóban forrást teremtene a legfontosabb szennyezések megoldására. A javaslat előkészítésében részt vettek az ipari szereplők, a munkaadók, a civil szféra és a biztosítók képviselői, valamint a jogalkotásért felelősök, a jogalkalmazók és a tudományos élet szereplői. Ilyen szakpolitikailag értékes fórumot az elmúlt években a kormányzat nem tudott felmutatni. A kezdeményezés nem csak kötelezné a kormányzatot a célzottan beszedett adók környezetvédelmi felhasználására, de próbált konszenzust teremteni egy olyan járulék bevezetéséhez is, ami a környezetileg kockázatos tevékenységet végző piaci szereplőket ösztönözné egy finanszírozást biztosító alap feltöltésére.

Összességében a klímapolitika erejének növekedése mutatja meg a Fidesznek, hogy a rendszerszintű törekvései vallottak kudarcot. Ezen a tényen már nem segít az ideológiai vádaskodás és a még zöldpolitikában hiteles karakterek további támadása.