Mátyás
-6 °C
1 °C

Áron és a labdarúgás

2007.05.06. 11:55

Írásom apropója, hogy egy kisfiú hatéves a napokban, de az elmúlt szűk év alatt az apa nem találta meg a módját annak, hogyan nézzen a fia szemébe.

Hívjuk a kissrácot Áronnak. Értelmes, érdeklődő, szófogadó gyerek, korának megfelelő szellemi képességekkel. Kissé vékony. Érdeklik a gépek, a vonatok, az autók. Értelmiségi szülők gyereke, akik vélhetően egyetemre küldenék később. Ám egy-két éve úgy gondolták, jobb, ha kicsit sportol is a fiú. Hadd erősödjön. (A kicsit szónak jelentős szerepe lesz a történet alakulásában.)

amint első labdáját megkapja, ott se tudja hagyni

Hosszas tanakodás után a szülők a foci mellett döntenek. Lehet szaladgálni, bandázni, jó magyar klubok vannak szerte a fővárosban. Kocsi van, meg lehet mindent szervezni, miért ne? A kisfiúnak nem kell kétszer mondani. Amint első labdáját megkapja, ott se tudja hagyni, rendszeresen felbosszantva ezzel néhány évvel idősebb nővérét, akinek semmi kedve a focihoz a nap minden percében.

Mérlegelve a lehetőséget, a szülők a Vasasba íratják a gyereket. Elérhető távolságban is van, akad is programjuk kifejezetten kezdőknek. Vesznek a gyereknek mezt, cipelik az edzésekre. Mikor ki. Nem azok a fajták, akik átüvöltöznek a korláton. Civil szerelésben érkeznek (ők nem öltöznek sportruhába), a gyereket sem teremtik le edzés után, hogy nem futott eleget, nem terrorizálják, nincs tétje. Nem gondolják, hogy ötéves gyerekük egyből profi kell legyen.

A srác szorgalmasan jár az edzésekre egész éven át. Mindene a klub. Focival alszik, focival ébred, ha zsúrra megy, a mezt veszi fel, abban érzi magát önmagának. Azonosul a csapattal - ahogy ezt igazán, feltételek nélkül csak kisgyerekek tudják.

ha zsúrra megy, a mezt veszi fel, abban érzi magát önmagának

Aztán történik valami a klubban. Elmegy a régi edző, jön másik. Látszólag nincs jelentősége. Ám egy hónap múlva közlik a sráccal - meg több másikkal -, hogy többet nem kell jönnie. Szemléletváltás történt. Ezentúl csak azokkal foglalkoznak, akikből profi lehet. Nincs csapat, nincs mez. Nincs foci.

Áron az ötéves fejével nem érti. Ez volt az első második családja. Mindent megtett a Vasasért. Hitt benne őszintén, kergette a labdát szíve és izmai szerint. Eleinte, ahogy telnek a hetek, még fel-felveszi a mezt. És úgy beszél másoknak a klubról, mintha még mindig járna oda. Időnként apjára néz, kérdőleg, megerősítést vár. Az apa nem sokáig állja ezt a tekintetet. Mit mondhatna? Mit mondhatna a fiának? Mondja azt, hogy nem lesz belőle focista soha? Nincs már klub, amire büszke volt még tegnap? Értesse meg vele, hogy hiába hitt, bízott valakikben, azoknak ő kevés volt? Hogy lehet ezt egy ötéves gyereknek elmondani?

Áron a napokban hatéves. Néha, nagyon csendesen még mondja, hogy Vasas.