Egy európai utas

2006.07.25. 14:12

Sopron mellett VOLT alkalmam évi rendes remeteségemet tartani. Hajnali barangolásaimban némi vargánya, szép tinórú és sárga rókagomba is akadt virtuális kosaramba. Mivel lelkem mélyén mégis társas lény volnék meginvitáltam másnap vacsorára az Európai Utas főszerkesztőjét. Reggel ismét bevetettem magam a brennbergi sűrűbe, hogy méregtelenített véremet megosszam a szúnyogokkal. Fehér pólómon egyre gyűltek az élősködőkkel véres testvériségbe fulladt foltok.

Az osztrák határon vezetett a turistaút, és én vettem magamnak a bátorságot, és egy kívánatos termőközeget sejtető tölgyesben letértem a jelzett piros vonalról. Bizony, gyarló voltomban az is megfordult bennem, hogy esetleg importgombával javítom majd az esti fogások sorát. Pár szamócát csipegettem, majd kukacos tinórú kalapját érintettem.

zokszó nélkül pakoltam ki hátizsákomból

Rövid barangolás után visszafelé gyalogoltam, amikor egy bokorból kilépve épp az osztrák határvadászok karjaiba szaladtam. Rövid meglepődés után felszólításukra átadtam gondosan magamnál tartott útlevelem. A szerv jóindulatúan mosolygott, majd biztos, ami biztos felhívta a felettesét. Innen kezdődött rövid, ám tanulságos kalandom az Európai Unió joghézagaival.

Két terepjáróval érkeztek a schengeni tisztek, majd jó szomszédi üdvözlés nélkül, komoran és eltökélten néztek szembe az uniós határt belülről megsértő, gyanúsan naiv és magát jó állampolgárnak beállító magyarral. Szerencsére nyelvi nehézségem nem volt, utasításaikat értettem, kérdéseikre válaszoltam, zokszó nélkül pakoltam ki hátizsákomból egyszerű túrázó kellékeimet.

egyszerűen falhoz állítottak

A gombaölő tőröm láthatólag nem tetszett a tiszt úrnak, azonnal felkapta a földről, és hanyag csuklómozdulattal pontosan a bennünket gépfegyverével biztosító beosztottjának lábai közé hajította. Útlevelemet a tiszt is nagy körültekintéssel átlapozta, majd anélkül, hogy beavatott volna bűnöm mélységének bugyraiba, avagy jövőmet illető terveikbe, betessékeltek a Puch típusú szolgálati jármű hátuljába, és elrobogtunk.

Az őrs egy idilli osztrák falucskában volt, ahol magyarok nyilván elő sem fordulhatnak, mert talán nem elég igényes vagy nem elég tudatos falusi turisták ahhoz, hogy megbecsülhessék környezetük áldásait. A kocsiból kiszállva azonban nem kihallgatás meg jegyzőkönyvezés és hasonló kínos formaságok következtek, hanem egyszerűen falhoz állítottak.

profi arckifejezést viselő fiatalember helyezkedett el alapállásban

Velem szemben egy fiatal, profi arckifejezést viselő fiatalember helyezkedett el alapállásban, ujját a gépfegyvere elsütő billentyűjén pihentetve. Hamarosan jött egy másik, talán még fiatalabb szakember, és oldalról biztosított mindkettőnket. Vártam. A napocska melegen sütött a fejemre, a falnak támaszkodtam, nem szóltak rám, nyilván ezt szabad.

Gondoltam is, talán szerencse, hogy huszonhárom évet lehúztam egy olyan országban, ahol sikerült elsajátítanom, miként gyakoroljam a hatalommal szemben szükséges alázatot. Talán szerencse, hogy egy másik rendszerben katona is voltam, épp '89-ben szereltem le. Talán szerencse, hogy apám meg '56-ban volt katona, és ma is él, na meg, hogy az akkori tőrét hazamentette, hogy azt én örökölhessem, és most egy osztrák határőr tiszt latolgathassa, vajon mit bizonyít egy ilyen tárgy abban az összefüggésrendszerben, amelybe a zöldhatáron került.

egy joghézagba befurakodott fattyúnak éreztem magam

A parancsnok jött elő, megnézett ő is magának, csomagomat újra kipakoltatták, most még tüzetesebben kiforgattam, kiráztam minden holmimat, a barna kenyértől a váltóingemen keresztül az aprópénzemig. Turistatérképemet is elvették, és baljósan hallgattak, útlevelem mindig újabb kezekben tűnt fel, jó érzés lehet lapozgatni egy ilyen nem virtuális dokumentumot. Pólómon az Európai Utas felirat és a már megbarnult vércseppek szintén érdeklődésük tárgya voltak, én meg csak morfondíroztam tovább.

Unió ide vagy oda, nem örültek nekem – vendéggyűlölet vagy idegenszeretet –, a nagy családon belül csak megtűrtnek, egy joghézagba befurakodott fattyúnak éreztem magam. Közép- és kelet-európai, kicsit paranoid polgárként idegenül hatottam a saját uniónkban. Vajon miként magyaráznám meg alig 12 éves fiamnak ezt a helyzetet. Tagjai vagyunk egy európai egyesülésnek, amelynek azonban már európai utasai nem lehetünk a közvetlen szomszédainknál?

valójában ott sem voltam

Végül megérkeztek a rendőrök, fegyveres őrizetem megszűnt, elszállítottak a rendőrőrsre, formálisan ellenőriztek ismét, keresztkérdéseik már viccnek hatottak, jegyzőkönyvet vagy dokumentumot itt sem írattak alá, valójában ott sem voltam. Kedélyesen elfuvaroztak a határra, és Kópházánál gyalogosan átléphettem a magyar–osztrák határt. Útlevelem fénymásolata nyilván még aznap egy iratmegsemmisítőben végezte.

Egyedül a főszerkesztő örülhetett, mert az esti gombafőzés így sem hiúsult meg, hiszen egy magára adó közép-kelet-európai csak akkor hív meg valakit vacsorára, ha már a hűtőszekrényében tudja a vacsora fogásait.

Albert Zoltán