A jövő dübörög?

Re: A jövő nyolc technológiája

Biointeraktív anyagok, bioüzemanyagok, agy és számítógép kapcsolódása, masszív kombinatorika, kvantum magtechnológia - nem rossz. Bár... sajnos a váratlan, sokszor nem kívánatos kísérőjelenségek terén tanusított analfabétizmusunk miatt szinte biztos, hogy nem lesz maradéktalan az örömünk a nagy találmányokban - a világ már csak ilyen, meg ilyen is marad. Sőt, a masszív kombinatorikánál maradva, szívesen számolgatnám milyen arányban milyen valószínűséggel milyen következmények várhatóak a nagy újítások nyomán.

A tempó, mint a gyors vezetésnél, egy idő után kevésbé növeli az élményszintet, mint a rizikót. Sajnos azt, hogy az aggodalom nem felesleges, sokminden alátámasztja. Például a fejlett euroatlanti világtól távol eső területek borzasztó leamortizálódása az utóbbi évtizedekben, miközben ennek a plasztikus megtapasztalásától mi, a civilizált világ szerencsésebb felén lakók jócskán el vagyunk zárva. Legalább annyira, mint amazok a gazdasági, ökológiai kizsákmányolás haszonélvezetétől. Mellesleg egy közép-európai nyugdíjas sem a rózsás oldalát látja a globalizációnak, és soha nem tudhatjuk, hogy a hatalmas hasznot ígérő biokinetikai és egyéb fejlesztéseknek mikor, mely rétegek lesznek haszonélvezői, vagy kik lesznek a versenyhelyzetből kizárt lemaradók. Az antidepresszánsokat zabáló amerikai kisgyerekek sem tűnnek egyébként egyértelműen nyerteseknek.

Persze ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül, mindhiába. Az ilyen vélemények sosem képesek a jóval nagyobb horderejű fejlődési folyamatokat befolyásolni. Marad az esti ima, meg a gondolkodás: ha az intellektuális aggódás kevés, minek lehet elegendő befolyásoló ereje? A marketing már megtalálta a zöld vonalat, és a vallások is szép eredményeket értek el a történelem alakításában - valószínűleg a felelős gondolkodóknak is a psziché formálásának hatékony módjait kellene megtalálniuk. Nincs hatalom tömeg nélkül, és ha a tömeget megfogtad, a hatalom is kanyarodik vele. Így befolyásolhatja a pragmatikus értelmiségi a tudományos eredményeket, az őket megszülő közeg formálása által. Persze itt nem csak óvatoskodó visszafogásról van szó, a távlatok megrajzolása, mint húzóerő, kompenzálja a lassítást, így nem keletkeznek leküzdhetetlen feszültségek. A cikkben sorolt találmányokat annyi helyen el tudom képzelni, és ezek közül sok világban élnék szívesen, de legalább ennyitől a hideg kiráz, még ha nem is magam de a gyerekeimet képzelem bele. Egy depressziós sofőr lesz az ügyesebbik fiam, aki a nyakából lógó dróton vezeti a buszt, a másik gyerek pedig valószínűleg kezelhetetlen deviáns.

A globalizáció és a konvergencia nem csak gazdasági és tudományos fogalmak. A fejlődésünk mostanában elért kritikus szakaszában (képzeljük el az optimizmus kedvéért egy születés előtti vajúdást) nagyon sok eddig elkülönült terület hirtelen ugyanannak az érmének más-más oldalává vált. Az evolúció és a meta szinteken visszaható gondolkodás kapcsolata, a hurkokká rajzolódó fejlődési modell sem más, mint a gondolkodásunk önmagunkra vonatkoztatott leképezése. Jócskán belenyúltunk a világ dolgaiba, de a sajátunkba biztos. Amint a tudatára ébredt ember új minőséget szül a technológia által, ez visszahat az evolúcióra, a hatalomgyakorlás alapvető etológiai kérdései átnyúlnak a gazdasági szabályozás és a jog világába, a reklámok táplálta gazdasági növekedés szűkíti az életteret, a technológiai-gazdasági fejlettség által meghatározott politikai erőviszonyok pedig nem is túl áttételesen egész kontinensek létformáját alakítják. A gondolkodás útjára lépett ember kinőtte az anyaméhet, de még csak ösztönös félelmek és vágyak kavalkádja vezeti. Kutatóintézetek, egyetemek, tőzsdék és parlamentek, egyelőre aránytalanul kicsi még ezen a viszonylag tudatos világon belül is a felelős útkeresés súlya az alkalmazott kutatások és megalkuvó döntések dzsungelében.

A falanszter persze nem lehet alternatíva. Nem derékszögű szabályok kellenek, hiszen Gödel óta tudjuk, hogy ez kevés volna. És nem is szabadverseny, mert túl nagy a tét ahhoz, hogy a roncsderbin felgyulladjon az autónk. A dinamika és szabályozottság olyan egyvelegére van szükség, amiről eddig csak utópiák szóltak. Újabb kaszt fog születni, közeleg Huxley Szép új világa, ahol minden nagyon ki van találva. És bárhogy tiltakozunk, egyelőre nincs más esély egy robbanás elkerülésére. A tudatosság szerepe ezennel nem elvi és erkölcsi maximák nyomán fog nőni, mint megannyi bukott kísérlet során. A tudat lett olyan hatalmas, hogy önmagát kell megzaboláznia, nehogy felfalja saját életterét. Kapcsot kell keresnie az össztönökkel, amikből kinőtt, a lélekkel, amiről nem tudjuk micsoda, de úgy tűnik lélek nélkül nem jutottunk volna idáig; ha már mindent felülről néz, magát is felülről szemlélve be kell avatkoznia.

Nyilván az emberiség egyelőre nem megszemélyesíthető egység, nyilván lesznek úttörői és követői, ahogy ellenzői is ennek a folyamatnak, és bonyolult szálak szövődnek sokféle dimenzió mentén, mire - ha egyáltalán - beáll valamilyen egyensúly. Az biztos, hogy semmi nem lesz a régi, az önfeledtség néhány évtized múlva már mást fog jelenteni, mint a premodern időkben. Ez a fajta új felelősség szülhet olyan minőséget, ami mindenért kárpótol, de a természettudományos emlékeim szerint soha nem játszódnak le ideális folyamatok. Nem nagy eszményekről van szó elsősorban, azok megszületnek, vagy nem. Nagy rizikóról van szó, veszélyes helyzetbe sodródtunk, és ha nem akarunk kellemetlen meglepetéseket, ideje lépni valamit.

Vége a paradicsomnak, ami el sem kezdődött, de folyamatosan szűnt meg, ahogyan a tudásunk nőtt. Ettől kezdve soha többé nem lehetünk csak a májusi dekoltázsokkal, meg az esti focimeccsel törődő elégedett fiatalok. Olyan sokk ez, aminek még csak az előszelét érezzük, de sejteni lehet, hogy akár minden eddigi történelmi mérföldkövet túlszárnyal a jelentősége. Az önmagunkhoz való tudatos viszonyulás teljes átrajzolásáról van szó. Ami sokáig kolostorok falai közt, vagy esetleg felvilágosult szalonokban az élet luxusterméke volt, az emberiséggel, környezettel, jövővel foglalkozó elmélkedés, elsőrendű problémává lép elő. Gondolkodjunk, tehát legyünk.

breki