Árpád
-2 °C
4 °C

A termőtalaj előbb elfogyhat, mint az olaj

2008.06.05. 07:48

A 20. század második felében a mezőgazdaság fejlődése vitathatatlanul sikeres volt a világ nagy részén, hiszen élelmiszerbőséget teremtett mérsékelt árakon. Árnyoldala, hogy az éhséget számos fejlődő országban nem volt képes felszámolni. Az éhezők száma a 800 milliót ma is meghaladja a Földön, és ez a szám feltehetően drasztikusan nőni fog. A fejlett, gazdag országokban is jelentős rétegek: a munkanélküliek, az otthontalanok, a nyugdíjasok egy része alultáplált vagy éhezik. Az élettanilag optimális, minőségi tápláltság valójában az emberiség nagyobb felének nem adatik meg.

A kenyér és a halak megsokszorozásának bibliai csodáját a mezőgazdaság csak akkor tudja folytatni, ha az előttünk álló óriási kihívásoknak elébe megyünk. Az élelmiszer termelésén túl az energiatermelés is feladatunkká vált. Figyelembe véve a bioenergia-termelés szükségleteit, a fő gabonafélék, mint például a búza, a rizs, a kukorica iránti igény becslések szerint évente 1,5 százalékkal nőhet, miközben a termőterületek csökkennek. Ebből adódóan felgyorsul majd a marginális területek, a természetes őserdők, a szavannák, a vizes élőhelyek művelésbe vonása, környezetpusztítást és a biodiverzitás csökkenését okozva.

Az éhezők száma a 800 milliót ma is meghaladja a Földön, és ez a szám drasztikusan nőni fog

Az energiakrízis lassan állandósul, a szituáció megváltozott. Az élelmiszer és az energia összefügg, termelésük versenyhelyzetet teremt a mezőgazdaságban. A változások lélegzetelállítóan gyorsak, így nehéz általánosítani, megbízható következtetésekre jutni. Az USA-ban például az etanol célú kukoricafelhasználás 2005 és 2006 között, egy év alatt egyharmadával nőtt. Ez rossz hír a gabonaimportőr országoknak és a szegény régióknak, amelyek nem tudják megfizetni az importot. Mérséklődtek az élelmiszerkészletek, a segélyalapok.

Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos aggodalmakat növeli a biotechnikai haladás, a környezetszennyeződés hatása és a globális éghajlatváltozással összefüggő bizonytalanság is. A megújuló energia (bioenergia) termelése termőföldet igényel, például az USA üzemanyagszükségletének 10 százalékát a kukoricatermése 52 százalékával tudná kiváltani. Az EU-ban reálisan 5-6 százalékot lehetne pótolni a tartalékföldek, pihentetett területek ilyen célú igénybevételével.

Tehát növelnünk kell az élelmiszertermelést, ami növekvő tőkebefektetést, nagyobb tudást, kutatási hátteret feltételez. Valójában azonban ez a háttér még a fejlett országokban is hiányzik. Leépült, hiszen átmenetileg relatív élelmiszerbőség lépett fel. Az agrárkutatás kikerült a figyelem középpontjából. A fejlődő világban is csökken a mezőgazdasági munkaerő, teret hódít a városiasodás. A rohamosan terjeszkedő városok gyakran a legtermékenyebb síkságokat, talajokat falják fel. És nemcsak a talajokat, hanem azokat a víztartalékokat is, amelyek lehetővé tennék az öntözést.

Közben a döntéshozók, a politikusok kutatási prioritásait döntően a biotechnológiai ipar érvei határozzák meg, és a jól működő agrárintézményektől elvonták a pénzt, a fejlődés lehetőségét. Pedig az általuk kidolgozott alapokra, eljárásokra épült hazánkban az 1960-tól 1990-ig tartó látványos fejlődés, a főbb kultúrák termésének megkétszereződése, megháromszorozódása, az olcsó és bőséges élelmiszerellátás.

Nem lesz szükségünk műtrágyára, nagyjából tízévenként elhangzott, hogy közel van a cél

A biotechnológia prófétái azt hirdették az 1970-es évek elején, hogy rövidesen a búza is nitrogént fog kötni a levegőből. Nem lesz szükségünk műtrágyára. Nagyjából tízévenként elhangzott, hogy közel van a cél. Újabban már nem hallunk erről a csodáról. Új ígéreteket kapunk: a gm növények legyőzik majd az aszályt, a betegségeket, és soha nem látott terméseket adnak majd. Pedig a biotechnológia, ahogy a nevében is olvasható, a biotechnológiai ipart szolgálja, illetve annak édesgyermeke. Finanszírozása alapvetően az ipar feladata lenne, de a biotechnológiai ipar az állami, sőt akadémiai költségvetésre próbálja áthárítani az agrártudományok nem titkolt felszámolása árán is.

Globálisan a legnagyobb fenyegetést ma az jelentheti, hogy elfogy az élet újratermeléséhez szükséges termőföld. Úgy becsüljük, hogy a vadászó-gyűjtögető társadalomban 20-100 hektár/fő, a vándorló földművelés idején 2-10 hektár/fő, a letelepedett mezőgazdasági közösségben 0,5-1,5 hektár/fő, a mai intenzív gazdálkodásban 0,2 hektár/fő termőföld biztosíthatja az élelmet. Napjaink hatmilliárd körüli népességét 1,5 milliárd hektár művelt terület táplálja. Az előrejelzések szerint 2050-re a művelt terület akár 0,1 hektár/fő értékre eshet a népesedési nyomás és a talajpusztulás miatt. Lassan kicsúszhat a lábunk alól a talaj. A rövidtávú piaci érdekek miatt a társadalom lassan reagál a veszélyes változásokra, amelyek nem olyan látványosak mint egy földrengés vagy egy árvíz.

Már nem nő a búza termése az USA-ban vagy Mexikóban, elértünk egy technológiai plafont. A nagy termésemelkedés 1950 és 2000 között volt, és az akkori fajtaváltás, kemizálás és gépesítés eredményét tükrözte. Már nem adhatunk több műtrágyát, ha a talajok jól ellátottak, telítettek. A növénynemesítés tartalékai is kimerülőben. Elméletileg a genetikai manipuláció még hozhat áttörést, azzal a kockázattal, hogy szuperkompetitív fajok kerülhetnek a mezőgazdasági, természeti környezetbe ismeretlen következményekkel. Ma a világ aratástól aratásig él, mint a kínai paraszt az 1920-as években. Ma ez a haladás.

Az élelmiszertermelés és a mezőgazdaság jelenkori sajátossága, hogy a gyakran 40-60 százalékot is elérő vagy meghaladó állami támogatás megszüntette a szabad piacot. Az ágazat azt termel, amit támogatnak. A globális tőke uralma alá került, és profitérdekek irányítják. A mezőgazdaság egyre kevésbé a vidéki lakosság megélhetésének forrása és élettere, a tőke számára a paraszti életforma feleslegessé válik, a népesség kiszorul a munkaerőpiacról. Nem cél az egészséges élelmiszerellátás vagy a nemzeti önellátás.

A világ aratástól aratásig él, mint a kínai paraszt az 1920-as években, ma ez a haladás

A termelés különféle adalékokat, hozamfokozókat, toxikusan ható mesterséges anyagokat használ. Kiiktatja a helyi fajtákat, génbankokat, melyeket saját genetikailag módosított (GMO) vetőmagjával helyettesíti. Leépíti a nemzeti agrárkutatást, kísérletügyet, minőségellenőrző és szaktanácsadó szerveket, hogy kontroll nélkül mozoghasson. Mindezt teszi a „versenyképesség” mítoszát hangoztatva.

Az emberiség történetében mindig pusztult a talaj, ha elidegenedett a személyes törődéstől, gazdátlanná vált. Az ókori latifundium vagy a modern monokultúrák erre egyaránt jó példák. Arisztotelésznél a négy alapelem (föld, levegő, tűz, víz) első tagja a föld, a talaj, amely létezésünk alapja minden tekintetben. Az élő és életet hordozó talaj, amelyet úgy kezelünk, mintha kimeríthetetlen és ingyen adott volna. Az olajat például stratégiai anyagnak tekintjük, pedig a talaj hosszútávon méginkább az, és talán előbb elfogyhat, mint az olaj.

A talajpusztulás globálisan egy-két nagyságrenddel haladja meg a talajképződés ütemét, amelyet geológiai skálán mérünk. Természetes körülmények között évezredek alatt alakul ki a talaj mint természeti test, 1-2 évszázad alatt 1-2 cm feltalaj képződhet. A talaj nemcsak a termőképesség funkciójával rendelkezik. A víz, hő, energia és a növényi tápanyagok raktára, az élővilág primer tápanyagforrása, a természet szűrő és detoxikáló rendszere, a bioszféra génrezervoárja és a biodiverzitás fenntartója. A társadalom közös öröksége és kincse.

Az Európa Tanács 1990. évi állásfoglalása szerint a talaj ökológiai funkcióinak megőrzését kell elsődlegesnek tekinteni használata során. Mi a hazai helyzet? A termőföldnek nincs értéke. A rendszerváltás óta kormányaink egymást túllicitálva büszkélkedtek a zöldmezős beruházásokkal. A legjobb talajaink sok ezer hektárja pusztul évente, miközben egyik-másik globális óriáscég néhány év múlva, amikor már adóznia kellene, továbbvándorol. Maga után hagyva a jóvátehetetlen kárt. A rendszerváltás óta Magyarországon 500 ezer hektárral csökkent a termőterület, ebből 80 ezer hektárt véglegesen kivontunk a mezőgazdasági termelésből. Elnyelték az ipar, a városok, az autópályák.

80 ezer hektárt véglegesen kivontunk a mezőgazdasági termelésből, elnyelték az ipar, a városok, az autópályák

Az agrártámogatások zöme mindenütt (Egyesült Államok, Európa vagy nem kevésbé Magyarország) a nagy árutermelő monokultúrás gazdaságoknak jut, amelyek környezet- és talajpusztítók, ráadásul kevés embernek adnak munkát. A valós költségek alapján nem volna előnyük a családi gazdaságokkal szemben. Az eróziót olajjal váltja ki a nagyüzem, főként műtrágyákkal. Ellenállóvá, fenntarthatóvá a fajgazdagság, a diverzitás tehet, ami monokultúrában szintén nem valósulhat meg.

A biotechnológia, a gm növények a globális cégek monokultúrás gazdálkodását szolgálják. Az USA mezőgazdasági minisztériumámak (USDA) vizsgálatai szerint például a peszticidek használata nem csökkent a gm-növény-termesztésben, bár hirdetői éppen arra hivatkoztak, hogy e növények ellenállóak. A növények termőképessége sem nőtt érdemben, sőt a gm szójavetőmag több mint 8000 szabadföldi kísérlet eredményei alapján kevesebbet termett.

Stephens az 1840-es években Közép-Amerika őserdeiben elveszett civilizációk, negyven ősi város nyomaira bukkant. A modern társadalmak nem tanulnak a múltból: az emberhez hasonlóan a civilizációknak is van élettartama. Fejlődnek, birtokba veszik életterüket, majd túlnépesedve lepusztítják erdeiket, erodálják, kimerítik, elsózzák talajaikat. A lakosság kipusztul, elvándorol, a civilizáció összeomlik. Ez történt az ókori civilizációkkal, például Görögországgal, Rómával, a Maja birodalommal vagy a Húsvét-szigettel is.

Ma a növekvő népesség és fizetőképes kereslet (Kína, India, DK-Ázsia) által generált élelmiszerigény folyamatosan és drasztikusan emelkedik, amihez most a bioenergia növények termelése is hozzáadódik. Emellett a gyógyszer- és csomagolóipar alapanyagát is a növénytermesztésnek kell majd egyre inkább szolgáltatnia a jövőben a vegyipari alapanyagok helyett.

Mi nem tudunk elvonulni az ökológiai krízis elől, mint vadászó-gyűjtögető vagy vándorló földművelő őseink

Ezzel szemben rohamosan csökken a termőföld, az öntözővíz-készlet és a tengeri halállomány. Kína legértékesebb termőterületének mintegy 40 százalékát veszítette el az utóbbi évtizedek látványos ipari, infrastrukturális fejlődése és a városiasodás nyomán. Hasonló a helyzet a világ és Európa vidékein, általában a legjobb földeket építik be. Kínában hagyományosan a földek felét öntözik, de a világ legnépesebb országa különösen érzékeny a vízhiányra, mert negyedannyi víz jut egy lakosra mint a világátlag. A túlhasználat miatt a talajvízszint gyorsan süllyed, helyére gyakran tengervíz áramlik és a talaj elsózódik, tönkremegy.

Mi a tanulság? Mi nem tudunk elvonulni az ökológiai krízis elől mint vadászó-gyűjtögető, vagy vándorló földművelő őseink, új földeket keresve. A Föld véges. Fel kell ismerni a talaj valódi értékét, mely nem csak egy közönséges áru vagy input tétel a globális cégek kezében.

Leonardo da Vincinek tulajdonítják azt a mondást, hogy „többet tudunk a csillagok járásáról, mint a lábunk alatti talajról”. Ez ma is igaznak látszik, hiszen a Holdon látogatást tettünk, míg a földi problémák megoldatlanok maradtak. Franklin D. Roosevelt a talajpusztulás mértékére reagálva az 1930-as években kijelentette: „Az a nemzet, mely elpusztítja a talaját, önmagát pusztítja el". Chamberlain szerint „ha a talajaink erodálódnak nekünk is mennünk kell. Hacsak nem találjuk meg a módját hogyan élhetünk a nyers sziklán.” Amit a talajjal teszünk, magunkkal tesszük. A felelősség közös.

Kádár Imre
(MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, Budapest)

A cikket itt lehet kommentálni>

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?