Mi veszélyezteti a fogyatékossportot?

Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Gábor!

Köszönöm, hogy olyan fontosnak érezted az általam leírt gondolatokat, hogy azokra nyílt levélben válaszoltál! Meglepett azonban az a személyes hangvétel mögé rejtett személyeskedés, ami sohasem jellemezte kapcsolatunkat.

"Véleményed megfogalmazásában a tények nem befolyásoltak, és hosszú ismeretségünk ellenére meg sem kerestél, hogy tanárember létedre tájékozódj, adatokat gyűjts, mielőtt publikálsz", írtad.

Kedves Gábor! Véleményem megfogalmazásakor csak a tények befolyásoltak, nekem nem kell hivatalból elhinnem semmiféle kormányzati sikerpropagandát. Tájékozódtam, adatokat gyűjtöttem, és ezt te is tudod. Ellenkező esetben értelmetlen lett volna válaszolnod. Személyesen valóban nem kerestelek meg - gondolom, nem egyedül dolgozol a sporttörvényen -, de cikkem tényszerűségén ez mit sem változtat, hiszen abból a módosítástervezetből indultam ki, amit az irányításod alatt álló szakállamtitkárság dolgozott ki. Tájékozódtam azonban az érintett sportszervezeteknél, ismerem a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) közgyűlési jegyzőkönyveit, a MOB sportigazgatójának álláspontját a tervezetről, a szervezetek költségvetését, a sportvezetők véleményét.

Tények:
– a kormány módosítani kívánja a sporttörvényt.
– a tervezet alapján létrehoznák a Fogyatékosok Nemzeti Sportkamarájának nevezett köztestületet a fogyatékossággal élő sportolók sportszervezetei, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége számára.
– a tervezetben ez szerepel: "A Fogyatékosok Nemzeti Sportkamarájának nyilvántartásba vételével megszűnik a Magyar Paralimpiai Bizottság."
– a paralimpiai bizottság legfőbb döntéshozó testülete, a közgyűlés nem támogatja a sporttörvény-módosítás jelenlegi tervezetét! Nem akar integrálódni a Fogyatékosok Nemzeti Sportkamarájába! Szeretné megőrizni önállóságát.
– mindenféle bizonytalanság a sportirányítás hazai rendszerében gyengíti a magyar sportdiplomácia nemzetközi pozícióit

A tervezett változtatásoknak, például az MPB megszüntetésének, lehetnek olyan következményei, hogy a magyar fogyatékos sportolók Peking után nem indulhatnának a paralimpiai játékokon, hiszen a Magyar Paralimpiai Bizottság tagsága a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságban megszűnik. A jogutódlásról pedig nem mi döntünk. Ez egyben egy esetleges budapesti olimpia megrendezését is lehetetlenné tenné, hiszen olimpiai játékokat csak olyan város rendezhet, amely vállalja a paralimpia megrendezését is. Ezt senki sem szeretné, de ez is egy lehetséges forgatókönyv.

Eszem ágában sem volt a szakállamtitkárság eddigi tevékenységét vizsgálni, arra szerettem volna felhívni a figyelmet, ami szerintem rossz irány. Cikkemben a fenti tényekről és azok következményeiről írtam. Idézed az általam leírtakat, de sokszor nem azokra reagálsz. Mi volt a célod? Kinek szólnak az ilyen mondataid, hogy "Meggyőződésem szerint rengeteg feladatunk van még, de jó úton haladunk"?

Azonban, amikor tényleg a sportszakmai érvek mentén válaszolsz az általam leírtakra, véleményünk többször megegyezik:

"A jelenleg hatályos törvény szerint öt köztestület van, amely nem szolgálja a sport egységes érdekérvényesítését. A nemzeti sportstratégiában is megfogalmaztuk azt, hogy ezt a rendszert egyszerűsíteni kell. Az eredeti terveink között az szerepelt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság és Magyar Paralimpiai Bizottság váljon valamilyen formában egy egységgé, míg a teljes versenysport, a teljes szabadidősport és a teljes fogyatékossport alkosson egy nagy köztestületet."

Ez így rendben is lenne. Ebben valóban van vízió.

Ezzel szemben a teljes fogyatékos sportszakma felsorakozott amellett, hogy a fogyatékossportnak legyen egy nagy önálló köztestülete. Ezt a javaslatot fogadtuk el és építettük be az eredeti helyett a törvénytervezetbe. Ma ott tartunk, hogy vélhetően az maradhat a megoldás, ha - bár stratégiai szintén hosszú évek óta egyetértés van benne - mégsem változik a köztestületi rendszer.

Ezt én nem így tudom, ráadásul az egyik mondat cáfolja a másikat.

Hiszen a gyakorlat szintjén már előrébb valónak tűnnek az egzisztenciális szempontok, fontosabbak a - vélt - hatalomért folyó harcok, mint a szakmai érvek. Ezzel csak a sporttársadalom presztízse csökken."

Ebben tökéletesen egyetértünk. Sajnos így van.

"Elsősorban mi, tehát a sportszakma kívánja a sporttörvény módosítását, hiszen az elmúlt négy esztendő alatt változott a hazai és a nemzetközi sport világa. 2007 júniusában az Országgyűlés 340 igen szavazattal (egyetlen nem ellenében) elfogadta a nemzeti sportstratégiát, amelyben a sport megfogalmazta, melyek a céljai, melyek a feladatai 2010-ig, hogyan lehet a sportot mint eszközt a magyar társadalom szolgálatába állítani."

Biztos elírás vagy nyomdahiba a 2010-es dátum, a stratégia 2020-ig szól. Gondolom, olvastad elődödnek Tibor Tamásnak, az Országos Sporthivatal volt elnökének, az MSZP országos sporttagozata tagjának a Népszabadság 2008. március 25-én megjelent írását Ötpárti szabotázs címmel. Kollégád meglehetős kritikával illeti "e senkit semmire sem kötelező, de mégis bizonyos elméleti alapvetéseket tartalmazó óhajgyűjteményt és egy - mára agyonfarigcsált - sporttörvény ígéretét."

A sportstratégia elfogadása a te sikered. A tartalma már kevésbé. Nem tartalmaz ütemtervet, ami alapul szolgálhatna a kétévente kidolgozásra kerülő cselekvési programokhoz. Nem mutatja be, hogy az állam milyen humán, tárgyi és egyéb erőforrásokkal kíván gazdálkodni a stratégia végrehajtása során, milyen garanciákat építettek a rendszerbe stb. Nem tudjuk, mennyibe fog kerülni. Hiányoznak a stratégia bázisát jelentő alapadatok, a statisztikai felmérések, a problématérkép. Nem működik a nemzeti sportinformációs rendszer. Ráadásul a végrehajtandó programok nemcsak egy minisztériumot érintenek, hanem feladatokat rónak többek között az oktatási, az egészségügyi és a környezetvédelmi tárcákra is. Éppen ezért kellett volna azt is tisztázni, hogy hol a helye az állami sportirányításnak a közigazgatás rendszerében. Az OM-nek, a PM-nek, az EüM-nek és a többi érintett minisztériumnak mi a feladata a nemzeti sportstratégia végrehajtása során? Hol vannak ebből a stratégiából az adminisztratív kényszerek? Ki koordinálja a végrehajtást, a tárcaközi egyeztetéseket? (Farkas Péter: Stratégia - ami nem az, Népszabadság, 2007. július 3.)

Nehéz erre alapozva sporttörvényt gyártani.

Sok mindent nem tettünk meg a rendszerváltás óta, és ez a sportszakma közös felelőssége: a tied, Péter, éppen úgy, mint az enyém, vagy akár a paralimpikonokkal foglalkozó szakembereké.

Nem, Gábor, a sportszakma felelőssége nem közös, a mi felelősségünk nem egyenértékű. Mindegyikünknek megvan a maga felelőssége, de a tiéd nagyobb. Te vagy az államtitkár, a magyar sport legfőbb szakmai és politikai vezetője. Az én feladatom, hogy a saját szintemen segítsem a magyar sportmozgalmat. Például azzal, hogy felhívom egy vélt anomáliára a figyelmet. A paralimpikonok helyzete ilyen. Sajnálom, hogy ebben nem építő kritikát láttál.

"Ha a politika motivált, az a te dolgod, de ebben a témában sem tartom jónak, ha bárki a sportolókat választja eszközül."

Szakembernek és egyben szakpolitikusnak lenni számomra nem meghasonlott állapot. Világnézetünk lehet más, célunk azonban valóban közös. Cikkem megírásában az motivált, hogy szerintem, és a paralimpiai bizottság vezetői szerint sem lehet a jelenlegi sporttörvénytervezettel elérni, hogy a fogyatékos versenysport betölthesse valós szerepét Magyarországon. Úgy gondolom, hogy nem ez a változtatás szolgálja leginkább a sportolók és a társadalom érdekét.

Az egyik politikus az MTI-hez eljuttatott közleményében így fogalmazott: "a magyar fogyatékossport megsemmisítésére készül a kormány, a sporttörvény módosításával. A kereszténydemokraták nem engedik lelökni a Taigetoszról sérült embertársaikat".

Elképzelhető, hogy cikkem nyomán találta nyilatkozni ezt az ostobaságot. Ehhez természetesen nem adom a nevemet. Tisztelt államtitkár úr! Kedves Gábor! Ilyen az, amikor a szakmapolitikát felváltja a politikai populizmus. Szerencsére a sport arra is megtanít, hogy meddig nem szabad lesüllyedni.

A szerző egyetemi adjunktus