Használhatatlan az internetkedvezmény

2002.07.24. 13:56
A segítségüket szeretném kérni egy internetezéssel kapcsolatos probléma megoldásában. Arról van szó, hogy az új internet szolgáltatási "filozófia" bevezetésével megszüntették azt, hogy valaki a saját munkahelyén biztosított 24 órás internet elérést használhassa kedvezményes percdíjjal szörfözésre.

A mostani helyzetben szinte kényszerítik a felhasználókat arra, hogy mindenképpen fizessenek elő internetre még akkor is, ha egyébként ez rendelkezésére áll, ingyenesen. Ezzel egyrészt bizonyos megszerzett jogokat sértenek a monopol helyzetű internetes és telefonos társaságok, másrészt igen komoly hátrányt okoznak a tudományos kutatatásnak is.

Ugyanis, igen sok olyan tudományos kutató (pl. a KFKI munkatársai) került lehetetlen helyzetbe, aki korábban az esti, éjszakai és hétvégi órákat tudta arra szánni, hogy otthonról a munkahelyi szerverre belépve böngéssze a szakmájához tartozó szakirodalmat. Ennek oka az, hogy a különböző kiadókkal, könyvtárakkal kötött szerződésekben a sokszor állami támogatással biztosított belépési lehetőségek internet domain-hez, azaz IP számokhoz kötöttek, így az üzleti szolgáltatók által biztosított IP számokról nem érhetőek el. Nehéz lenne megcáfolni azt, hogy a világ élvonalához tartozó kutatások végzőinek szüksége van a munkaidőn túli irodalmazásra is, ahogyan azt is nehéz lenne megcáfolni, hogy mindez pont egy olyan kutatóintézet munkatársaival történik meg, akik másokkal együtt, talán a legtöbbet tették azért, hogy a hazai számítástechnika olyan gyors mértékben fejlődjön, mint az napjainkban tapasztalható.

Nem hiszem, hogy a profitorientált cégeket nekem kellene támogatnom azért, hogy az amúgy is rendesen alulfizetett kutatómunkámat végezhessem.

Szucsi