Török csatlakozás: az EU nem hallgatott polgáraira

A török csatlakozási tárgyalások megkezdésének kérdésében komoly dilemma előtt állt az Európai Unió. Ausztria az utolsó pillanatig kitartott különvéleménye mellett - aztán feladta azt -, szerette volna ugyanis a teljes jogú tagság mellett a speciális partneri viszonyt mint lehetséges alternatívát beleszőni a török csatlakozási tárgyalásokról szóló dokumentumba. Ausztriát emiatt több uniós és török politikus, valamint a média is a török ügy elárulásával vádolta meg.

Felelősnek tarthatók az európai politikusok amiatt, hogy a Törökország csatlakozási tárgyalásának elindítása tekintetében nem körültekintően jártak el, és nem képviselték megfelelően az Európai Unió érdekeit. Azonban irigyelni sem igazán lehet őket, mivel több irányból nyomás nehezedett rájuk.

Elsősorban komoly politikai nyomásról volt szó, amelyet az USA és az Egyesült Királyság gyakorolt a tagállamokra. Ezen két domináns országnak - persze különböző indíttatásból - nem célja egy politikailag is egységes, jól prosperáló, versenyképes EU fenntartása. Törökország későbbi felvétele valószínűleg politikailag és gazdaságilag is működésképtelenné tenné az EU-t. Már visszavonult, korábban magas rangú osztrák politikusoktól közvetlenül szerzett információk szerint az USA Ausztria számára hátrányos politikai lépéseket helyezett kilátásba, amennyiben kitart álláspontja mellett, és a bővítési folyamat kerékkötőjévé válik. Október 3-án az USA közvetlenül is belefolyt a tárgyalásokba. Ciprus sincsen könnyű helyzetben, hiszen a török "nagy testvér" - amely a sziget északkeleti részét 1974 óta jogellenesen megszállás alatt tartja - nap mint nap közvetlen vagy közvetett gazdasági és politikai nyomást gyakorol rá. Ciprus alapvető nemzeti érdekeit az EU többi tagországa pedig egyszerűen nem vette figyelembe a török csatlakozási feltételek meghatározásakor.

Másodsorban a gazdasági lobbik, multinacionális cégek számára korántsem mindegy, hogy milyen módon tudják gazdasági aktivitásukat Törökországban tovább folytatni, komoly anyagi érdekük fűződik a csatlakozási folyamat elindításához. A csatlakozási tárgyalások megkezdésével a jogi, politikai, gazdasági környezet várhatóan stabilizálódik az országban, a befektetők előtt további hatalmas üzleti lehetőségek nyílnak meg, egyúttal jelentős mértékű támogatás áramlik majd be a különböző EU-alapokon keresztül (ez persze az amúgy is állandóan vitatott elosztású, szűkülő EU-költségvetés terhére történne), amelynek fő haszonélvezői szintén a nyugati cégek lesznek. Mindenki számára egyértelmű, hogy Brüsszelben a gazdasági lobbik nagyon komoly befolyással bírnak, és emiatt a politikai döntések mögött országok, multinacionális cégek komoly gazdasági érdekei bújnak meg, figyelmen kívül hagyva esetleg az EU egészének érdekét, vagy egyéb társadalmi tényezőket.

Az európai állampolgárok részéről nagy az ellenállás. Az EU idén júliusban publikált felmérése szerint az összlakosság 52 százaléka ellenzi, s csupán 35 százaléka támogatja Törökország tagságát; az ellenzők aránya Ausztriában, Németországban, Dániában, Franciaországban, Cipruson, Görögországban 70-80 százalék feletti. Az EU pedig épp az idei alkotmányos népszavazások sikertelensége miatt most még jobban próbál fókuszálni az állampolgárok és az uniós intézmények közötti szakadék áthidalására. A soron következő osztrák elnökség 2006 első félévére éppen ezt tűzte ki fő céljaként, "Európa odafigyel" jelszóval. Ebben a kérdésben, úgy tűnik, az EU mégsem hallgatott állampolgáraira. Ausztria legalább a végsőkig képviselte lakossága 90 százalékának és az EU többségének véleményét.

Talán a legfontosabb kérdést mély hallgatás övezi: a koppenhágai kritériumok politikai részének betartása ugyanis elengedhetetlen a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. Ebben pedig az emberi és a kisebbségi jogok betartása kiemelt szerepet kap. A legutolsó, Törökországról szóló 2004-es EU-jelentés még komoly hiányosságokról számolt be, azóta viszont nem történt hivatalos uniós értékelés a kérdésben. A következő ilyen jelentés novemberben várható, amit viszont nem vártak meg a tárgyalások megkezdésével. A nemzetközi emberi jogi szervezetek legfrissebb jelentései és egyéb beszámolók is a kurd kisebbség elnyomásáról, az emberi jogok, a nők jogainak, a vallás- és szólásszabadság folyamatos, súlyos megsértéséről tanúskodnak, azaz Törökország nem tartja be a koppenhágai kritériumokban minimálisan meghatározott feltételeket.

A másik jogi mulasztást az Európai Parlament múlt heti döntése igazolta, amikor nem fogadta el a Törökország és az EU tíz új tagállama közötti vámunió kiterjesztéséről szóló dokumentumot, mivel abban Törökország egyoldalúan speciális feltételeket állított fel Ciprussal szemben, és továbbra sem teszi lehetővé a ciprusi hajók és légi járművek szabad közlekedését a török felségterületeken. Ezzel lényegében a tavaly decemberben kétoldalú szerződésben meghatározott feltételek egyik pontját Törökország nem teljesítette.

Ez a két mulasztás azt jelenti, hogy az EU Bizottsága jogellenesen járt el Törökország esetében, amikor nyáron javaslatot tett a csatlakozási tárgyalások megindítására, és nem követte az EU alapszerződésében és Törökországgal tavaly decemberben aláírt szerződésben lefektetett előírásokat. Ezzel párhuzamosan az EU a Horvátországgal folyó csatlakozás tárgyalások előkészületekor folyamatosan szigorúan járt el. Az EU tehát bizonyos érdekek miatt eltérő mércével mérte az egyes tagjelölteket, és akár jogellenesség árán is ragaszkodott a török csatlakozási tárgyalások megindításához.

Mindemellett van egy nagyon érdekes tény, amely az európai politikusok nagy részét jellemzi, és ez alól a magyar képviselők sem kivételek. Azon politikusok túlnyomó többsége, akik tájékozottak a török kérdésben, szubjektív álláspontjuk szerint nem támogatják a török csatlakozást (ezt személyes beszélgetések igazolják), viszont amennyiben nyilvánosan kell ezt a véleményt felvállalni, akkor ezt már nem teszik meg. (Egyébként Magyarországon csak az MDF ellenzi hivatalosan is a török csatlakozást). Ennek a párt- illetve frakciófegyelem az oka, mely az Európai Parlamentben is jellemző, valamint a téma kényes jellege. Még Jean-Claude Juncker, Luxemburg miniszterelnöke, az EU korábbi soros elnöke is ellenezte a csatlakozási tárgyalások megkezdését egy személyes beszélgetés során idén júliusban, bár ezen véleményének nem adott megfelelő hangot a nyilvánosság előtt. Sok újonnan csatlakozott ország pedig egyszerűen nem mer a témában magabiztosan nyilatkozni, holott minden EU-tagállam egyenrangú minden felmerülő közösségi kérdés megvitatásakor.

Amikor tehát mindenféle gazdasági és politikai érdektől, vélt vagy valós nyomás hatásától megtisztítjuk a török csatlakozás képét, megállapíthatjuk, hogy Európa lakosságának többsége nem szeretné Törökországot új tagállamként az Európai Unióban köszönteni, illetve hogy az ország nem tett eleget a tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeknek. Ennek pedig egy valós demokratikus helyzetben elegendőnek kellett volna lennie a csatlakozási tárgyalások megkezdésének megakadályozásához.

Dr. Kiskovács Miklós
közgazdász, jogász
az Európai Értékekért Alapítvány kuratóriumi tagja
www.euert.hu
a Voice for Europe nemzetközi kezdeményezés hazai tanácsadója
www.voiceforeurope.org