Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

Az általános adócsökkentés ígérete csak méz a madzagon

2008.04.18. 07:43

Re: Aki ostoba, nagyon le fog maradni

A Fidesz egyik legszimpatikusabb arcának, Varga Mihálynak lehet, hogy igaza lesz: kidobunk két évet. Talán csak akkor nem lesz ez kidobott két év, ha ezalatt Vargáék a mindent tagadó, adócsökkentést és támogatás növekedést egyszerre igérő örökös miniszterelnökük háta megett összekalapálnak egy, a piacok által is értékelhető gazdasági programot. Most a Baksa-Dudás kettős megkisérelte a lehetetlent, hogy kiszedjen valamit erről Vargából, de az általánosságokon túl nem nagyon jutottak vele. Nehéz is lett volna, hiszen akkor nem ragadhatott volna le Gyurcsányék leckéztetésénél és őszintén szembe kellett volna nézni politikai rohamozásuk gazdasági demagógiájával és saját kormányzati gazdaságpolitikájuk hibáival is.

Méltán remélem, hogy ez a demagógia nem Varga sajátja.

Varga Mihályt szakmailag sokkal józanabbnak tartjuk ennél

Az ezredforduló híres/hírhedt kétéves költségvetése után a pénzügyminiszteri bársonyszékbe került, így a magyar pénzügyminiszterek közül egyedüliként egy költségvetés készítésével bajlódni nem kényszerült Varga Mihályt szakmailag sokkal józanabbnak tartjuk ennél. Reméljük legalább egy szoba magányában szembenézett azzal az időszakkal, amikor övé volt a kassza kulcsa. Mivel akkor a gazdaságpolitikát – egyedüliként a parlamenti kormányok történetében – nem Ő, a pénzügyminiszter, hanem a Fidesz gazdasági sámánja, az akkori gazdasági miniszter alakította, ezt arcvesztés nélkül megtehetné.

Az ezredfordulót követően, amikor Európában recesszió volt, és ezért a környező országok növekedése is lelassult, nálunk erős költségvetési ösztönzők gyorsították fel a belföldi keresletet. A konjunktúra beindulása után - láss csodát - az erős költségvetési ösztönzőkkel életre hívott (felerősített) gazdasági szereplők sokasága nem tudott a szomszédokéhoz hasonló mértékben reagálni a pozitív fordulatra. Közben a fiskális ösztönzők ereje is kifulladt a költségvetési szigorítások hatására, amelyek a - nem utolsósorban miattuk is - felerősödő államháztartási hiány következtében váltak szükségszerűvé. A szigorításoknak óhatatlanul növekedéslassító hatásuk van, de ez önmagában nem magyarázhatja reálgazdaságunk egy részének a szomszédokétól elmaradó reakcióképességét.

Vajon melyik ez a rész? Pont az, amelyet az ezredfordulót követően erős költségvetési ösztönzőkkel támasztottunk fel a nemzetközi dekonjunktúra ellenére. Vagyis a beavatkozás egy szervetlen gazdasági folyamatot indított el. Szervetlent, mert nem valós és tartós piaci igényekre indult be a növekedés, hanem állami akaratra, a költségvetési juttatásokkal felhizlalt, mesterséges keresletre reagálva. Amint kifulladt a központi apanázs életben tartotta igény, egy csapásra kiderült, hogy a valós, saját forrásokkal alátámasztott piaci kereslet messze alatta marad a mesterségesen felpumpált piaci igényeknek. Olyan kapacitások épültek ki, amelyek nem tudnak bekapcsolódni a közben ismét fellendülő nemzetközi gazdaság véráramába.

Egy nem nekünk írt tankönyv kottájából próbáltak muzsikálni

Az ezredforduló kormányzati gazdaságpolitikája Münchhausen báró szerepében tetszelegve, a saját hajánál fogva akarta kiemelni a magyar gazdaságot a nemzetközi dekonjunktúrából. Egy nem nekünk írt tankönyv kottájából próbáltak muzsikálni. Ezt a kottát egy nagy, mondhatni földrésznyi belső piaccal rendelkező ország egyetemi tankönyveiben írták le, de belső használatra.

Nálunk pusztán a lakásépítés piacának mesterséges felpörgetése is megtakarítóból nettó adóssá tette a lakosságot - a szociális igazságtalanságokról nem is szólva. Ez - és a támogatási rendszer miatt is felpörgő költségvetési hiány hitelelszívó hatása - a vállalatok piacáról vonta ki a forrásokat. Vagyis hosszabb távon éppen az a beavatkozás fékezi le a konjunktúrát a források elszipkázásával, amellyel azt be akarták indítani. A mesterségesen felpörgetett építési piac bizonytalan lábakon álló vállalkozások ezreit csábította erre a tiszavirág-életűnek bizonyult konjunktúrára. Ezek most az újból felduzzadó vállalati körbetartozásoknak egyszerre az okozói és a kárvallottjai is.

Emberileg érthető, hogy a Fidesz egykori pénzügyminisztere a szocialistákat okolja minden bajért, s az is igaz, hogy a helyzet elfajulása a szocialista kormányok bűne. Ha ők rögvest visszatérítik a gazdaságot a fenntartható növekedés pályájára, nem itt tartanánk. Felelősségüket az sem csökkenti, hogy erről a pályáról nem ők térítették le az országot, ők csak – a Fidesz igenlő szavazataival – megfejelték ezt a lehetetlen gazdaságpolitikát kétszer száznapos szabad osztogatásukkal és tétlenkedésükkel.

Az állam nem avatkozhat be a reálgazdaság folyamataiba

A legkiválóbb elemzés sem segít, ha az "eredendő bűnt" nem ismerjük fel, nem valljuk be, mert akkor újra és újra el fogjuk követni. Ez pedig nem más, mint az állam túlterjeszkedése. Az állam nem avatkozhat be a reálgazdaság folyamataiba annyira, ahogy Matolcsy és Medgyessy idején tette. A túlterjeszkedés alatt nem pusztán azt értem, hogy mennyit központosít a büdzsé a GDP-ből, hogy mekkora az állami újraelosztás nagysága. Erről a számok önmagukban is beszélnek. A túlterjeszkedés alatt most arra is gondolok, hogy meddig és milyen mértékben avatkozhat be az állam a reálgazdaság folyamataiba. Annyira semmiképpen sem, mint ahogy ezt az ezredfordulót követően tette. Láthatjuk, hogy mindez nem csupán a költségvetési egyensúly felborulásához vezetett. Nem csupán növelte az ország eladósodottságának mértékét, hanem ott is károkat okozott, ahol használni akart, a reálgazdaság általa kiválasztott és megtámogatott szektoraiban. Hiszen a gazdaságnak éppen azok a szereplői kerültek most bajba, akik a kiválasztottak voltak.

Nem avatkozhat bele a politika korlátlanul a piacok szigorú belső logikát mutató rendszerébe. Már csak azért sem, mert a piacok túlterjeszkednek a határokon. Anélkül, hogy különösebben belegabalyodnánk a globalizáció fogalmának sokszor egymással is ellentmondásba kerülő definícióiba, azt bizton leszögezhetjük, hogy a globalizáció hatására számos folyamat szabályozása kilépett a nemzetállami szuverenitás köréből. Különösképpen igaz ez a kicsi és nyitott gazdasággal rendelkező országok esetében

Azonban még a nálunk nagyobb nemzetek és államok is egyre inkább nélkülözik azokat a forrásokat és eszközöket, amelyekkel akár még a közelmúltban is kezelni tudtak számos problémát. Így például a szociális problémákat egykor nemzetállami keretekben hatékonyan és eredményesen tudták kézben tartani, ma erre már nincsenek meg a valóban hatékony és szuverén eszközök.

A jobboldal szellemi vezetőjének sűrűn ismételgetett frázisai újra a korlátlan állami beavatkozás vízióját táplálják, a gazdaságpolitikai akarnokságot vetítik előre. Kétsége ne legyen senkinek: az általános adócsökkentés ígérete csak méz a madzagon, mert azzal egyáltalán nem fér össze az állami újraelosztásnak az a mértéke, amit a juttatások és a támogatások Orbán által hirdetett fenntartása (sőt növelése) megkövetel. Az akarnok politika újabb évekre visszavetheti a gazdaság szerves fejlődését, amit már nehezen bírna ki Magyarország a szocik négyévnyi semmittevése és kétévnyi tétovasága után pláne, ha ezt még megfejelné a Varga által vízionált újabb kidobott két év.

Ezt tudhatja Varga is, sőt Matolcsy is (Alagútból alagútba, Népszabadság, 2007 november 23.), csakhogy úgy vannak, mint az egyszeri holló a mesében, nem nyithatják ki a szájukat. Tessenek csak fiatal riporter barátaim erősen faggatni őket, mert kisülhet ebből még valami hasznos is!