Csonka András nekilátott a FÜTYI Klub, azaz a Független Tyúkok, Igyekezzetek! szervezésének. A tiszteletbeli elnök hamarosan megújítja weboldalát, ahová azok ötleteit és jelentkezését várja, akik részt szeretnének venni a programban. A színész a jövőben többek között a társkeresés nehézségeit kívánja megoldani.
A kezdeményezés eleinte viccnek indult, de az ötlet olyan széleskörű érdeklődést váltott ki, hogy Csonka András teljes erővel belevetette magát a FÜTYI Klub szervezésébe. A Független Tyúkok egylete a tervek szerint április első hetében kezd el ténylegesen működni, akkor lesz kész ugyanis a színész vadonatúj weboldala, ahol csatlakozni lehet majd a szervezethez.

Az ismert tévés személyiség ötlete több kollégája és ismerőse érdeklődését is felkeltette, elsőként Gergely Róbert és a Való Világból ismert Györgyusz jelezte a színésznek, hogy szívesen segítenek neki a munkában.

Pici nem a szexre gondolt

"Én nem csak összehozni akarom a magányos embereket, hanem azokon is szeretnék segíteni, akik gátlásosak, hogy később könnyebben tudjanak kapcsolatot teremteni egymással. Nem kell, hogy házassággal végződjön a dolog, a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát" - nyilatkozta a színész a Velvetnek, aki áprilistól az egyedülálló, magányba beleunt szülőknek is lehetőséget kínál az ismerkedésre, és a kikapcsolódásra. Hangsúlyozta, nem csak nők, hanem férfiak jelentkezését is várja.

Pszichológus, stylist, meg minden

Csonka András elképzelései szerint a FÜTYI Klub a jövőben - azontúl, hogy ismerkedési lehetőséget kínál - életmód-tanácsadással is foglalkozni fog. A színész értő szakembereket szeretne bevonni a munkába, többek között egy pszichológust, aki a lelki problémákat illetően ad hasznos tanácsokat, illetve egy stylistot, aki az öltözködés terén nyújtana hathatós segítséget. "Kicsit trendibbé, divatosabbá szeretnénk tenni az embereket. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a divatos öltözködés rengeteg pénzzel jár, pedig ez egyáltalán nem anyagi probléma" - mondta a színész.

Terjeszkedő FÜTYI

A leendő elnök szerint nem kizárt, hogy a jelenleg Budapesten alakulgató klub később terjeszkedni fog, és több magyar városban is lesz képviseletük. A színész szerint ugyanis hiba lenne, ha kizárólag a fővárosiak élvezhetnénk a FÜTYI nyújtotta lehetőségeket. Erre azonban még várni kell, hiszen Pici és barátai egyelőre a budapesti központ fel- és kiépítésén dolgoznak.