Ez nem a Kelemen Annák és Voksán Virágok versenye lesz – mondta Kis Hegedűs Réka, amikor az általa szervezett modellversenyről kérdeztük. A modell nemrég jött haza Dubaiból, ahol kétszer látta Steven Tylert a Majmok bolygójából.

Ősszel elsőként rendezik meg hazánkban a Miss Maxim modellversenyt, amelyet a magazin egy korábbi címlaplánya, Kis Hegedűs Réka Keleti Györgyivel együtt szervez meg. A verseny előzményeképp a jelöltek beküldött, fehérneműs fotói láthatók az esemény holnapján, majd a nyár közepén elkezdődnek a válogatások. Elsőre az Év Playmate-je választás és eközött nem láttunk szembeötlő különbséget, Kis Hegedűs Réka igyekezett árnyalni a versenyről alkotott képet.

Nem lóvásár és meztelen pezsgőzés

Klikk!

„Nem szeretnénk lóvásárt, és azt sem, hogy a versenyzők azt gondolják, itt majd vetkőzniük kell”- szólt az első érv amellett, hogy ez a megszokottól eltérő megmérettetés. „Nem szeretnénk olyan szerződést kötni a modellekkel, amelyek nem előnyösek rájuk nézve, és nem készítünk róluk olyan képeket, amelyek miatt ők nem indulhatnak például szépségversenyen. Egy szponzorunk mondta ezt jól: ahhoz nem adja a nevét, hogy a képeken a meztelen lányok a pezsgőt nyalogassák le egymásról.”

Kis Hegedűs Réka jóindulatúan nyilatkozott a jelöltekről, pedig az eddig beküldött a képek alapján néhányan vannak, akik versenykiírásban közölt felső korhatárnál idősebbek, vagy akik leginkább csak az esztétikai sebészet aktuális trendjét tudják bemutatni. „A tavalyi, mexikói világdöntőn szereplő lányokról készült képeket és videókat azért tettük ki a honlapra, hogy akik jelentkezni szeretnének, lássák: ez nem a Kelemen Annák és Voksán Virágok versenye.” A verseny felhívása egyébként azokhoz szól, akik úgy érzik, a legjobb nők Magyarországon.

Alig akart hazajönni Dubaiból

A modell elmondta, úgy tervezik, a fődíj a részvétel lesz a dominikai világversenyen, ahol 100 ezer dolláros modellszerződés kap a győztes, ezen kívül olyan tárgynyereményeket szeretnének ajándékozni, mint robogó és ékszerek. Kis Hegedűs Réka elmondta, a szervezés a napjait teljesen kitölti, ezért az utóbbi időben egy modellmunkát tudott vállalni. A képek hamarosan egy hazai magazinban jelennek meg, de a modell egyelőre nem említette, melyikben.

„Dubaiban fotóztunk, alig akartam hazajönni, amint lehetőség lesz rá, a szüleimet is elviszem oda” – lelkendezett a modell, aki blogjában a fotózás mellett arról írt, egyik este a Sho Cho japán étteremben látta Steven Tylert.

Tyler a Majmok bolygójából

Nézze meg képeinket!

„Tisztára a Majmok bolygójára emlékeztetett. Az arca ki volt feszítve a sok ráncfelvarrástól, az orra Jackósan pici, és a haja az arcába omlott, fényképezni is alig lehetett” – figyelte meg az Aerosmith frontemberét sushievés közben Kis Hegedűs Réka, aki tavaszi síútján hasonlóan részletesen tudósított a születésnapját pizzával és három perc tánccal ünneplő Paris Hiltonról egy osztrák síparadicsomból.

„A társaságában volt egy csaj, aki folyton csókolózott Tylerrel, meg egy pár középkorú férfi. Mint utólag kiderül, ők voltak az együttes.” Kis Hegedűs Réka emirátusi élménybeszámolójában törekedett az ismeretterjesztésre is, kitérve arra, az „iszonyatosan fejlődő” Dubaiban 1410 mecset található, férjenként 2-3 feleség, Prada és Gucci üzletek, „elképesztő gazdagság, ingatlan business és olaj.”

<3>Másnap is

Kis Hegedűs Réka arra is kitért élménybeszámolójában, hogy születésnapját is az emirátusban ünnepelte egy 4000 Club nevű helyen. „Arra lettem figyelmes, hogy a kivetítőn a Rockstar in the House felirat jelent meg. Akkor láttuk, hogy Steven Tyler is itt van, és ismét csókolózik. Közben mi meg ünnepeltünk.”