Az előző részek tartalmából: Czifra Noémi még nem tudta, hogy gyereket vár, amikor szakított a barátjával, aki egy másik nőt választott. Nóci úgy döntött, egyedül szüli majd kisfiát, de időközben újra szerelmes lett. A lány egyébként egy plasztikai sebészeti rendelőt üzemeltet és egy televíziós csatornával tárgyal.
"Az elmúlt fél évemhez képest egy brazil szappanopera kutyafüle" - summázott Czifra Noémi, és kérésünkre a magánéleti dramaturgiával kezdte. A Való Világ volt háziasszonya korábban tartós párkapcsolatra rendezkedett be, gyereket tervezett, és egyéves lakberendezői tanulmánya után egy saját, közös házat is - ám ide végül már nem költözött be.

Már terhes volt

"Kéthetes terhes lehettem, amikor szakítottunk a pici apjával, aki mást választott. Több mint egy hónappal később vált bizonyossá, hogy várandós vagyok, de ez már nem változtatta meg a döntésünket. Ezt tisztázni szerettem volna, mert elterjedt, hogy Isti a terhesség miatt hagyott el - de ez nem igaz" - mondta Nóci, aki egyébként néhány éve már úgy érezte, elérkezett az idő a családalapításra.

"Nagyon nehéz, kimerítő időszak volt, de sokat segített, hogy nem balhéztam. Úgy gondoltam: aki menni akar, el kell engedni, és mindenben megkeresni a pozitívumot" - folytatta, de mielőtt más aranyigazságokra is rátértünk volna, Nóci elmondta, eleinte tényleg nem hitt abban, hogy újra szerelmes lesz.

A kis pasi, és a nagy

Czifra Noémi

"Annyit biztosan tudtam, hogy ez a kis pasi majd velem lesz az elkövetkezendő években. Aztán úgy hozta az élet, hogy találkoztam egy férfivel, akivel jól érzem magam, és a gyereket is velem együtt várja" - mondta az egykori E-mail együttes énekesője, aki a zenei karrierjét a televíziós pálya miatt hagyta félbe, majd a VV után sem folytatta. A televíziózással azonban nem szakított végérvényesen, és most úgy tűnik, ismét visszatérhet a képernyőre.

"Annyit elmondhatok, hogy megkerestek már ajánlattal, de a tervezési szakaszban nem szeretnék erről többet megosztani. Mivel kereskedelmi televízióról van szó, a könnyedebb műfajok azok, amelyek szóba jöhetnek Nem lennék hiteles például a hír- és háttérműsorokban, telefonos játékot pedig nem vállalnék" - mondta az RTL Klub volt műsorvezetője, akinek a sajtóban közölt színes anyagok szerint annak idején azzal az indokkal mondtak fel a csatornánál, hogy a nyilatkozatai hozzájárultak Stohl András házasságának válságához.

Véletlen plasztika

A felvetésekre Czifra Noémi akkor nem reagált, mondván, a sárdobálásban nem vesz részt. Ezúttal sem volt bőbeszédű, amikor arról kérdeztük, mennyire bízik meg ismét a televíziók döntéshozóiban. "Itt nem igazán a bizalom a kérdés, hanem hogy tudok-e vállalni egy feladatot, belefér-e az életembe, és jó vagyok-e abban, amit csinálok" - zárta rövidre.

"A véletlen egybeeséseknek is szerepük van természetesen az életem alakulásában. Sosem gondoltam volna például, hogy a televíziózás után plasztikai sebészettel foglalkozó vállalkozásba kezdek". Néhány évvel ezelőtt Nóci másodmagával létrehozott egy kis plasztikai sebészeti rendelőt, amelynek a szolgáltatásai közül néhányat több-kevesebb rendszerességgel ő maga is igénybe vesz.

Szakmai leírás

"A dermabráziót, vagyis a bőrcsiszolást kéthetente elvégeztetem, ezt a terhesség sem zárja ki" - mondta Nóci, akit a leggyakrabban igénybe vett eljárásokról kérdeztünk. "Van néhány új kezelésünk, amelyekre nagy kereslet van. Az egyik ilyen a mezoterápia, amelynek során a hatóanyagokat mikroinjekciózással közvetlenül a bőrbe juttatják. Ezt az eljárást használják a bőrfiatalító kezelésekkor az arc, nyak és dekoltázs környékén. Előnye, hogy nem feszíti meg a bőrt. Másodsorban a helyi zsírbontásra jó módszer, ahol a fölösleges zsír a nyirokrendszeren keresztül ürül a szervezetből " - foglalta össze. "Nagy büszkeségem ez a kis rendelő, de nem tudnám megmondani, hogy évek múlva mit fogok csinálni, olyan sok mindent ki szeretnék még próbálni" - tette hozzá részletek nélkül Czifra Noémi.