Egyedül maradt Stohl András, hiszen hivatalosan is elvált feleségétől, valamint Molnár Tünde is szakított vele, szinte teljesen egy időben. Mindkét hölgy új párra talált, a műsorvezető pedig nem nyilatkozik. A Survivor egykori győztese szerint Stohlból egyszer csak előbújt a kisördög.

Pár napja még arról cikkezett a bulvársajtó, hogy Stohl András, - rajongóinak csak Buci -, ha megtörten és megalázva is, de visszatér családjához. Többen tudni vélték, hogy a házaspár újra találkozgat, Stohl pedig állítólag sejtelmesen csak annyit nyilatkozott, "majd meglátjuk, mi lesz". A Színes Bulvár Lap pénteki száma szerint azonban "mindennek vége", hiába reménykedtünk, Buciéknál november 2-án hivatalosan is kimondták a válást.

Korrekt viszony

Bár a történet főszereplőit nem sikerült szóra bírni, a színész műsorvezető anyósa, Tordai Éva készséggel állt az újság rendelkezésére, és megerősítette a hírt. Elmondta továbbá, hogy lánya, és volt férje mindenben megegyezett a vagyont és a láthatást illetően, sőt már a karácsonyt is megbeszélték, eszerint a gyerekek a szentestét az anyjukkal töltik, karácsony első napját pedig apjukkal. Az egykori házasok között korrekt a viszony, nem veszekednek, és mindent megtesznek azért, hogy gyermekeik ne sérüljenek a válás miatt. Így van ezzel Stohl volt anyósa is, mint elmondta, ő otthonában is szívesen látja lánya egykori férjét, ha ott akar a gyerekekkel találkozni.

Tünde volt, Tünde nincs

Stohl András a Survivor játék egykori győztese, Molnár Tünde miatt hagyta ott családját, mivel úgy érezte, érzelmeinek nem képes parancsolni. Pár hónapig mindenhol azt mondták, úgy érzik tökéletesen egymásra találtak majd a rövid idill után többé nem nyilatkoztak, viszont egyre kevesebbet mutatkoztak együtt. A Velvetnek még júliusban elmondták, hogy hihetelenül fontosak egymásnak, nem igaz, hogy elhidegültek egymástól, aztán azonban már nem sokat lehetett kiszedni belőlük, úgy tűnt a történetnek hónapok óta vége.

#alt# Molnár Tünde azonban most azt nyilatkozta a Mai Napnak, valójában csak három hete tettek pontot kapcsolatuk végére. Nyáron a vörös hajú hölgyet okolták a bulvárvilág álomkapcsolatának befuccsolásáért, mondván autóversenyző társával, Kratochwill Vilmossal nem pusztán munkakapcsolatot ápol, Molnár ezt akkor a Velvetnek is cáfolta. A Survivor győztese most is máshogy emlékszik, szerinte Stohl András volt az, aki nyáron egyszer csak elhidegült tőle. Szerinte az alapvetően ragaszkodó férfiból egyszer csak előbújt a kisördög, nem foglalkozott többé senkivel, sem Tündével, sem a gyerekeivel, más nőkkel viszont annál inkább. Molnár Tünde elmondta, rengeteg névtelen telefonhívást kapott, melyben ismeretetlenek azt ecsetelték, hol és kivel látták a műsorvezetőt, mígnem erről egyszer csak a lány maga is meggyőződött, és úgy érezte, betelt a pohár.

Ez a szakítás azonban még nem volt végleges, lehetett tudni, hogy a dolog még nincs lezárva. Mint azt a Mai Napnak adott nyilatkozatában a Survivor győztes elmondta, Stohl egyfolytában zaklatta sms-ben, telefonon, állandóan azt hangoztatta, hogy nem tud Tünde nélkül élni és kezdjék újra. Végül mikor ebbe a lány is belement, Stohl hirtelen fordulattal azt mondta, inkább mégse, pedig, mint azt említettük, közben a válást is kimondták. Ezzel tehát lezárult a szövevényes, és Molnár Tünde szerint tragikus történet. Szerinte ugyanis ők még mindig szerelmesek egymásba, csak nem tudnak együtt élni. Molnár Tünde ezért most egy másik férfival vigasztalódik.