A Story éves díjkiosztó rendezvényén kiderült, ki volt 2006-ban a legjobb, hogy a bulvár is érték, és hogy díjakat művészkesztyűben kell átvenni. Az igazi események azonban a hivatalos programon kívül zajlottak.

"Miklós, ön miért csinálja ezt az egészet?"- kérdeztük Ómolnár Miklóst a Story díjátadót követő svédasztalos fogadáson. "Pénzért"- válaszolta a magazinkonglomerátum főszerkesztője, majd hirtelen lehajolt, hogy a vacsora közben eltűnt szemüvegét megkeresse az asztal alatt. Felhajtottuk a fehér abroszt, hogy segítsünk, de hárman sem jutottunk semmire.

Makány Márta mindent elrendez

Lezserségünk csak látszat volt, valójában készültünk erre az estére. Pedig eleinte még az sem volt biztos, hogy eleget tudunk tenni a meghívóban szereplő black tie követelménynek. A gála előtt ugyanis sok jelmezkölcsönzőt felhívtunk, hogy estélyit barterezzünk, ám úgy tűnt, egyetlen körúti ruhakölcsönző sem ismeri fel az újságcikkben szereplés óriási reklámértékét: sorra utasították el remek javaslatainkat. Így bánatunkban gondoltunk egy merészet és az általunk mindig is nagyra tartott Makány Mártához fordultunk, aki a telefonban még a kérésünk megfogalmazása előtt az "adok ruhát, szívem, siessetek"- válasszal gyorsította fel az eseményeket.

Nézze meg képeinket!

Egyikünkre kockás mídert és farmerszoknyát, másikunkra nyomott csipkemintás, operabálon is viselhető estélyit adott, habár riporterünk aggódott a mély dekoltázsa miatt. "Ugyan, sokan másfélmilliót fizetnek egy ilyenért" - mondta a helyszínen tartózkodó Már Róbert stylist és ezzel meg is nyugodtunk.

Így 24 óra múlva, szombaton fél hatkor talpig Makány Márta kollekcióban álltunk a Royal Hotel előtt.

Komplikált procedúra művészkesztyűben

Azt, hogy a hoszteszeket ki öltöztette, nem sikerült kiderítenünk, de úgy néztek ki, mint sok kis Coco Chanel. Velünk egy időben a ruhatárban Szervét Tibor adta le a kabátját, akit a vacsorán már nem láttunk. A teltházas bálterem első soraiban az est leendő díjazottjai ültek, a hátsó sorok legextrémebb alkalmi viseletét Növényi Norbert feleségén láttuk, aki arany színű baseballsapkáját neccharisnyával, és fekete forrónadrággal dobta fel. A gála valamennyi díjazottja kénytelen volt egy fehér selyemkesztyűt felvenni díja átvételekor, ami sokkal inkább egy vakbélműtét előtti bemosakodást idézett, mintsem egy meghitt és ünnepélyes pillanatot.

A díjátadás körülményes koreográfiája kétségkívül az esemény súlyát hivatott nyomatékosítani. A procedúra a következőképp nézett ki: jön X celeb, odamegy Ómolnár Miklóshoz, felhúzza a házigazda által művészkesztyűként aposztrofált fehér kesztyűt, anekdotázik a díjazottról. Jön Y celeb, szintén felveszi a kesztyűt, átveszi a díjat, beszédet mond. A díjak közül egyébként nem is a kis szobrocska és a bónuszként kapott saját csillag volt a legnagyobb szám, hanem, hogy minden nyertes olyan országba mehet, ahova akar.

Bulvár és érték

Mivel a körülbelül egyórás díjátadón folyton az érték szót hallottuk a Story vonatkozásában, a vendégeket a bulvár és az érték viszonyáról faggattuk vacsora közben és után.

"A bulvár maga a hányás"- fogalmazott Gáspár Győző a koktélpult előtt. "A családomat tönkretették, a magánéletem a nyilvánosság elé került. Aki azt írja rólam, hogy megöltem a kutyámat, arra most mit mondjak?" - kérdezett vissza a Győzike Show frontembere egykori szócsövét becsmérelendő. Tovább indultunk a felszabadult Noszály Sándor felé. "Erről a témáról az jut eszembe, hogy az impresszionisták is csináltak olyat, hogy a szamár farkára ecsetet kötöttek, és amit ő akkor csinált, kikiáltották műnek"- mondta a teniszező, akinek láthatóan épp egy elmélyült periódusát fogtuk ki.

Klikk!

A következő kiszemeltünk Bíró Ica volt, aki Mikulás napján megszeretett partnerét csókolgatta éppen koktéllal a kezében. "Az lenne az egészséges, ha azok is szóhoz jutnának, akik letettek valamit az asztalra. Az ő bemutatásukkal lehetne rávilágítani arra, ebben a műfajban igenis vannak értékek" - mondta Bíró Ica, aki kisvártatva arra tért rá, nem tud hátrafelé korcsolyázni, így fotósunk - aki egykor jégkorongzott - a sötétkék bársonyszőnyegen bemutatta a technikát. Ezért nemcsak az egykori Metal Lady, de barátja is nagyon hálásnak tűnt, elnézve, amint Bíró Ica egy plazmatévé előtt gyakorol.

"Úgy gondolom, a popnak kell eltartania az undergroundot" - fejtette ki a Megasztárból ismert Puskás Péter, amíg Bíró Ica a korcsolyázással volt elfoglalva. Az énekes pink színű szemhéjfestékkel árnyalta a szemét, és citromsárga kordzakót viselt elmondása szerint csupán azért, mert nem volt otthon fekete öltönye. "Akik történetesen minimálbéren élnek, és a meló után fáradtan hazamennek, persze, hogy valami olyasmire vágynak, amit ezek a bulvárlapok nyújtanak. És ez rendben van"- mondta az énekes, miközben a beszélgetésbe szűrődő hangokból az arany ruhába öltözött Szandi gyereknevelési tanácsait is kivehettük.

Vátesz, dinoszaurusz és stílusérzék

Míg küldöttségünk egyik fele az értékeket kutatta, másik fele beolvadásos megfigyelőmunkát végzett és tanulságokat vont le: Gáspárné Bea asszony sokkal jobban néz ki élőben, mint a tévében és jobb fej is. Bíró Icán egyszerűen nem fog az idő vasfoga. Bagi Iván egy vátesz, aki bárkiről megmondja a horoszkópját és utazási szokásait. Több korosodó B-kategóriás celeb féltékeny Győzikére. Hajas Lászlónak van a legjobb stílusérzéke, szemben Dobó Katával, aki úgy húzta maga után ruhájának uszályát, mint dinoszaurusz a hosszú farkát. Egyedül a Schobert-házaspárt nem mertük megszólítani, mert bár mi mindig csak az igazat írtuk róluk, éreztük, ha felfednénk kilétünket, jókedvünk forogna kockán.

Egységben mulat a magyar

Az utolsó percekben eljött az a pillanat is, ami után úgy éreztük, nagyobb boldogság ezen az estén már nem is érhet minket: Győzike jött velünk szembe selyem gekkózöld öltönyében és így köszönt: "Helló, Velvet!" Ekkor persze még nem is sejtjük, hogy a java még hátravan.

Az est fénypontja ugyanis jóval a hivatalos program után következett, amikor a hallban néhány külföldi szállóvendéget felébresztve Lagzi Lajcsi diktált egy cigányzenekarnak, hogy a Hosszú, fekete hajat kezdjék játszani a kedvéért. Társaságában St. Martin, Hajas Lászó és felesége volt a legaktívabb, majd mi is csatlakoztunk hozzájuk, és nagy közös egységet alkotva ordítottuk, hogy Márminálunk, babám.

.

Díjazottak
Legjobb színész - Rátóti Zoltán
Legjobb színésznő - Hámori Gabriella
Legjobb zenész - Malek Miklós
Legjobb televíziós személyiség - Kálmán Olga

Közönségdíjasok
Legjobb férfi televíziós műsorvezető - Stohl András
Legjobb női televíziós műsorvezető - Máté Krisztina
Legjobb színész - Gesztesi Károly
Legjobb színésznő - Dobó Kata
Legjobb énekesnő - Rúzsa Magdolna
Legjobb televíziós produkció - Szombat Esti Láz