Nem elég, hogy Paris Hilton kis barátnője a forgalommal szemben haladt, de csúnyán be is volt tépve. Emellett egy méltán népszerű, bikaerős, ámde csak receptre kapható fájdalomcsillapítóval dobta fel hangulatát.

Nicole Ritchie besorakozott kis barátnője, a részegen vezető Paris Hilton, mögé: hétfőn hajnalban 4.50-kor tartoztatták le, mert a forgalommal szemben haladt Los Angelesben a 134. számú autópályán, Burbank irányába, ráadásul nem is volt igazán magánál. Nem is értjük, miért kellett erre ilyen soká várnunk.

Marihuana és fájdalomcsillapító

December 11-én készült rendőrségi felvétel

A hatóságok két motoros telefonos bejelentése alapján vonultak a helyszínre. A sportos haszongépjárműből kiszálló hölgy a hatóságokkal mindvégig együttműködött, ellenállást nem tanúsított. A rend őreinek önként bevallotta, hogy marihuánát és egy Vicodin nevű erős fájdalomcsillapítót fogyasztott. Szondázása során kiderült, hogy alkohol legalább nem volt a szervezetében, viszont kábítószerrel való visszaélésben visszaesőnek számít, ugyanis 2003-ban egyszer már letartóztatták heroinbirtoklás miatt. Akkor bűnösnek találták, de a vádat a próbaidő letöltése után ejtették.

Az énekes Lionel Ritchie nevelt lánya viszonylag hamar, reggel 7.15-kor már szabadon távozott a rendőrségről. A hatóságok emberei a TMZ.comnak adott nyilatkozatukban azt hangsúlyozták, hogy a csontsovány Richie-lány rendkívül szerényen viselkedett az eljárás során. A TMZ tudomása szerint Richie máris felbérelte az ünnepelt sztárügyvédet Howard Weitzmant, hogy képviselje őt az eljárásben.

Dr House fájdalomcsillapítója

A Vicodin legjobb referenciája Hugh Laurie - azaz Dr House -, aki a forgatókönyv szerint életminőségének javítása miatt kapja be állandóan ezt a fájdalomcsillapítót. Leginkább rákosoknak, izom és csontvesztességel járó súlyos, elviselhetetlen fájdalommal járó betegeknek írják fel ezt a kivételesen erős gyógyszert. Mivel Ritchie ezek közül egyik problémával sem küzd, kérdéses, hogy a receptre kapható tabletta miként került a birtokába. A kérdés nyilván a rendőrökben is felmerült, így jó esélye van rá, hogy emiatt még felelnie kell majd a bíróság előtt. A fájdalomcsillapítókat liberálisan kezelő földrészen ugyanakkora vétségnek számít a Vicodin illetéktelen birtoklása, mint a marihuánáé.