Nem Tanzániából szerezte be a zebráját Gáspár Győző, a show-jában ugyanis az Abonyi Vadaspark állatai szerepeltek. A vadaspark annak idején a reklám miatt vállalta a dolgot, de az üzlet nem jött be.

Úgy tűnik, végre kiderül az igazság Győzike zebrájának ügyében: Győzike semmilyen zebrát nem szerzett be Tanzániából, ugyanis a show-hoz az Abonyi Vadaspark állatai asszisztáltak, amelyek mindig is a park tulajdonát képezték - tudtuk meg egy feljelentőtől származó információ alapján az Abonyi Vadasparktól. Győzőnek tehát nem tanzániai zebrája volt, hanem magyar, ráadásul kettő is. A Vadasparktól származó információnk szerint Győző show-jában két zebra is szerepelt, ezek közül az egyiket ládában, altatva szállították Győzike házához. Ő ugyanis azt szerette volna, ha az állat az udvarban szaladgál.

Az Abonyi Vadaspark információi szerint Győző "lecsapott az Abonyi Vadaspark szorult anyagi helyzetére, tudta, hogy beszereztünk egy zebrát 200 ezer forintért". Ez a zebra szerepelt aztán a Győzike show-ban és a Fókusz is készített egy riportot, amely szintén reklámot jelentetett a vadasparknak.

Habár érkeztek olyan látogatók, akik kifejezetten Győzike zebrája miatt keresték fel Abonyt, a barter a park körülbelül egymillió forintos költségét nem hozta be: "Haragszom Győzikére, mert azt mondta, segít majd. Ehhez képest fellépett egyszer, 180 ezer forintért, a park május elseji rendezvényén, amelyről a közönségnek pedig azt mondtam, hogy jótékonysági rendezvény" - mondta a vadaspark munkatársa, aki azt is hozzátette: "Nekem még mindig elég nagy blama, hogy hazudoztunk". Azóta zebraügyben nem beszélnek, de informátorunk azért rosszul érzi magát, amikor azt hallja, milyen jó, hogy náluk lehet Győzike zebrája.

Megkérdeztük a zebramániájáról is híres showmant is, aki viszont nem kívánta kommentálni az ügyet. Csupán azt tanácsolta a Velvetnek, hogy ha feljelentés érkezett a személyével kapcsolatban, akkor ne őt keressük meg, hanem indítsunk nyomozást, vagy szóljunk Columbónak.