A nagy fogyás két szereplője, Milán és Bogi összebújva töltöttek egy estét hálószobájukban. A fogyni vágyók ellentétes csapatban szerepelnek, és kérdéses, milyen előnyük származik a rendszertelen szexből. Persze azon kívül, hogy jó.

A nagy fogyás című műsor két szereplője, Milán és Bogi már a műsor elindulásának második hetében összejöttek. Ráadásula műsor előzetese szerint, a fogyni vágyók plátói szerelemnél többet produkálnak a show nézőinek. A dolog pikantériája a kamerák előtti szexen túl az, hogy a versenyzők egymás ellenfelei, ugyanis a 22 éves Milán Alexandra, míg a 20 éves Bogi Norbi csapatában játszik.

Bogi a Blikknek az aktusról annyit mondott: Hasonló korosztály vagyunk, hasonló felfogással, így hamar közel kerültünk egymáshoz. Nehéz megjósolni, mi lesz ebből. Milán, aki Alexandra csapatának tagja, 149 kilóval vágott a versenynek, eddig három kilót bírt leadni, míg Boglárka 92 kilóval kezdett, és most 87-nél tart. Ráadásul ő Norbi csapatát igyekszik könnyíteni.

Hogy tesznek-e szert előnyre a versenyzők a szexszel? A rendelkezésre álló információk ellentmondásosak. Van, aki szerint 400 kalóriát veszítünk vele egy óra alatt. Persze ennyi ideig kevesen dugnak egyhuzamban. Van, aki szerint a kalóriaveszteség nem mérvadó a szexben, az viszont igen, hogy gyorsítja az anyagcserét, jót tesz a szívnek, és nem utolsó sorban olyan örömforrást biztosít, amely segít megküzdeni a stresszel: a kemény edzésekkel és a korlátozott táplálékbevitellel.

Aztán van olyan is, aki egy egész diétát alapozott a szexre. A megoldás valószínűleg abban rejlik, hogy a kalóriaveszteség erősen függ a mozgás intenzitásától, esetünkben a szex keménységétől, az együttlét időtartamától, a választott pozíciótól, na meg attól, hogy ki dolgozik.