A Miss Hawaiian Tropic Hungary döntőjére nem jutottunk be, vagyis igen, de nem fotózhattuk a lányokat, mert ők egy külön teremben léptek fel. Voksán Virág megmentette a pórul járt Velvetet, küldött képeket és elmesélte, hogy ő nyert.

Csütörtök este. Mit is várhatna az ember egy kellemesen hűvös estétől, mint boldogságot. Indultunk tehát a Miss Hawaiian Tropic Hungary döntőjére. Leírhatatlanul izgatottak voltunk. Úsztunk a verejtékben és csak számoltuk vissza a perceket, mikor pillanthatjuk végre meg a rendezvénynek helyet adó Mammutot. Voltunk itt már színházban, láttunk chippendale párbajt, de ami ma várt ránk, arra nem lehetett felkészülni.

Negyedik emelet

A mozgólépcső egyenesen egy csodálatosan díszített hawaii kapu (már ha egyáltalán létezik ilyen) elé repített, ahol égszínkék ruhájú kisasszonyok teli szájjal mosolyogtak minden érkező vendégre már jó előre, azzal sem törödve, hogy valójában a kedves idegen oda igyekszik-e vagy sem. Fotós kollegám egy kicsit lemaradt, gondoltam, addig ismerkedek a Tabu elnevezésű étterembirodalommal. Sajnos már az elején éreztem, hogy nem tudjuk felvenni a versenyt az ott ácsorgó hölgyekkel, urakkal. Legalább egy hónap intenzív szolárium-terápia kellene ahhoz, hogy hatása látszódjon rajtunk is.

Dresscode mentes övezet

A jóindulatú lányok elé érve hivatkoztam jövetelem céljára. Érthetetlen mondatok hagyhatták el a számat, hiszen mindenki bután nézett rám, és mindenáron egy meghívót kértek rajtam számon.

Kisebb huzavona után mégis bejutottunk egy kedvcsináló mondat kíséretében:

- A kisasszonyok valószínűleg félreértették, hiszen nem így szokás öltözni egy szépségverseny döntőjére - majd a reakciót meg sem várva a Szervező Úr elfordult, hogy más emberek társaságát élvezze.

Más apróságok

Aki még nem tette tiszteletét ebben az étteremben, annak eláruljuk, hogy a hideg elegancia a legmegfelelőbb szókapcsolat a hely leírására. Miután felderítettük az összes zeg-zugot, műsor híján azzal szórakoztattuk magunkat, hogy a plazmatévékről éppen lekattant vendégeket zaklattuk kérdéseinkkel. Akit azonban elvarázsolt a tavalyi szépségverseny promófilmje, ahhoz szólni sem lehetett.

Dangerek

Két szimpatikus pulóveres fiatalember baráti csevelyét szakítottuk félbe azzal, hogy kommandószerűen rájuk rontottunk, hogy megtudjuk, mit is keresnek itt.

Dániel és Gergely

"A lányok miatt jöttünk. Meg arra is kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire igényesen tudják megcsinálni a szervezést. Először járunk szépségversenyen, érdekel milyen a felhozatal."

Dániel és Gergely arra is felhívta a figyelmünket, hogy neveik első betűjéből a DANGER szó tehető össze, tehát "mi dangerek vagyunk."  A szóvicckirályoktól jobbra figyelmesek lettünk két mélyen kivágott fekete ruhás lányra is, akik a bárpultnál várták, hogy elkezdődjön, amiért jöttek.

Edina és Éva

Edina és Éva

"Baráti körünk hívta fel a figyelmünket erre a szépségversenyre. Rendszeresen járunk ilyen társadalmi eseményekre, mert kíváncsiak vagyunk. A mezőnyről annyit tudunk, hogy erős, mert szépek a lányok." Mikor arról érdeklődtünk, hogy mindig ilyen csinosan járnak-e ilyen eseményekre, a következő választ kaptuk: "kevesen tudják, mi az etikett. Ez a mi saját dresscode-unk." Miután a lányokat kifaggattuk, észrevettük Ripli Zsuzsit, aki hivatalos minőségben jelent meg a szépségversenyen.

Ripli Zsuzsi

Tíz óra tájban már el is kezdődött a nyolcra meghirdetett verseny. Mikor a lányok közelébe akartunk férkőzni, a Szervező Úrtól megtudtuk, hogy nem beszélhetünk velük a műsor alatt, csak utána. Az egyik különteremben került sor a szépségek bemutatásra, ahova csak külön engedéllyel lehetett bejutni. Akárhogy próbáltunk bemenni, a sajtó és a többi kevésbé bennfentes vendég csak kivetítőn keresztül nézhette a vonulást. Sajnos nekünk ez nem volt elég, ezért csalódottan elmenekültünk.

Voksán Virág

A közönségdíjas playmate pénteken megkereste a Velvetet, hogy elárulja, hogy ő nyerte a Miss Hawaiian Tropic Hungary döntőjét. "A döntőbe 11 lány jutott be. A mezőny tényleg erős volt, mert a lányok nagyon szépek voltak." Az exkluzív információk ezzel nem értek véget: "az első helyezett, azaz én 2000 dollárt kaptam, illetve ott leszek a Las Vegas-i döntőben is. Országunkat két hölgy is képviseli majd, mert a második helyezett is kiutazik velem. Ő 1000 dollárt kapott."

Klikk!

Ezúton is köszönjük Virágnak az információkat és a képeket.