– Miért lépett ki az együttesbôl Brett Gurewitz? Ha jól tudom, Brett alapítótag volt.

– Igen. Brett azért határozott így, mert nem tudta többé összeegyeztetni, hogy a Bad Religionben is játsszék, turnékon vegyen részt, illetve Epitaph nevű lemezkiadóját is igazgassa. Kilépett a bandából és most minden energiájával az Epitaph ügyeit intézi.

– Te és Brett voltatok a két gitáros a Bad Religionben. Amikor 1988-ban visszatértetek a porondra többéves kihagyás után az emlékezetes Suffer albummal, mindenkit lenyűgözött az a remek kettôs gitárjáték, ami a Suffer hangzását jellemezte. Hogyan tudsz most együttműködni az új gitárossal, Brian Bakerrel, aki Brett helyére került?

– Brian pompásan illeszkedik a bandába, ô volt a híres washingtoni punkhangzás egyik feltalálója, aki olyan bandákban gitározott, mint a Minor Threat és a Dag Nasty, úgyhogy hasonló stílusú zenész lévén, nincs semmi gond.

– Most, hogy Brett kilépett, ki írja a dalokat?

– A Gray Race nótáinak többségét az énekesünk, Greg Gaffin írta, de mi is besegítettünk egy csöppnyit.

– Mennyire vagytok megelégedve az új albummal? Úgy hallottam, hogy eléggé spontán módon rögzítettétek.

– A lemez baromi jól szól, hosszú évek óta elôször sikerült átmentenünk azt a hangulatot, ami koncertjeinket jellemzi, talán azért, mert egyszerre, élôben vettük föl a dalokat, mindenféle utólagos stúdiókozmetikázás nélkül, akárcsak pályánk hajnalán. A producer egyébként Ric Ocasek volt, aki korábban olyan bandákkal dolgozott, mint a Bad Brains és a Sonic Youth.

– Már olyan sokszor szerettem volna megkérdezni tôletek, hogy a zenekar neve, Rossz vallás tulajdonképpen a vallásosság elítélését jelenti, vagy pedig annak a kérdésnek a felvetését, hogy a vallás, a hit meghatározó az ember életében, elôbb vagy utóbb mindenkinek szembe kell nézni vele.

– Nos, a név mindenféle intézményesített, kötelezô érvényűnek kikiáltott eszme ellen tiltakozik, vagyis hogy bizonyos dolgokról bizonyos emberek azt állítják, hogy ez így van és punktum, ezt nem lehet megkérdôjelezni. A nyolcvanas évtized elején, amikor megalakultunk, Amerikában hallatlan népszerűségnek örvendtek az úgynevezett tele-evangélisták, ezek a TV-n keresztül prédikáló, úgymond, „papok", akik egyebet sem tettek, mint hogy felszólították a híveiket, hogy küldjék el nekik az összes pénzüket, és akkor a Mennybe jutnak.

– Pár éve nyílt támadást intézett ellenetek a Maximumrocknroll nevű befolyásos amerikai punkmagazin, hogy úgymond, „elárultátok a punkeszmét"...

– Igen, olyanok ôk is, mint egy rossz vallás… (nevet), szigorú kategóriákat, dogmákat állítottak föl, és nem nagyon tudják elviselni azt, ami ettôl egy kicsit eltér, furcsa és jó (nevet).

– Szerinted a punk reneszánszát jelenti, hogy újra összeállt a Sex Pistols?

– Örülök, hogy újra együtt a Pistols. Nem hinném, hogy a punk valaha is kisebb lángon égett volna, csak most a sajtó erôsen ráharapott a témára a Green Day és az Offspring sikere nyomán. Nem tudom, hogy ez lesz a következô nagy dolog, csak néhány bandának sikerül az áttörés. Annak idején mindenki Seattle-rôl beszélt, de csak három banda futotta ki magát (Nirvana, Mudhoney és a Soundgarden – a szerzô.). Lehet, hogy csak pillanatnyi szenzációról van szó, és a sajtó hamarosan ejti a témát.

– A Nirvana-robbanás idején, amikor arról beszélgettem a barátaimmal, hogy vajon ki lehet a következô befutó punkbanda, szinte mindenki rátok tippelt, de aztán nagy meglepetésre mégsem ti lettetek, hanem a Green Day és az Offspring. Nem éreztetek csalódottságot emiatt?

– Nem nagyon. Tudod, mi egy elég régi banda vagyunk, 1980-ban alakultunk, többször is voltak igen jó periódusaink, felgyorsultunk, aztán egy kicsit kiégtünk, ez egyébként minden bandával megtörténhet, hiszen a nagy sikert nehéz földolgozni. Elég megnézni, mi történt szegény Kurt Cobainnel.

– Miközben egyre-másra válnak népszerűvé a kaliforniai bandák, New York és a keleti partvidék ilyen szempontból még mindig perifériának számít.

– Nálunk, Kaliforniában mindig is a régi típusú, dallamos punkzene dívott, míg a keleti partot a szigorúbb, keményebb hardcore jellemezte. Az emberek többsége a dallamos, könnyebben emészthetô, kevésbé „éles" zenét kedveli, a keleti part zenéje túl durva és nyers ahhoz, hogy széles körben népszerűvé váljék.

– Melyik bandával lépnél föl szívesen?

– A Clash-sel, számomra meghatározó volt a muzsikájuk.

– Számolj be a terveitekrôl!

– A mostani turné kis klubokban zajlik, de a nyáron visszatérünk Európába és akkor nagyobb koncerteket fogunk adni, fesztiválokon és tágasabb helyeken.

– Ha választhatnál, milyen állat szeretnél lenni?

– Egyértelműen kutya: egész nap döglesz, mindenki finom kajákkal tömi a fejed és állandóan veled foglalkoznak.

– Mikor kezdtél gitározni?

– Olyan tizenegyéves forma lehettem, de elkövettem azt a bugyuta hibát, hogy abbahagytam a gitártanulást, hogy bézbólozhassak. Csak tizenhatéves koromban kezdtem újra, ha kitartottam volna, akkor talán ma híres gitáros lennék. A történet erkölcsi tanulsága, hogy az ember ne hagyjon föl a gitározással a sport kedvéért.

– Mit üzensz az olvasóinknak?

– Legyetek önállóak, gondolkodjatok a saját fejetekkel!