Faith No More - Mr. Bungle - Fantomas Mike Patton azon ritka emberek közé tartozik, akinek hangi, előadóművészi kvalitásait nem lehet megkérdőjelezni, a rockénekesek egyik legtehetségesebb, legszimpatikusabb, legsokoldalúbb ikonja. Valószínűsíthető az a tény is, miszerint emberünk zenei piacon való megjelenése és ügyködése nélkül nem köszönthetnénk egyre grandiózusabb méreteket öltő CD-gyűjteményünk között, olyan zenekarokat, mint az Incubus, a Korn, a Slipknot és társaik.

fantomasfan (/)
2000. szeptember 29., péntek 15:39


Pattonológiánk előzménye, hogy Bihari felelős szerk. nemrégiben felhívott este telefonon és nekem szegezte kérdését, miszerint nézem-é a "vivakettőt", mert ott éppen Fantomas-koncert látható. Én pediglen átkoztam a "kábelbarátok" minden típusát, amiért pont akkor, pont azt a csatornát vonták meg tőlem.

Mike Patton (1968.01.27. Arcada város, Kalifornia állam, USA) mint a Faith No More énekese vált híressé, de kivívta az elismerést a kísérletező/kortárs zenei körökben is mint előadó és mint zeneszerző.
A Mr. Bungle, már 1986-ban megjelentette első demóját, a The Raging Wrath of the Eastern Bunny-t. Majd jött a második is Bowel of Chiley és a harmadik, Goddamit, I Love America címmel, míg végül Mike 1989-ben a FNM The Real Thing című albumával célba ért. Innentől mindenki ismeri a FNM történetét (Angel Dust, King for a dayƒ, Album of the Year, roló!).

A Faith No More-ral szinte párhuzamosan futó Mr. Bungle kellőképpen megosztotta a rajongókat, akik döbbenten vették tudomásul a Mr. Bungle által képviselt jazz/ska/core szörnyeteget, amely egyesek szerint inkább illik egy rajzfilm-sorozathoz, mint otthoni hallgatáshoz. A megosztottság jogosultságát vagy jogosulatlanságát a kedves olvasókra bíznám, ajánlva a Midlife Crisis (Faith No More) és a Squeeze Makaroni (Mr. Bungle) egymás utáni meghallgatását. Vagyis a hű FNM- vagy Mike Pattonórajongónak nem szabadna megdöbbennie a Mr. Bungle, ill. a Fantomas zenéjén, ugyanis már a FNM-ban is felbukkannak a rap-metál sémáktól igen merészen elrugaszkodó zenei megoldások.
Gondoljunk csak, a Surprise! Youíre Dead!-re, a Cuckoo for Cacára, a Got That Feelingre vagy az Ugly In The Morningra. Ezek a példák ékes bizonyítékai annak, hogy a vadságot és az elmebeteg károgást, röfögést, hörgést, sikítást, gurgulázást nem tüntette el Patton a Faith No More kedvéért, és a felszínesnek tetsző homo/travesztipárti számok, amelyek a sikert meghozták (Easy, Evidence) is inkább a polgárpukkasztásnak voltak betudhatók, mint az anno annyira divatos, teljes mellszélességgel való kiállásnak a homoszexualitás mellett.

A Mr. Bungle egyediségéhez kétség sem férhet, hiszen mind a szakmai felkészültség, mind az elhivatottság adott. De ehhez élőben nem mindennapi előadásmód párosul. Az 1991-ben készült kép láttán feltehetnénk a kérdést: mennyire számít eredetinek és úttörőnek a Slipknot? Ez is bizonyítja, hogy a Mr. Bungle tagjai (jelenleg Trevor Dunn, Danny Heifetz, Clinton "Bar" McKinnon, Trey Spruance és természetesen Mike Patton) felvállalják hóbortosságukat, annak ellenére, hogy a bolondozás mögött megmutatják, szárnyalva a stílusok között, hogy szinte minden stílusban képesek létezni.

A Fantomas is Mike Patton agyszüleménye. A tagok ugyanúgy barátok, mint a Mr. Bungle-ban. A tagok viszont híresebbek előző vagy éppen futó zenekaraik által (Dave Lombardo dobos, ex- Slayer; Buzz Osborne gitáros, Melvins; Trevor Dunn basszusgitáros, Mr. Bungle). A Fantomas első lemeze Mike Patton új kiadójánál, az Ipecac Recordingsnál jelent meg 1999-ben és különlegessége a különcsége. Ugyanis az albumon nem hallhatóak szövegek, csak hangok. Ez a lemez az abszolút befogadhatatlan kategóriába tartozik, de embere válogatja (lásd: a szerző elfogult). Ha az ember igazán rászánja magát, akkor mögé lát a váratlan tempófordulatoknak, hangulatváltozásoknak, azon kívül, hogy irtózatosan brutális a hangulata. John Zorn készített hasonló hangulatú és felfogású lemezeket a kilencvenes évek elején, vagyis fogalmazhatunk úgy is az igen közkedvelt újságírói fordulattal, hogy míg Zorn New York-i experimentalista-avantgárd műhelyéből feszegetett hasonló határokat, addig Patton és társai tíz évvel később a rock felől tették meg ugyanezt. De tudjuk, hogy ez költői túlzás, hiszen Patton életébe rég beszűrődtek Zorn és más hasonló törekvésű experimentalista művészek hangkollázsai közvetlenül a japán hardcore és a kanadai black-metál-dzsessz mellé.
A grindcore feszes ritmusát Dave Lombardo kegyetlenül biztosítja, ezzel átmentve a Slayer-ízt, Buzzon már, ahogy kinéz, látszik, hogy jót nem várhat tőle az ember, Trevor Dunn a héttérben szöszmötöl, míg Mike Patton samplerekkel megvadított hangjaival kooperál, illetve koncerteken előkerül egy theremin is. Ez, kérem szépen, a teljes káosz és őrület a köbön. Dada 2000-ben.
Apropó! A Mr. Bungle és a Fantomas jelenleg közösen turnézik Európában. Érdemes csatlakozni!

az oldal tetejére