Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Felfokozott várakozásomat mondjuk volt mire alapoznom, ezt megelőzően kétszer láttam koncertjüket, amelyekből az egyik maga volt a csoda. Sajnos a Koite & Co. zenei varázslata számomra ezúttal elmaradt, de mivel sok kedves ismerősömtől megkaptam már a letolást, hogy minek akarom elrontani az élményüket, maradjunk annyiban, hogy rendben volt ez az itteni fellépés. Azért halkan hadd jegyezzem meg - s az együttest korábban már megtapasztalt barátaim ebben mind megerősítettek -, a Habib Koite és Bamada ennél a produkciónál elmondhatatlanul többre képes. Ha sikerül kifogni a formájukat, akkor valami olyasmit tudnak élőben, hogy a koncertjükbe merülés során könnyen elkaphat egy érzés: ennél "közelibb" muzsika ritkán születik kerek e világon.

Habib Koite 1958-ban született Maliban, a griot zenész kaszthoz tartozó Khassonké jaliként (800 éves tradícióval bíró dicsőítő énekesek). Nagyapja a kamale n'goni (négyhúros pöcögtető) virtuózaként, anyja énekesnőként, apja pedig gitárosként állt előtte követendő példaként, de az ifjú Koite kezdetben mégis mérnöki pályára készült. Végül nagybátyja unszolásának engedve húsz évesen Bamakóba került, a fővárosi Nemzeti Művészeti Intézetbe. Alig telt el hat hónap, már ő vezette az iskola zenekarát, amely nagy presztízsnek számít az országban. Négy évig tartó tanulmányai, és diplomájának megszerzése után az intézet egyből gitártanári állásba vette, annak ellenére, hogy Koite az afrikai hangszereknél sem az általánosan elfogadott, csak hüvelykujjal és mutatóujjal történő pengetési módot favorizálta, hanem minden ujjával bizgetett.

A Bamada (a bamakói lakosok tréfás megnevezése, annyit tesz, mint "a krokodil szájából") zenekart 1988-ban alapította meg, s már ebben az időben együtt játszott Mali legnevesebb zenészeivel. Turnéikon fellépett többek között Kélétigui Diabaté balafonos (a fából készült xilofon már korosabb mestere mostanra a Bamada állandó tagja lett), továbbá a manapság "korakirályként" emlegetett Toumani Diabaté, akinek 1991-es lemezén vendégszerepelt Koite. Ezen utóbbi évben nyerték meg egy szerényebb világzenei fesztivál, a Perpignan Voxpole első díját, ami lehetőséget adott első kislemezük felvételére. A Cigarette A Bana című daluk egész Nyugat-Afrika egyik legismertebb slágere lett az időszakban (az új albumra ismét felkerült egy verziója). Következő single-jük, a Nanale révén 1993-ban elnyerték az Év felfedezettje-díjat a Francia Rádiótól, s ezzel lehetővé váltak az Afrikán kívüli fellépések. A Muso Ko című debütáló nagylemezük (1995) egyből az európai világzenei listák élvonalában rajtolt. A következő évek egyre intenzívebb turnézással teltek, a színtér összes jelentős eseményén megfordultak, többek között a WOMAD-on, a World Roots Fesztiválon vagy éppen a Montreaux-i Jazz Fesztiválon.

Az 1998-ban megjelenő Ma Ya albumuk egy még inkább akusztikusra vett, meghittebb hangvételt, na és világhírt hozott. (Koite visszafogott énekstílusa egyébként meglehetősen szokatlan a griotoktól.) Immáron Amerikában is széleskörű népszerűségre tettek szert: itt kelt el az összesen százezres példányban eladott lemezmennyiség fele, ami nagyon szép üzleti sikert jelent a világzene egy új előadójától. A szakma minden szinten meghajolt előttük, példa nélkül álló módon három hónapig tanyáztak az európai világzenei lista élén, az éves összesítésben pedig a második helyen végeztek. Rangos magazinok - People, Rolling Stone, Le Monde - címlapjára kerültek, kommersz rádiók adták a számaikat gyakori rotációban. Koitéék mindeközben folyamatosan úton voltak, Amerikát is többször végigjárták, hol önálló estjeikkel, hol helyi blueszenészekkel karöltve a Malitól Memphisig nevezetű turné keretében, vagy nemrégiben a Mali hangjai-turné alkalmával Oumou Sangarével. A harmadik Habib Koite és Bamada-lemez Baro címmel a közelmúltban került a boltokba.

Wanted: Gratulálok az új albumhoz, igazán "baró" lett. Felemelő, vagy ahogy egy interjúban fogalmaztál: "remélhetőleg szárnyra kap tőle a képzelet."

Habib Koite: Örülök, hogy tetszik. Úgy gondolom, ez az eddigi legjobb lemezünk.

Wanted: Kell, hogy legyen valami, amiért ennyi világzenei sztár érkezik Maliból. Csak a legismertebbeket említve is igen tisztességes a névsor: Salif Keita, Mory Kante, Ali Farka Touré, Oumou Sangare, Toumani Diabate, Rokia Traoré és természetesen a zenekarod.

Habib Koite: Hazánk zenéjének történetét a középkori Manding birodalomig érdemes visszavezetni, amibe az idő rövidsége miatt most ne menjünk bele. A lényeg, hogy ennek a birodalomnak az örökségei a mai zenéink és táncaink, mivel az őseink egyfolytában énekeltek és ünnepeltek.

Wanted: A szomszéd afrikai országoktól eltérően Maliban rengeteg különféle ritmus és stílus él egymástól távol eső területeken, nincs egy meghatározó irányzata az ország zenéjének. Ez a fajta sokféleség is magyarázza a megannyi tehetséges előadó felbukkanását?

Habib Koite: Valóban számtalan stílus létezik a viszonylag elzárt falvakban és kisvárosokban, és a zenészek általában a saját ritmusukat, a hagyományos műfajokat játsszák. Csupán a népszerűbb gitárnyelveket tekintve - wassoulou, bobo, bambara, senufo, songhai, takamba stb. - is zavarba jöhet az ember, ha össze kellene őket számolni. Másrészt viszont ez a százféle kultúra mégis képes találkozni, hiszen egyazon országban gyűlnek össze, s engem ez különösen motivál. Én egy pán-mali felfogást képviselek, minden stílusból merítek. Ezt fejezi ki a zenémet jelző két szó, a danssa és a doso párosítása is: a danssa a legpopulárisabb aktuális honi ritmus, a doso pedig Mali egyik legrégebbi zenei tradícióját, a vadászok zenéjét jelöli. Igyekszem úgy összefűzni a különböző játékmódokat, hogy valami újszerű jöjjön létre belőlük. Ez lenne a küldetésem.

Wanted: "Végre valaki összehozta az afrikai folk trenszes, vég nélküli ritmusköreit a tökéletes dalírással" - írja egy kritika. Gitárosnak vagy dalszerzőnek tartod inkább magad?

Habib Koite: Hát gitárosként éppen nem tartom magam valami nagyra, a technikámat tekintve semmiképp. Azt mondanám inkább, hogy rengeteg zenei gondolat merül fel bennem, s ezeket vagy a hangszerrel vagy a hangommal fejezem ki.

Wanted: Ennek a "szerénykedésnek" azért némileg ellentmond, hogy Mali Nemzeti Művészeti Intézetében az egyik elsőszámú gitártanárként működtél.

Habib Koite: Jó gitárosnak lenni és a gitározást tanítani két különböző dolog. Úgy érzem, nagyon jó fülem van, tudok egy kicsit gitározni, egy kicsit énekelni, s ezek a képességeim elégnek bizonyulnak a dalíráshoz.

Wanted: Mennyit rögtönzöl a koncerteken?

Habib Koite: A műsor zöme előre megírt részekből áll, de egy kisebb hányadot mindig improvizálunk.

Wanted: Az instrumentális zenét tekintve, számos afrikai muzsikus szólójában érzem azt a fajta "dzsesszt", amely nem akad el, mintha minden következő hang a helyén lenne és a "virgázások" nem csapnak át magamutogatásba. Csak az itteni fellépők példájából merítve említeném még tavalyról Salif Keita fekete gitárosát vagy idén Ifang Bondi gitárosát. Valahogy nem tudtak mellényúlni. Egy afrikai mesterdobos mosolyogva közölte Count Basie-, Miles Davis-, és Coltrane-felvételek hallatán: "Tehetséges gyerekek, de miért nem adtak melléjük mestert? Nem forog a zenéjük". Hogy látod mindezt?

Habib Koite: Ki mondta, hogy Miles Davis nem ismeri a zenét?

Wanted: Egy öreg afrikai, de ő úgy fogalmazott, hogy nem forog. Biztos ismered Ray Lemát, Zaire egyik első számú hangszeresét.

Habib Koite: Persze.

Wanted: Miután az eltérő felfogású muzsikusok összeegyeztethetetlen játékmódja miatt megcsüngött Zaire nemzeti zenekarának megszervezésével, elhatározta, hogy végigjárja országát és jobban megismeri a különféle területek, etnikumok zenéit. Ezen utazása során jutott el egy kis faluba, ahol a közösség együtt élt a dobokkal, s az ő vezetőjüktől ered az említett idézet. (Forrás: Patrice van Eersel Az ötödik álom című könyvében az Afrika legszebb ajándéka a világnak, a ritmikus kerék című fejezet, a szerző.)

Habib Koite: Nos, az öregnek nem volt igaza. Ha valaki azzal jön, hogy Davis nem jól zenél, az nem ismeri a zenét.

Wanted: Milyen különbséget tapasztalsz az afrikai és az európai-amerikai sztárság között?

Habib Koite: Afrikában nagyon jó érzés ismertnek lenni, az emberek odajönnek hozzád az utcán, körülvesznek a szeretetükkel, csak hát pénzt nem lehet vele keresni. Nyugaton sokkal hatásosabban lehet érvényesíteni a szerzői jogokat és a lemezeladás is jobban szervezett.

Wanted: Amikor először láttalak benneteket játszani, olyan érzésem támadt, hogy majd' minden műfaj megtalálható a zenétekben, hiszen ott állt a színpadon egy dzsesszdobos, egy funkos basszeros, egy bluesos gitáros-harmonikás, aztán a mai tánczenék ritmusait, például tökéletes house-ritmust hozó ütőhangszeres és személyedben egy univerzális dalnok. Mintha minden Afrikából gyökerezne.

Habib Koite: Ezt igazából nem tudom megmagyarázni. A zeneszerzésben alapjában véve a képzeletemre támaszkodom, vannak zenéink, amiket egyszerűen kitalálok. Te meghallgatod, önkéntelenül is összeveted a többi stílussal, és esetleg hasonlóságokat vélsz felfedezni. Másrészről tényleg léteznek konkrét összekötő kapcsok más földrészek zenéivel, például a pentatonikus skála. Ahogy a mi bizonyos zenéinkben, úgy a bluesban is megtalálható ez az ötfokú rendszer, így Maliban hiába nem ismerik a műfajt, mégis ugyanolyan felépítésű hangrendszereket használnak, mint Amerikában. Persze tudvalevő, hogy a bluest azok a feketék kezdték el játszani, akiket Afrikából hurcoltak el. De találkoztam egy koreai kórussal, akik számos olyan dalt énekeltek, amelyeknek különböző verziói Maliban is megtalálhatók. Itt érződik igazán, hogy a távoli kultúrák zenéi valójában mennyire közel esnek egymáshoz. Afrikát egyébként ebben a tekintetben a leggazdagabb kontinensnek tartom, és a ténykedésem legfontosabb eleme, hogy a népemet rádöbbentsem a lehetőségeire, kultúrájának tudatos kiaknázására.

Wanted: "Maliban annyiféle különböző ritmus van, hogy nem szükséges máshol kutakodnom, egy életre elég a helyi kínálat feldolgozása" - jegyezted meg egykoron. Ezzel együtt mégis úgy vélem, hogy nem kifejezetten mali zenét játszol.

Habib Koite: Valóban nem hagyományos afrikai muzsikát szerzek, csupán felhasználom a tradicionális zenék ritmusait, melódiáit. Rengeteg más zenét is hallgatok azzal a tematikával, hogy próbálom megtalálni a mi zenéinkkel közös pontokat.

Wanted: Főként milyen műfajokat vagy előadókat tudnál említeni?

Habib Koite: Szeretem a kubai zenét, a latin dzsesszt, például Tito Puentét, aztán a rockot, a soulosabb vonalat, Stevie Wondert, végül is bármit meghallgatok. A gitárosok közül Pat Mathenyre, George Bensonra, Marcus Millerre hivatkoznék, de azért az elsőszámú forrásom mindenképpen Mali.

Wanted: Ezen a területen kik a kedvenceid?

Habib Koite: Ali Farka Touré, Salif Keita és Boubacar Traoré aka Kar Kar, mindhármukat példaképemnek is tekintem. Traorével két éve volt szerencsém készíteni egy lemezt, az egész Bamadát meghívta az albumára. (A Koite által producált lemez címe Maciré, mondanom sem kell, kitűnő anyag - a szerk.) Salif Keita abban a tekintetben emelkedik ki a sorból, hogy nagyjából ugyanazt csinálja, amit én: a tradicionális zenét alakítja át modernné.