|
Ismerős ismeretlenEleni Mandell2002. 01. 07., 15:34 | Frissítve: 2002. január 07., hétfő 16:50
Mint a mesében: a kultúra/zene értékeire érzékenyen reagáló újságíró felfigyelt a New Coat of Paint című Tom Waits-feldolgozásalbumon szereplő amerikai Eleni Mandell énekesnőre, s felkutatva a gitáros, dalszerző eddigi két szólólemezét (Wishbone - 1998, Thrill - 2000), méltató sorokat írt róla. Egy alternatív zenékkel, művészkönyvekkel foglalkozó boltos behozta a lemezeket, neki is tetszett, egy független koncertszervezőnek hasonlóan, s felvállalták - egyiket sem az anyagi haszon motiválta -, hogy bemutassák nekünk.
Tehát léteznek még csodák, de az igazi csoda maga a 32 éves Los Angeles-i énekesnő volt, aki 2001 decemberében ezúttal zenekara nélkül, egy szál gitárral lépett fel a Trafó Bár Tangóban, szeptemberben indult amerikai és európai turnéjának záró koncertjét adva Bécs után. Nos, az órányi koncerten nagyon átjöttek a dobozgitár-ének dalok ebben az egyszemélyesre szűkített verzióban is, a két szólólemez számai mellett már a tervezett új albumról is előadott néhányat, majd barátságosan fogadta kérdezősködésem.
Wanted: Lemezeid alapján méltán tagja lettél azon női dalszerzők-előadók klubjának, melynek a Patti Smith, Suzanne Vega, P.J.Harvey stb. kaliberű művésznők a legismertebb tagjai. Hogy látod a különbséget köztetek? Azért ők más-más korosztályt képviselnek.
Wanted: A lemezeiden szereplő dalaid nagyon különböző stílusúak, hangulatukban, a hangzásokban is ugyanezt észleltem: akusztikus és elektromos megszólalás váltakozik. Hogyan születtek ezek? Eleni Mandell: Sokfajta zenét szeretek. Kelet-európai zsidó a származásom, gondolom emiatt a véremben van egyfajta szomorúság, melankólia, borúsabb hangulat. Én azonban az Egyesült Államokban nőttem fel latin zenén, punk-rockon, a Beatlesen, a Rolling Stoneson, Elvis Presleyn, és egyáltalán a dzsesszműfajon, amiben minden keveredett. S mivel sokfajta zenét kedveltem, ezért nem is akartam dönteni egyetlen stílus mellett sem. Wanted: Ha már itt tartunk, gyerekkorodban taníttattak zenélni valamilyen hangszeren? Eleni Mandell: Már 5 évesen hegedülni tanultam, ez anyám nyomására egészen 13 éves koromig tartott. Amikor 15 lettem, úgy döntöttem, hogy dalokat fogok írni, olyanokat, mint kedvenc zenekaromtól, a kaliforniai X-től hallottam. Kíváncsi voltam, hogy vajon képes leszek erre ugyanúgy, és ezért kezdtem gitározni is, egészen megszerettem. És csak hat hónapja kezdtem újra hegedülni, most megint kedvvel játszom rajta, persze nem valami jól megy. Igazából az érdekelt, hogy ennyi év kihagyás után mire emlékezem egyáltalán. Gyerekkoromban még zongoráztam is, de azt sem értékeltem igazán, mint ahogy a zenetanulást és a kötelező darabokat sem. Bár akkor a nem igazán jó dolgok közé soroltam a zenei tanulmányaimat, de nyilvánvaló, hogy később sokszor mégis ezek segítettek. Wanted: Úgy tudom, hogy az egyetemen művészeti tanulmányokat is folytattál, konkrétan mivel foglalkoztál?
Wanted: Köztudott a kapcsolatod Chuck E. Weiss dobossal és Tom Waitsszel. Hogy is kezdődött ez? Eleni Mandell: Tom Waitsre 16 évesen figyeltem fel: egy késő éjszakai MTV programban (The Cutting Edge) láttam, és nagyon megérintett. A zenéje valamiféle kelet-európai hangulatot is árasztott, és a hangja is különbözött mindattól, amit addig ismertem. Egészen beleszerettem a zenéjébe, és évekkel később megismerkedtem egyik barátjával, Chuck E. Weissszel. Eljátszottam neki egy saját dalomat, elég rettenetes lehetett, de ő csak biztatott. Közben már az egyetemen tanultam, így aztán döntenem kellett, hogy mit is válasszak. Chuck egyre biztatott, hogy csak írjak dalokat, így vált a barátommá, mentorommá. És Tom Waits is, akit rajta keresztül ismertem meg, bátorított, évekig segített, hogy kialakítsam a saját zenémet, hiszen ez nem is egyszerű dolog. Wanted: Kikkel dolgoztál a lemezeiden? Ők csak veled játszanak? És mi a fő zenei különbség a két lemezed között?
Wanted: Könnyen jönnek a dalaid? Eleni Mandell: A dalírás nálam valami olyasmi, hogy amikor csinálom, csak úgy jön, beindul, nem sokat gondolkodom rajta, mert úgy nem megy. De attól is függ, milyen inspirációk érnek, néha megkedvelek bizonyos szavakat, néha pedig gondolkodom, hogy melyik szó is illene bele, miről is akarok írni. Amikor aztán minden szó meglesz, és lassan összeáll a kép, még mielőtt kész lenne a dal, különböző verziókat is kipróbálok, míg rá nem lelek a legjobbra. Ezek a szövegek 2-3 percesek, ennyi időbe kell sűríteni a mondanivalót, ezt nem könnyű összehozni. Wanted: A második lemezed szürrealista borítója úgy néz ki a felhőkarcolókkal és a hátoldalon a repülőgéppel, mintha megérezted volna a jövőt, a szeptember 11-i drámai eseményeket. Eleni Mandell: Nem igazán, hiszen a borítóján nem repülőgépet látni, hanem engem és nincs becsapódás, ütközés, hanem én repülök Los Angeles belvárosának látképe felett. Sajnos a szeptemberi tragédia óta még jobban gyűlölöm - addig is ki nem állhattam - a repülést. Mindez megváltoztatta az életünket, sosem lesz már olyan, mint korábban. Wanted: Megjelent a napokban egy új kislemezed, két eddig még ki nem adott dallal, ami a Thrillről lemaradt. Miért hagytad le az albumról, hisz ráfért volna?
Wanted: Tervek: új lemez, turné? Eleni Mandell: Néhány hónap múlva meg fog jelenni az új lemezem. És a következő turnémat ismét a zenekarral tervezem, beindulunk, miután kijött a lemez, hogy megtámogassuk koncertekkel. Remélem, Európába is eljutok, de inkább tavasszal vagy nyáron jönnék, amikor süt a nap, mert ez itt most elég hideg nekem. Szívesen térnék vissza ide is, ha hívnak, Budapest jó kis hely, remekül érzem magam. Kapcsolódó anyagok |
hirdetés
|