Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Egy kis budai pizzériában jöttünk össze Geiger Gerzson (Szabó Gergely) gitárossal, akiről kiderült, hogy az ELTE-n végzett angol szakon, és Áron (Szabó Áron) dobossal, aki ugyanott fizika tanárszakon. Ők képviselték Jero basszusgitárost (Ruttner Gábor) és Fibulát, az énekest (Sass Lóránd) is. A testvérpár már szinte az anyatejjel magába szívta a zene és a hangszerek szeretetét konzit végzett zongorista apjuk révén, bár az öreg végül mérnök lett. Óvodáskoruk óta együtt nevelkedtek a szomszéd sráccal, Fibulával. Klasszikus rockon nevelkedtek Jimi Hendrixtől a Pink Floydon át, meg blueszenéken. A kilencvenes évek elején az újabb rockhullám, a grunge és a crossover hatott rájuk a Pearl Jam, Nirvana, Red Hot Chili Peppers, Beastie Boys stb. nyomán. Gerzson és Jero elég sokáig klasszikus gitárt tanult, zenei behatásként talán ez is felróható.

RÉMEMBER: Az élő játék, a koncertezés az alap, ehhez mindig is ragaszkodtunk. A klasszikus felállás: gitár, dob, ének, basszusgitár az induláshoz képest annyiban változott, hogy stúdiószinten megjelentek a kütyük, hogy otthon is rögzíthessünk dolgokat, aztán bekerültek különböző szintetizátorok, meg samplingek. De továbbra is gitár-, dob- és énekcentrikus a zenénk, az elektronikát díszítőelemnek fogjuk fel. Eredetileg otthon a számítógépünkkel kezdtünk szórakázni. Dobosként nagyjából kitanultam a Dobprogramozás számítógépen című leckét, Geiger a szintetizátor programokat tekergeti, csűri-csavarja, a többiek meg minden mással, szintikkel foglakoznak, effekteket nézegetnek, elég széles a paletta.

- A Total Guitar CD révén kerültetek ki egyáltalán külföldre, hogy aztán elég sok országban megforduljatok?

RÉMEMBER: És az MTV klip nyomán, majd azáltal még egy helyre, szép lassan a kiadók is kezdtek érdeklődni, de azokból semmi sem lett, mert ha itthon nincs mögötted bázis, akkor gyenge vagy megmozgatni kint bármit, rengeteg a kitűnő zenekar, iszonyú nagy ott a verseny, az esély maximum egy ezrelék... Európa szinte minden országában jártunk, legalább egy-két koncerten, fesztiválon, demókat küldözgettünk mindenféle listákról összeszedett fesztiválszervezőknek. Néhány helyen valóban érdekelte őket, hogy mi lehet ez a Magyarországról érkezett csomag. Meghallgatták, és azt mondták: hoppá, ez jó! Mennyibe kerül idejönnötök? Tárgyalni kezdtünk, és végül összejött. Eléggé változó körülményeket biztosítottak a luxusszállodától a fesztiválsátorban alvásig, a repülőúttól a mikrobuszozásig. Elég ritkán tudtunk keresni, tavaly talán már jobban alakultak a dolgok Általában minden költségünket állták - szállás, étkezés, utazás -, ez azért Svédországban, Finnországban elég húzós tétel. S az sem eléggé köztudott, hogy játszanak azért kint is szép számmal magyar csapatok. Például Németországban, a klub szállásán graffitikat láttunk a falakon, meg az ágykeretekbe belevésve az ott megfordult zenekarok neveit. A Trottel, a VHK, a Másfél, a Kampec Dolores, a Korai Öröm és az új szenzáció, a Yonderboi ismertek ott. De érdekes módon ez valamiért nem igazán érdekli a hazai populárisabb médiát.

- Milyen színtű fesztiválokon szerepeltetek?

RÉMEMBER: Teljesen változó. A kisebb helyeken, mondjuk faluban rendezett fesztiválon ezer-ezerötszáz ember, ha összegyűlt. De Csehországban közel Sziget méretű fesztiválon, nagyszínpadon játszhattunk, Svédországban egy Tabán-szerű hatalmas megmoccanáson és ezek között mindenféle átmenet szerepelt. A svéd élményünk emlékezetes, épp a kezdő zenekar játszott, amikor megérkeztünk, utánuk négy-öt hellyel osztottak be minket. És olyan jól játszottak, hogy elkezdtünk parázni, hogy Úristen, itt most mi lesz. De szerencsére ott is úgy van, hogy nem mindig a legkisebb a legrosszabb, utánuk már közel sem annyira jók jöttek, bár Svédországban rengeteg a kiváló zenekar, minél északabbra mentünk, annál inkább szívtuk a fogunkat, hogy hoppá...

- Világsztárokkal is találkoztatok ezeken a helyeken?

RÉMEMBER: Nem ez volt a jellemző, de tavaly például Prágában kettővel utánunk ugyanazon a színpadon játszott a Bloodhound Gang, Dániában pedig a Natural Born Hippies, meg a Kashmir. De nem tudtunk velük érintkezni, mindig a különbuszukban voltak, a nagyobb sztárok be sem jöttek a zenész VIP helyre.

- Itthon viszont a kis kluboktól a legnagyobb fesztiválokig mindenhol ott vagytok...

RÉMEMBER: A Sziget Fesztivál a kedvencünk, minden évben játszottunk, talán ha egyszer csúsztuk le a határidőt, nagyon szeretjük, mindig igen jól is sikerül. De nem azért jutunk el a fesztiválokra, mert sokat játszunk a klubokban, ez két külön dolog. Tény, hogy sokat játszunk vidéki klubokban, ahol rockzene van, szinte mindenütt megfordulunk. Mert nagyon szeretünk játszani, ez az életünk. Nyilván, hogy túl nagy hurráoptimizmussal egy ilyen angolszász típusú rockzenében gyökerező hangvételű banda nem válaszolhat a kihívásokra, de most nagyon jó kiadó áll mögöttünk, eddig is hihetetlen mértékben segítettek minket, gondolok itt a stúdió és egyéb előkészítő munkákra, és tényleg, amit ember elvárhat Magyarországon, azt megtették értünk. Nagyon bízunk bennük, a Pierrot, mint producer mindenképp garancia arra, hogy itthon is történni fog valami, itt azért jobbak az esélyeink, mint külföldön. Téves lenne úgy beállítani minket, hogy már akkora sztárok lennénk kint, hogy nem is lényeges, mi van itthon, ez fordítva van. Eléggé optimistán látjuk a dolgokat, egyre többen jöttek a koncertekre vidéken is, mikor még a lemez ki sem jött. Valami biztos, hogy történni fog, de azért a Kozsót nem tudjuk leváltani. De ha mégis, akkor arra iszunk egy sört...

- Hogyan kerültetek kapcsolatba a kiadóval?

RÉMEMBER: Pierrot már a demók idején segített minket tanácsokkal, aztán a Total Guitar szám után szállt be nagyobb elánnal. Elvitte a hazai nagy kiadókhoz az anyagunkat, de jött a szokásos visszautasítás, hogy ez túl igényes stb.... a szokásos hülyeségek. Így sohasem lett belőle lemez, mert egy bizonyos szint alatt sem ő, sem mi nem akartunk belevágni. A lehetőség igazság szerint ’99 karácsonya óta létezett, csak akkor már lehetett érezni, hogy Pierrot saját kiadót akar, és akkor inkább kivártunk, hogy vele dolgozhassunk.

- Sokfajta stílusjegyet érzek a lemezen a mai pop, rock, alternatív dance, hiphop, elektronikus dolgok mellett például a Yes nyolcvanas évekbeli progresszív hangzását. Ezt a keveréket jól eltalált hangszerelések, dallamos énekmegoldások jellemzik, így ez egy hallgatható és mégis elég igényes anyag.

RÉMEMBER: Kösz, ilyennek szerettük volna, legalábbis ami az igényességet illeti. Az, hogy így keverednek benne a stílusok, biztos, hogy annak a sokféle behatásnak, zenei műfajnak köszönhető, amit megkóstoltunk. És annak, hogy ez az egész a Pierrot agyhullámain van átfuttatva. Popproducer ide vagy oda, alternatívabb lemezgyűjteményt még senkinél sem láttam, mint nála, kb. csak az öt százalékát ismerem azoknak az előadóknak. Tehát ő is egy elég furcsa zenei világból táplálkozik, nem beszélve arról, hogy rengeteg népzenét hallgat. Ez a keveredés lehet, hogy átsüt az albumon, mert meghatározhatatlan, hogy milyen stílus, hogy hova lenne igazán belőve, de ettől függetlenül azért összeállt egységes egésszé. A gitárhangszínek megtalálásában Jamie Winchester rengeteget segített, vele korábban is dolgoztunk. Én mindig az ódon gitárerősítőket és hangszereket szerettem, viszonylag leszakadt hatvanas-hetvenes évekbeli erősítőim vannak, a gitárom meg nyolcvanas, semmi modern, az ilyen régies hangzás a mániám. Ugyanakkor baromi modern gitárszimulátort használtunk a felvételek során, itt is keveredett a régi meg az új, plusz a komputeren is utólag meg van minden bütykölve egy picit.

- Általában meg szokták jegyezni, hogy jó-jó, így szól a lemezen, de hogyan sikerül ezt élőben megvalósítani, nyilván a koncerthangzásotok megint más...

RÉMEMBER: Ez bevett szokás manapság. Régen megesett, hogy pironkodtunk, hogy igen, a stúdiófelvételeink sokkal lágyabbak, elektronikusabbak, mint amikor élőben játszunk. De külföldön is láttuk az általános tendenciát, hogy popzenekarok kegyetlenül zúznak a koncertjeiken, csépelik a dobot, döngetik a gitárt. És akkor megnyugodtunk, hogy teljesen normális amit csinálunk, hogy a koncertjeinken rockosan játsszuk el a lemezen poposabb verzióban hallható számokat.

- Nem is használtok elektronikát?

RÉMEMBER: Egyelőre nem. DJ Pozsi szokott scratchelni a koncerteken, szereti a közönség. Ilyen szinten jelenik meg csak az elektronika.

- @ Generation" a lemez címe, ahogy a nyitószámé is. Olvasni rólatok, hogy teljesen a kukac generációhoz tartozónak valljátok magatokat.

RÉMEMBER: Annyira azért nem akarjuk ezt pártprogram szintjére emelni, inkább egy érdekes szófordulatként buggyant ki az egyik szövegünkből. Valamiféle új korszellem kezd eluralkodni az internet kapcsán, és ezeknek az embereknek talán a legidősebb rétegét tudjuk valamennyire képviselni. Bár az általános iskolásokhoz képest most már lassan kicsúszunk ebből a korosztályból, korhadt vén öreg, lemaradt csávók kezdünk lenni. A szám finom árnyalt cinizmusa nem egyértelmű dicshimnusz a kukac generáció mellett, meg amit az képvisel, hiszen nyilván megvannak az árnyoldalai is. Mi hozzájuk tartozónak valljuk magunkat, de kicsit önkritika is a dalszöveget nézve.

- Ha már szöveg, azt nem mindenki érti, ezért készítettetek magyar nyelvű változatot a Good At Leastből Jó apámnak címmel?

RÉMEMBER: Nyilvánvaló, hogy az itthoni rádiójátszás, meg a videóklipek miatt, hogy az angolul nem tudó, hazai közönségnek is a kedvében járjunk. Nekünk probléma a magyar szöveg, nehéz jót írni. Rosszat persze hallunk sokat, azt mi is tudnánk. De ha kicsit lassabban és nehezebben is, valószínűleg minden klipes számhoz fog ilyen készülni, ez a mostani jól sikerült. Fontos, hogy passzoljon a szám hangulatához, legyen normális mondanivalója, legyen szó akár angolról, akár magyarról.

- Az angol jól passzol az @ generációhoz, hisz a számítógépes kultúra is erre a nyelvre épül...

RÉMEMBER: Jelenleg jól érzékelni Magyarországon az angoltanulási lázat. A fiatalok az iskolában kötelező nyelvként tanulják. Az Internet nyilván igen erős motiváció a srácoknak, mert akkor meg tudja érteni azt a sok mindent, amit ott lát. Ezért bízunk abban, hogy mindenképp tendencia, hogy egyre többen tudnak angolul abból a generációból, akikhez a lemezünk is szól. Azt fontos leszögezni, hogy amit csinálunk, művészet, önkifejezés, és mint zenészeknek ez nagyon fontos. Alapvetően zenecentrikus előadók, szerzők vagyunk, a szöveg kicsit háttérbe szorul, inkább funkcionális szerepkörrel bír. De nagy mázlink, hogy mindegyikünk jól tud angolul. Fibula, az énekesünk négy évig Kanadában járt gimnáziumba, ott végzett, én az ELTE angol szak mellett amerikai iskolában is megfordultam, ezt nem fölvágásból mondom. Tehát elég jól meg tudjuk formálni a gondolatainkat. Viszont a magyar szöveg valószínűleg amiatt nehezebb nekünk, hogy az az anyanyelv, jobban oda kell figyelni, hogy szép is meg jó is legyen. Oké, meg van írva szépen, szól is valamiről, de inkább a zene dominál.

- A lemez két számában nincs ének, a How dubos, az At The Funeral Of The Dog lebegősebb, progresszívebb, érdekesen színezik az anyagot.

RÉMEMBER: Kipottyantak valahogy a munkák során a kezünk közül, nyilván nem ez a fő profilunk. A How elkészítésébe erőteljesen bevontuk Pierrot és Lepe Lions Dub Club formációját, főleg a dobminták terén. A másik triphopos, alternatív dances... ezek színfoltként szerepelnek. Nem afféle céltudatossággal kerültek ide, hogy na majd a következő lemez már egészen ilyen vagy olyan lesz, ez majd elválik. A How-t egyébként koncerten rockverzióban játsszuk, jól működik élőben. Az utóbbi egy-két évben a fellépéseken is erősen foglalkoztat minket ez a pszichedelikusabb, nem kimondottan énekre épülő dalszerkesztés. Kisebb instrumentális részeket építünk a koncertbe, van, hogy az énekes is csak effekteket tesz hozzá. Nyilván ezért születtek ilyen számok is, mert egy kicsit rákoncentráltunk. A triphopos dologról beugrott, hogy a svédországi koncertjeinket intéző menedzsmentünknél van egy svéd zenekar, a Heed, szuper triphop zenét nyomatnak, szeretnénk valahogy idehozni őket idén a Szigetre, vagy ősszel pár koncertre. Most a tavaszi turnénkon pedig osztrák és cseh zenekarokkal fogunk váltott műszakban játszani csereüdültetés formájában, néhány vidéki illetve budapesti helyszínen.