Óriás mézeskalácsfalu épült Óbudán
Az emelvényen álló mézeskalácstemplom készítésében részt vevő 1/b-s kisfiú elmélyülten eszeget a csütörtöki nagyszünetben egy maradék mézeskalácsot, miközben elmeséli, hogy édesanyjával két hétig munkálkodott azon, hogy az alkotás tökéletes legyen. Nem ők az egyetlen lelkesek, eddig 53 ház áll a faluban, és még mindig hozzák az újakat a szülők.
„Három éve hirdettük meg először a mézeskalácsház-építő versenyt, ami annyira népszerű lett a szülők körében, hogy ma már nem is annyira a verseny, mint inkább az alkotás vezérli őket. Nagyon lelkesek ők és a gyerekek is” - mondja Balogh Éva, az iskola igazgatója. Minden évfolyamból akadtak alkotók, akik hamarosan visszakapják a házakat, amit talán megesznek, de az is lehet, hogy nem.
Fogalmunk sincs, regisztrálja-e valamilyen fórum a hazai mézeskalácsfalu-rekordokat (talán a sződligeti mézeskalácsfalu az egyik legnagyobb), de azt javasoljuk, hogy adja a dobogó előkelő helyezését a Harrer utcai általános iskolásoknak.