Kijátssza a mobilos fényképezést a Sony
A fényképezőgépek gyártóit már évek óta tartják rettegésben a mobilok. Az alsóbb kategóriás fényképezőgépek piaca folyamatosan csökken, hiszen telefonnal egyre jobb képeket lehet készíteni. Ha pedig kicsi a különbség, senki nem fog még egy fényképezőgépet is vásárolni és magánál hordani. Ráadásul a mobillal azonnal meg lehet osztani a fotókat közösségi hálón, barátokkal, fotómegosztó szolgáltatásokkal. Ezt a kompaktokkal sokáig nem lehetett megtenni, csak az elmúlt egy-két évben kezdtek el terjedni a wifis gépek. Olyan nagyobb gyártó által fejlesztett fényképezőgépről pedig nem is hallottunk, amelybe sim-kártyát lehetne tenni.
A gyártók közül néhányan androidos mobilokkal próbáltak ellentámadásba lendülni. Kihasználva tapasztalataikat a fényképezés területén, a jó objektíveket és jól összerakott gépeket összepárosították a mobilos szoftverrel. Így már kiszolgálták azt a vásárlói igényt, hogy jó képeket készítsenek, és azokat azonnal megoszthassák. Elsőként a Samsung, majd a Nikon is adott ki ilyen androidos fényképezőgépet.
A Sony más iránnyal próbálkozik, ők arra jöttek rá, hogy hiába minden, a felhasználók egy eszközt szeretnének magukkal vinni, és ez az egy eszköz a mobil. Hogyan lehetne tehát egy mobil fényképezőgéppé alakítani. A Sony objektívet fejlesztett, amelyet a modernebb androidos és iOS mobilokhoz lehet hozzákapcsolni (Androidnál a 3.1-es verzió, vagy annál újabb kell). Egy alkalmazást kell letölteni az adott rendszerhez tartozó alkalmazásboltból, majd telepíteni a telefonra. Az alkalmazás elindítása után párosítani kell egymással a mobilt és az objektívet, és lehet fényképezni.
Két ilyen objektívet próbáltunk ki, a QX10-et és a QX100-at. NFC-vel kapcsolódtam az objektívekhez a mobillal, és máris előjött a minőségbeli különbség. A QY10 nem siette el a csatlakozást, eltartott egy ideig az eszköz megtalálása, majd a kapcsolódás is. A probléma, hogy ezt minden egyes alkalommal el kellett játszani, és minden alkalommal hosszasan gondolkodott, mielőtt összekapcsolná a két eszközt egymással. A QX100-nál nem volt ilyen probléma, a mobil pillanatok alatt megtalálta az objektívet, és pár másodperccel a bekapcsolás után, már lehetett fényképezni.
A képek az objektívbe illeszthető kártyára kerülnek, microSD vagy m2 kártyát lehet beletenni a kütyükbe. Ha szeretnénk, ezeket a képeket át is tudjuk venni a mobil tárhelyébe, de felesleges. Megosztani a kártyáról is tudjuk, ha össze van kapcsolva a két eszköz. Összekapcsoláson természetesen nem fizikai kapcsolatot értünk, a két eszköz wifin kommunikál egymással.
Talán emiatt, de szinte használhatatlanul lassú a rendszer, nagyon lassan fókuszál, nagyon lassan zoomol. Ha pedig képet készítünk, nagyon lassan tölti be a preview-t, hogy megnézzük, hogy sikerült. És ez nem a telefonon múlik, mert mobilom jónak mondható. A lassúsága miatt viszont úgy tűnik, hogy nem akkor érdemes használni ezt az objektívet, amikor viszonylag gyorsan szeretnénk valamit lekapni.
De ha van időnk, akkor érdemes próbálkozni vele, mert nagyon szép képeket készít mindkét objektív. Lőttünk néhány fotót automata üzemmódban, viszonylag rossz fényviszonyok között is szépek, élesek lettek a képek. Fókuszálni automatikusan is tud, de a képernyőre bökve azt is megadhatjuk neki, hova fókuszáljon. Automata fókusznál lassú, irányítottnál elég gyors.
Az igazi csemege azonban az, hogy bárhova letehetjük az objektívet, akár egy apró állványra is, és távolról irányíthatjuk a mobilunkkal, hogy mikor fényképezzen, mikor videózzon. Különösen szégyenlős gyerekeknél lehet ezt kihasználni, amikor nem hajlandóak kamera előtt énekelni vagy verset mondani, így mégis megörökíthetjük, amit szeretnénk. Mindezt hd minőségben. Van egy olyan tulajdonsága is az objektívnek, hogy nem szakítja meg a videofelvételt, ha kilépünk az alkalmazásból, és a telefon saját kamerájával képeket készítünk.
Vannak azonban árnyoldalai is annak, hogy ilyen apró, például nincs benne vaku. Mivel a mobil vakuját sem tudja használni, éjszaka nem lehet vele fényképezni. Bulikra így nem érdemes magunkkal vinni, hacsak nem pont az a cél, hogy teljesen sötét és elmosódott képeket töltsünk fel Facebookra.
Ez az objektív még az átlagos kompakt fényképezőgépeket is veri minőségben, hiszen egy legfeljebb két centiméter vastag kamerába ritkán tudnak jó minőségű objektívet tenni. Ehhez képes a QX10-ben 18 megapixeles Exmor RCMOS szenzor van, amelyet egy Carl Zeiss Vario-Sonnar T lencsével párosítottak. Abban viszont elmarad a kompaktoktól, hogy szinte semmit nem lehet állítani rajta, három mód közül választhatunk: intelligens auto, superior auto és program auto – ez utóbbiban állíthatjuk a fehéregyensúlyt, de ennyi az összes lehetőség.
Előnyök
- kicsi, kompakt, zsebben is elfér
- bármilyen androidos vagy iOS-es mobilhoz hozzá lehet csatlakoztatni
- a legtöbb mobilnál jobb képet készít, sok kompaktot is megelőz, a QX100 kifejezetten jó képeket készít
- videókészítés közben lehet fényképeket készíteni a telefonnal
Hátrányok
- a QX10 lassan kapcsolódik
- mindkét objektív lassan fényképez
- nincs rajta vaku, éjjel nem lehet fényképezni
- drága (a QX10 250 dollár, a QX100), ennyiért már jobb kompaktot, illetve cserélhető objektíves gépet is kapni
Az objektíveket egyértelműen azoknak találták ki, akik felhagytak a fényképezőgépek használatával, és mobillal fotóznak. A QX10 ára 250 dollár, a QX100 500 dollár, de itthon jóval drágábban lehet hozzájutni, 60 ezer, illetve 140 ezer forint a hivatalos áruk.