Ahol a kölcsöntévé is ajándék

„Én a karácsonyt? Soha nem ünneplem, nem is veszek semmi ajándékot Egy igazi keresztény nem ünnepli – ingatta elutasítóan a fejét az idősödő férfi – Tudja, mit ünnepelnek olyankor, ugye? Ez egy mesterséges ünnep. A Bibliában nincs szó róla, ez a pogányok ünnepe, ahogy a húsvét is” – utalt arra, hogy annak idején, amikor bevezették a kereszténységet a Római birodalomban, az ókori Rómában dívó szokásokat tették a magukévá az új vallás követői is. A karácsonyban például a szaturnália hagyományai élnek tovább.

Erre végképp nem számítottunk Magyarország egyik legszegényebb és szinte legfélreesőbb szegletében, hogy valaki teológiai érvekkel üti el azt a kérdést, hogy miként ünnepel, és mivel lepi meg szeretteit karácsony alkalmából. „Mi mindennap ünnepeljük a szeretetet” – zárja sommásan az ősz hajú férfi, majd elsétál észak felé a Rákóczi utcán Ricsén.

Ricse nagyközség a Cigándi járáshoz tartozik Borsod-Abaúj-Zemplém megye keleti csücskében. Ez a legszegényebb magyarországi járás, itt a legalacsonyabb az átlagfizetés – 63 500 forint -, és minden ötödik ember munkanélküli. A korábban Bodrogközi kistérségként ismert terület nem most került az ilyen listák végére, évek óta sereghajtó. Már tíz éve is itt volt a legalacsonyabb az egy főre eső szja – 30 000 forint –, és már akkor is 20 százalék feletti volt a munkanélküliség, a KSH az ország legelmaradottabb térségeként jellemezte.

„Kinek, mire futja. Nekem erre nincs tehetségem” – Gyula nem teológiai alapon veti el a karácsonyi ajándékozást. „36 éve beteg vagyok, daganatom van, örülök, ha a gyógyszert fizetni tudom. Havonta csak arra 31 ezer forint megy el. Egyik hónapban meg tudom venni, másikban nem” – mondja. Az amúgy agilis idős férfi szerint ha nincs gyógyszer, akkor céklából, sárgarépából meg aloe vera növényből készített levet iszik, és méhpepmővel is kúrálja magát. Az unoka nem is számít tőle ajándékra. „Tudja majd, hogy azért nem vett a papa, mert nem telik” – majd a biciklijét a kerítésének támasztó borostás férfihez fordul: „Mi kell, Dió?”

A közelben lakó Dió a kézikocsiért jött. „Viheted, de defektes.” A férfit azonban nem zavarja, hogy a lapos gumin nehéz húzni a kordét. Azt mondja, csak egy tévét hoz el egy ismerőstöl kölcsönbe, arra jó lesz. A tévéjük ugyanis tönkrement, és a 12 gyerek otthon nem tud majd mesét nézni a szünetben. A kölcsönbe ígért tévé lesz valamiféle karácsonyi ajándék. A közmunkásként foglalkoztatott férfi szerint más meglepetést nem fog tudni szerezni a gyerekeknek. Nincs ezzel egyedül a faluban.

Renátóék szeretetet adnak egymásak, pici gyerekük ruhát kap. A fiú közmunkásként dolgozik, de csak sokára kapott lehetőséget. „Harminc napon át minden nap jelentkeztem, mire behívtak.” Budapestről költözött ide, és bár bizakodó, az elkedvetleníti, hogy otthon nincs áram. „Gyertyával világítunk.”

A következő sarkon álló ház udvaráról flex sivítása hallatszik. Patrickéknál lesz ajándék. Épp most a feleségének szánt meglepetésen dolgozik: a bejárati ajtó környékét lambériázza. A gyerekeknek szánt legósdoboz és elektromos kismotor a garázs-műhelyben vannak eldugva egy felső polcon. Azt mondja, már régóta ígérte, hogy megcsinálja a lambériát, de csak most jut rá ideje, hogy karácsonykor itthon van.

Külföldön dolgozik, kéthavonta jár csak haza. Korábban a kazahsztáni Tengizben dolgozott, most Norvégiában ács-állványozó. Mobiltelefon-átjátszó tornyokat építenek, meglehetősen piacképes fizetésért. Több száz ilyet kell felhúzniuk a norvég vadonban. Helikopterrel szállítják őket a távoli csúcsokra, és gyakran hetekig laknak konténerekben az erdő közepén a hegyekben. „Gyönyörű munka ez.” Ezekért az előnyökért cserébe viszont el kellett viselnie, hogy amikor először hazament a kisebbik fia születése után, akkor a gyerek kerinek nevezte, mert azt hitte, hogy a keresztapja.

Attila a hasznos ajándékokban hisz. A negyvenhárom éves férfi szüleivel él, és dobozokat hajtogat egy helyi üzemben. Nincs saját gyereke, négy- és hatéves keresztlányait lepi meg. Azt mondja, régóta leszoktak arról, hogy giccseket ajándékozzanak egymásnak. A szülei például várhatóan azt kapják ajándékba, hogy megjavítja a kertkapu zárját, mutatja a szétesőben lévő szerkezetet, miközben a hátsó udvarban éktelenül ugat egy loncsos puli. A keresztgyerekek közösen kapnak tőle egy, a plafonra csillagokat vetítő elemes lámpát, amit az internetről rendelt. „Két hétig, ha kitart, az már jó, úgyis elrontják majd” – mondja a lassú beszédű férfi. A nagyszülőktől pulóvereket kapnak a lányok, de még nem vették meg, majd ha bejutnak a közeli Kisvárdára. „Lesz fa, étel-ital” – mondta az ünnepről.

Lőrinc, aki ugyanott dolgozik, mint Attila, szintén a hasznos ajándékban hisz. Neki nincs gyereke, az apjától viszont egy kályhát kapott. Így valamivel nő majd háza komfortfokozata, ahova nemrég költöztek be, és víz még nincs. Ezért tölti vödrét a kék, utcai kútnál a korai sötétségben.

„Kikutatták, pedig el volt kulcsolva” – Szabináék fiai így már meg is kapták a karácsonyi ajándékokat, de nem csak ezekre mentek rá. „A fele szaloncukor meg lett éve, majd vehetek megint.” A négy gyerek nagyon örült az olcsó távirányítós kisautóknak, a legkisebbnek pedig babajáték jutott, nagy színes gombokkal, amik nyomásra zenélnek. Boldogan nyomogatta.

Az egyik fiú annyira büszke volt az ajándékára, hogy bevitte magával az iskolába, ahol engedély nélkül játszott, így elvette tőle a tanárnő. Majd csak az utolsó tanítási napon kaphatja vissza. A másiknak megmaradt, mert ő megfázott és köhög, ezért otthon maradt – meséli anyjuk, akinek a férje traktoros. Karácsonyra töltött káposztát, és rántott húst készít majd, de a sütemény bolti lesz. „A kicsi ki nem jönne az ölemből, így nem tudom keverni a tésztát.”

Pár sarokkal odébb egy férfi vágja a fát az udvaron, feleségének szól, amikor a karácsonyi készülődésről kérdezzük. A nő indulatosan magyarázza, hogy hiába jár el közmunkába, alig 16 ezer forintból gazdálkodhat csak havonta, mert törlesztenie kell a korábban felvett kölcsönöket. „Volt minden, A-hitel, B-hitel C-hitel, mit tudom én.” A karácsonyi készülődésre egy, a bejárat mellé lógatott műanyag Mikulás és egy fényfüzér emlékeztet, de bekapcsolni nem tudják a fényt. Az egyetlen hosszabbítóról a tévé megy. “Összeül a család, de minek. Annyi pénzünk sincs, hogy a gyereknek csokit vegyünk ajándékba” – mondja a nő, férje pedig visszamegy fát vágni. Egy hétre elegendő tüzelőjük van, utána még nem tudják mi lesz.