Karácsonykor még a rossz filmet is jó nézni

A karácsony sokszor minden, csak nem a szeretet ünnepe. Idegeskedünk, hogyan fogunk tudni minden ajándékot időben megvenni, mert természetesen csak munka után tudunk beugrani a plázába. Előre ki kell logisztikázni, mikor ünneplünk a szülőkkel, mikor a nagyszülőkkel, mikor az anyósékkal, mikor tudnak a gyerekek az unokatesóikkal karácsonyozni, miközben a barátaink már rég az év végére tartogatott szabadságukat élvezik egy vidéki welnesshotelben, esetleg a Föld túloldalán. Vagy épp otthon, az év konzoljátéka előtt ülve.

Aztán ugye ott vannak még azok a kedves rokonaink is, akikkel soha nem találkozunk év közben, de úgy illik, hogy karácsonykor velük is megiszunk egy-két tojáslikőrt - hogy aztán vérig sértsük egymást valami apróság miatt, és megint ne beszéljünk egy évig.

Ilyen helyzetekben tényleg jól esik az embernek megnézni valami tipikus, giccses amerikai karácsonyi filmet. Ahol mindig szebben éneklik a karácsonyi dalokat, mint mi három pezsgő után, mindig nagyon cuki a dobozból kiugró, masnis kutyus, és mindig vannak nagyobb lúzerek nálunk, akik sokkal, de sokkal nyomorultabbul érzik magukat nálunk.

Nem csoda, hogy itthon majdnem 32 ezren vettek rá jegyet a premier utáni első hétvégén. Pedig tényleg semmi új nincs a filmben. A szokásos, szirupos karácsonyi bugyutaság egy rakás szerencsétlen emberről, akik megpróbálnak rendesen viselkedni egymással az év utolsó néhány napján, ami persze nem sikerül, de a sok ajtócsapkodás, tányértörés és könny után végül teljes lesz a happy end. Az egész film benne van az előzetesben!

Van egy nagy, boldognak semmiképp sem nevezhető család, a film eredeti címében szereplő Cooperék:

• A nagypapa (Alan Arkin) minden egyes napját egy olcsó büfében tölti, csak hogy találkozhasson egy kedves, de szomorú pincérlánnyal (Amanda Seyfried), akit már rég elvett volna feleségül, ha mondjuk 50 évvel fiatalabb lenne.
• A fia (Ed Helms) a hollywoodi filmek tipikus szerencsétlen flótása, aki hozzáment az iskolai szerelméhez (Alex Borstein), született három gyerekük, de végül elváltak, és most nem találja a helyét.
• A három gyereke közül kettő (Maxwell Simkins, Blake Baumgartner) még kicsi, és semmit sem ért a felnőttek világából. Azt sem, hogy nem mondjuk be a közért hangosbeszélőjébe az elveszett nagyszüleinket keresve, hogy pöcsfej.
• A harmadik gyerek egy pattanásos kamaszfiú (Timothée Chalamet), akit ha épp nem a mamlasz iskolatársa terrorizál, akkor csőrözik a fagyöngy alatt élete szerelmével, bár a film feléig meg se meri szólítani.
• A nagypapa kisebbik lánya (Marisa Tomei) semmire sem vitte az életben, karácsony előestéjén is bolti lopásért akarják lesittelni.
• Az irigyelt nővére (Diane Keaton) viszont épp ellenkezőleg gondolja: túlságosan is sok dolgot megtett már a családjáért, amit soha senki nem köszönt meg neki. A férje (John Goodman) is folyton csak a 30 évvel korábban elmaradt afrikai körutazásuk miatt szapulja, ráadásul el is akar válni tőle.
• Írói ambíciókat dédelgető lányuk (Olivia Wilde) sosem tudja a szülőknek elmagyarázni, mi a foglalkozása, miért jó ez neki, és miért nincs még se férje, se gyereke. Mivel idén karácsonykor nem akarja, hogy szekálják a szinglilét miatt, hazavisz egy kamupasit (Jake Lacy), akit nem sokkal korábban a reptéri váróban ismert meg.
• Van még egy szenilis nagynéni is (June Squibb), de csak hogy legyen egy karakter, aki néha politikailag inkorrekt, otromba vicceket nyög be.

Mindegyik sablonkaraktert láttuk már korábban, a poénjaik pedig pont olyan szakállasak, mint a karácsonyi vígjátékok kötelező gyerekgyűlölő áruházi mikulása. A kamupasi a végén tényleg beleszeret a lányba, jön egy zsidó szereplő, és nevetgél, hogy neki semmit se jelent a szenteste, valaki fingik egy nagyot a karácsonyi asztalnál, a válófélben lévő pár kibékül, a kutya meg belezabál az asztalon gőzölgő krumplipürébe.

Mégsem lehet rá haragudni, mert Marisa Tomei, Diane Keaton, John Goodman és Alan Arkin kiválóan játszik, Olivia Wilde és Amanda Seyfried elbűvölő. Csak valahogy a sztori jellegtelen, és annyi szürke karaktert zsúfoltak a filmbe a készítők (Jessie Nelson és Steven Rogers, pár közepesen rossz vígjáték író-rendezői), hogy ennyi még egy trilógiába is sok volna.

Ráadásul a kutya narrálja végig az egész filmet Steve Martin hangján. Aminek viszont végképp semmi értelme sincs, hiszen az egész sztori során ki sem mozdult a házból, így nem is tudhatta, mi történt a plázában, a kórházban vagy a rendőrautóban, de ez  mindegy is.