Mindenkinek lehet okosotthona
Okosotthon sorozat 1.
További Karácsony cikkek
Alapesetben igaz a mondás, hogy bármilyen elektronikus eszköz az otthoni hálózatra tehető és irányítható távolról. Parancsot interneten, távirányítóval, de akár hanggal is adhatunk, a ház reagál. A legtöbb alkalmazás világítással, biztonsággal, szórakoztató központtal, kamerákkal, termosztátokkal kapcsolatos.
Most azt gondoljuk, hogy egy ilyen otthonhoz George Jetsonnak vagy Bill Gatesnek kell lenni, és milliókat költeni a kütyükre még a ház megépítésekor. Egykor valóban előre kellett gondolkodni és profikkal megterveztetni az okosotthonokat, ma azonban már utólag is átalakítható egy teljesen átlagos háztartás is. Csak néhány jó ötlet én egy-két okoseszköz kell hozzá.
Minden okosodik
Az okosotthonnal kapcsolatos eszközök piaca óriási robbanás előtt áll. Nemcsak startupok, de nagy hagyománnyal rendelkező cégek is beléptek a piacra, és ontják magukból a megoldásokat. Az otthonok automatizálásának piaca idén 9,5 milliárd dolláros lehet, ez két éven belül 44 milliárdosra nőhet. Hatalmas ugrás ez alig két év alatt, mondhatjuk azt is, hogy egy forradalom küszöbén állunk, lassan mindenkinek elérhető technológia lesz ez.
A technológia robbanásának mozgatója az okostelefonok és tabletek térnyerése az elmúlt években. Ezek a hordozható számítógépek lehetővé tettek olyan megoldásokat, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Néhány évvel ezelőtt hiába akartunk volna a mobilunk képernyőjén megnézni, mit csinál a gyerek az ágyában, nem tudtuk volna, hiszen sem az internet nem volt elég gyors, sem a telefon nem volt elég okos ehhez. Ma már az alsóbb kategóriás készülékek is képesek erre.
Régi álom
Mielőtt továbblépnénk, nézzünk egy kicsit vissza a múltba. Az otthonok automatizálásának ötlete nem új. Már az ötvenes években megszületett az álom, az 1962-ben indult Jetson család csúcsra járatta az ilyen ötleteket, persze csak rajzfilmben.
Az első konkrét lépés a megvalósítás irányában az 1970-es évek közepén történt, amikor kifejlesztették az X10 rendszert, amellyel a kompatibilis eszközök képesek voltak kommunikálni egymással. Ez egy kommunikációs protokoll, az átviteli eszköz itt a lakásban lévő villanyvezeték volt. Az adóvevőket a konnektorokba kellett csatlakoztatni, a parancsok végigfutottak az összes vezetéken, de csak azok a vevők reagáltak rá, amelyeknek az utasítás szólt. Egyszerű parancsokat lehetett adni, mint kapcsold be, kapcsold ki, csökkentsd a fényerőt. Hátránya a rendszernek, hogy a vezetékeken kommunikálás zavarhatja más eszközök működését.
Az X10 protokoll még létezik, de az új rendszerek hatékonyabb kommunikációra tértek át, ez pedig a Bluetooth és a wifi. Különféle vezeték nélküli protokollok léteznek, de ezek ismertetésébe nem megyünk bele. Az okosotthonok megértéséhez elég annyit tudni, hogy a két legelterjedtebb rendszer a Z-Wave és a ZigBee, amelyeknél már nem csak egy módon juthat el az üzenet a célhoz.
Csak egy jó ötlet kell
Okosotthonokat két módon alakíthatunk ki. Az egyik megoldás, amikor már a lakás vagy ház tervezésekor megálmodjuk mindazokat a funkciókat, amiket szeretnénk, és a szakemberek bele is építik nekünk. Nem kell magyarázni, hogy ez mennyire kevés embernek adatik meg, ráadásul nagyon drága, és eléggé nehézkes utólag változtatni rajta.
A másik út, hogy fokozatosan okosítjuk otthonunkat, mindig egy-egy lépéssel előrébb lépve, egy-egy területet kiválasztva. Az elmúlt időszakban nagyon sok gyártó okoseszközeit teszteltük, cikksorozatunkban ilyen területeket mutatunk majd be. Az eszközök kiválasztásánál fontos, hogy azonos protokollt ismerő eszközöket válasszunk, ezeket akkor tudjuk könnyedén összekapcsolni. Egy X10-es és egy Z-Wave protokollt használó termék összekapcsolásához már komolyabb tudásra is szükség van, kezdőknek nem érdemes kísérletezni vele.
Okosotthonok kialakításánál mindenképpen át kell gondolni, hogy mit akarunk csinálni. A leggyakrabban elvégzett feladatok automatizálásával érdemes kezdeni, ezeket váltsuk ki elsőként. Nem okoseszköznek hívjuk, de a mosógép is valójában ugyanilyen automatizálás, a kézi mosást váltottuk ki vele. Nagyvonalakban ezt tesszük akkor is, amikor más, mindennapos tevékenységet automatizálunk, például amikor egy cserépbe helyezett érzékelős bot szól, hogy száraz a virágföld, ideje öntözni.
A legfontosabb azonban az ötlet, hiszen hiába vagyunk tele wifis okoskütyükkel, ha nem tudjuk, mihez kezdjünk velük. Egy apró ötlet is elég ahhoz, hogy kényelmesebb legyen például a reggeli készülődés. Talán ellövök egy poént a következő cikkek egyikéből, de itt is megemlítem az egyik terméket, az okoskonnektort. Ezt az otthoni hálózatra köthető kiegészítőt a kávéfőzőre kötöttem. Este bekészítettem a kávéfőzőbe a vizet és a kávét, majd bekapcsoltam a kávéfőzőt, de gondosan kikapcsoltam a konnektort. Reggel pedig a szundi gomb megnyomásával egyidőben, bekapcsoltam mobilomon a konnektort is. Mire másodszor is ébresztett az óra, lefőtt a kávé. Apróság, mégis megkönnyíti a reggeli készülődést.
Ehhez hasonló ötletekkel és trükkökkel lehet igazán kényelmessé tenni otthonunkat. Sokan nem tudatosan, de már használnak ilyen eszközöket, amikor például beprogramozzák a tévé gyerekzárjával, hogy mikor milyen csatornánkat nézhetnek a gyerekek. Vagy amikor a gyerekszobába állított babaőrrel követik a pici alvását.
Azért ne siessünk
Kritikusok azonban azt mondják, hogy még messze az az idő, amikor a kávéfőző az ágyunkkal kommunikál, hogy a szívritmusunk változása alapján kikalkulálja ébredésünket, és akkorra készítse el a kávét. Egyelőre inkább egy-egy területre koncentrálnak a felhasználók és a gyártók. Kiválasztják, nekik mi a legfontosabb, és azt automatizálják. Néhányan otthoni szórakoztató központjaikat fogják tökélyre fejleszteni, mások a fűtési rendszeren szeretnének minél többet spórolni a beállítható és távolról is irányítható termosztátokkal. Megint mások inkább mobilról is irányítható biztonsági rendszert szeretnének kiépíteni és a nap minden percében tudni az összes mozgást a ház körül.
Ne felejtsük el azt sem, hogy az otthonok okosítása igényel némi időráfordítást és nyitottságot. Rémálom lehet azoknak, akik még nem barátkoztak össze a számítógépekkel. Az új rendszereket ugyanis be kell állítgatni, használatukat meg kell tanulni. Csak akkor tudjuk maximálisan kihasználni ezeket, ha rászánjuk az időt megismerésükre. Feleslegesen szerelünk ugyanis be egy energiát megtakarító fűtésszabályozó rendszert, ha ugyanúgy csúcsra járatjuk a kazánt, amikor nem vagyunk otthon.
Ráadásul biztonsági problémákat is felvethet az egész. Internet of Things – egy olyan fogalom, amelyet meg kell ismerni, amikor okosotthonokról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy a mindennapjainkban használt eszközök, háztartási gépek az interneten keresztül is elérhetőek, és képesek egymással önállóan is kommunikálni. A következő években több milliárd ilyen eszköz csatlakozik az internetre, ami növeli a biztonsági kockázatot is, hiszen rajtuk keresztül behatolhatnak az otthoni hálózatba. Volt is néhány hasonló hír az elmúlt időszakban. A cégek egyik legfontosabb feladata tehát, hogy növeljék a biztonságot, mielőtt hekkerek kezdenék irányítani hálószobánk redőnyét.