Lemondták Orbán washingtoni programját
A Georgetown Egyetemen tervezett előadásra az egyetem feltételül szabta a nyilvános vitát, ez a magyar félnek viszont nem felelt meg.
A Georgetown Egyetemen tervezett előadásra az egyetem feltételül szabta a nyilvános vitát, ez a magyar félnek viszont nem felelt meg.
A német filozófus szerint Magyarország távolabb került Európától, Hellerrel példálózott.
Tomáš Sedláček sztárközgazdász megmondja.
Vasárnap este tart előadást Tommy Caldwell. Egyszer még a tálibok is elrabolták.
A Demokratikus Koalíció elnöke elmondja, hogy is néznek ki az emberek.
Egyszer már lemondta a Tavares-jelentés miatt, de Li Ko-csiang nem haragtartó. Három napig lesz kint.
Interaktív Krimiszínházban jártunk, megszurkált ékszerészt találtunk, és persze nem az volt a gyilkos, akit annak hittünk.
Az első sorban ült mozdulatlanul, azt hitték, elaludt. A mentők sem tudtak rajta segíteni.
Droszt a film és a színház határán, ahol abszurd taxistörténeteket zsúfolnak 1 darab kocsiba. Amatőrök 2 négyzetméteren, élő adásban.
Vagy valami hasonló történt az AMA-n. Mindenesetre hatásos előadás volt.
Egy nagy előadás lesz még Londonban. De az is lehet, hogy több, és máshol is.
Igen, AZ a rapper, AZON az egyetemen. Ne csodálkozzon, kattintson!
A celebnő végre nem az alkoholt, hanem az alkoholizmust pusztítja.
A polgármester lánya közpénzből tart esküvőt, de lényeg, hogy megépüljön a szökőkút a faluban - a a mélyszegénységről és a korrupcióról szól a Független Színház Peer Gynt-értelmezése, egy sétálós előadáson.
Száraz Dénesnek két órát adtak, kapott hideget-meleget. Legendásnak lenni pedig csak összetartva lehet.