Szívünkből tépik ki a Széll Kálmán teret
Találj ki az útvesztőből és versenyezz az idővel. Szórakoztató ingyenes labirintusjáték nyílt a budapestieknek a Széll Kálmán téren.
Találj ki az útvesztőből és versenyezz az idővel. Szórakoztató ingyenes labirintusjáték nyílt a budapestieknek a Széll Kálmán téren.
Reméljük, 2016-ban nem tolják 2030-ra a volt Moszkva tér felújításának befejezését.
Remek gifet talált Laci a Madách tér újjáépítéséről.
Az NDK technikát egymással vegyíteni nem annyira furcsa, sokkal inkább kézenfekvő öltet, mégsem látunk túl sok efféle Simson Dragstert.
Szabó Zsolti éppen pihenteti erősember karrierjét, addig is erőemelősködik a Magyar Erőemelő Szövetség színeiben, ami neki nem annyira megterhelő, mert itt "csak" három fogásnem van súlyzóval: fekvenyomás/guggolás/felhúzás.
Tranzit Ház - Kultúrház (Kolozsvár, Románia) Mivel az ismert történelmi okokból a múlt században sajnos jelentősen megcsappant az európai zsidók száma – a vallásukat az imaházaikban gyakorlóké meg pláne –, ezért elég sok zsinagógát hasznosítottak újra.
A motorépítésben is vannak trendek: konkrétan Magyarországon a kilencvenes évek elején-közepén mindenki choppert épített japán sor négyesekből (megjegyzem, akadt jó pár fantasztikus darab), aztán jött a streetfighter-mánia, ma pedig az egész világ cafe racert épít, akár azon az áron, hogy gyárilag, hivatalosan szétkúrnak egy Yamaha XJR 1300-at, ami biztos marha szép lett, de azért nekem ökölbe szorul a gyomrom. Talán én vagyok az egyedüli, aki ugyan tisztelem a lelkes átépítőket, de viszonylag rühellem a café racereket: soha nem tetszettek, sem a mai, de az eredeti verziójukban sem.
Amikor a fenti kép elém ugrott a Flickr-en, hirtelen nem tudtam, hogy egy középkori várbörtönt vagy egy sci-fi film díszletét látom-e.
131 éve épült, és 30 éve zárva van.
A hazai szecessziós építészet egyik kiemelkedő alkotása sok-sok évig megcsonkítva, szürkén állt a Kossuth tér déli részén.
Miközben mindenki a Ferenciek terének megújulásáról beszél, teljesen megfeledkezünk róla, mi zajlik a föld alatt - az alagút betömésén kívül.
Föltoltak egy csomó képet a Határ úti végállomás megújításáról.
Játékos pergolák, nyugodt épülettömegek, letisztult homlokzatok. Itt a látványterv!
Nyolc kerék, medence, kerti grill egy Cadillacban. Lehet így is, de minek?
Hozzávalók: egy angol testvérpár, egy Daewoo Matiz, egy flex, némi műanyag és rengeteg munka.