25 találat az Indexről, és a környékéről.
Azt hiszed, jól tudsz hazudni? Most egy perc alatt kiderül, hogy igazad van-e!
Született színész vagy, vagy meggyűlik a bajod a füllentéssel?
Behazudta a rákot az egészségblogger
Könyvet írt az alternatív gyógymódokról, amelyektől állítólag meggyógyult.
Még egy hűtlen, aki a zuhanyban telefonálással bukott le
Ezúttal „egy naiv csaj” írta meg, hogyan csalták meg. A szakításon már túl van, de az exe még nem tudja, mennyire lebukott.
Jó a gyerek memóriája? Vigyázzon vele!
Tesztekkel bizonyították a pszichológusok, hogy a jobb memóriával bíró gyerekek ügyesebben füllentenek, mint kevésbé jó képességű társaik.
Titokban elvett egy másik nőt, de majdnem kimagyarázta
Nem fogják elhinni, milyen dumát adott be a csajának az esküvői fotókkal lebukott férfi.
Hazudnak rendületlenül – itt gyűlnek a randis hazugságok!
Hoppá, a V.U.K. együttes a Randiblogban mutatja be legújabb klipjét: „hadd tegyem végre a szádba a nyelvemet”!
Ebben a dologban a legtöbb férfi hazudik: rá szoktál kérdezni?
Ha rá is kérdezel, szinte értelmetlen, hiszen valószínűleg úgyis vetít majd a férfi.
2 oltári nagy hazugság, amit mindenki elsüt az első randin
A te szádon is kicsúsztak már a következő mondatok?
Minden idők leghülyébb hazugságát adta be ez a hűtlen férfi a feleségének
A nő három évig nem gyanakodott, viszont még szült is közben. Aztán jött a meglepetés.
Ezeket hazudják a nők otthon, ha a szeretőjükhöz mennek
Íme 5 dolog, amit nők beadnak a férjüknek/barátjuknak, amikor mással szexelnek.
Ezeket hazudják a férfiak otthon, ha a szeretőjükhöz mennek
Íme 5 jó alibi, amire nem szoktak gyanakodni a nők.
Ezért hazugság az utcai divat
Az egész csak marketing és ingyenreklám: a gondosan összeállított szettekből a luxuscégek és a bloggerek is profitának.
Hazudnak a melanomaszűrő appok
Az amerikai hatóságok okostelefonos programokra csaptak le: ötmilliós büntetés digitális kuruzslásért.
Mikor hazudtál utoljára? Ez volt az oka valójában
Hazudik, aki azt állítja, hogy még sosem hazudott.
Hazudtak az esküvőről! Kitálalt a kómában fekvő sztár apja
Whitney Houston lánya apja állítása szerint nem is ment hozzá a mostohatestvéréhez.
Rekordbírság a szlovák Tescónak
Az MTI segít értelmezni a helyzetet.
Mégsem járt a mennyben, csak kihasználták
Visszavonják a polcokról, mert hazugság volt az igaz történetként eladott keresztény bestseller.
Elvetemült és beteg embernek tartom
Az internetes társkeresős horrorsztorik egyik legdurvábbikát kaptuk meg olvasónktól. Vigyázat, ez meredek lesz!
Miből jöhetsz rá, hogy nem mond igazat a férfi? 4 egyértelmű jel, amiből kiderül
Azt is eláruljuk, honnan tudhatod, hogy őszinte hozzád.
4 jel, ami elárulja, ha hazudnak önnek
Gyanús, ha valaki egyes szám harmadik személyben általános érvényű kijelentéseket fogalmaz meg, és az is, ha eltúlozza a hazugságot. De van még pár jellemző, amire érdemes figyelni.
Viktor, nem lesz internetadó!
Több mint tízezren tüntettek a tervezett internetadó ellen, amit pár éve még a Fidesz ellenzett a legjobban.
11 hazugság, amit a divatos lányok mondanak
Készítettünk egy listát azokról a dolgokról, amiket senkinek nem hiszünk el - beleérve saját magunkat is.
Homeopátiával gyógyítanák az ebolát
Az áltudomány hívei aláírásokat gyűjtenek, hogy a WHO vizezett vízzel harcoljon a járvány ellen.
Hazugságból is rendeznek világbajnokságot
Politikusok és ügyvédek nem indulhatnak a versenyen, mert nem hagynának esélyt senkinek.