Zsíros kenyér és tea Hejcén

Rengeteg gép húz el Hejce felett Kassa irányában, de a helyiek légibalesetnek még csak hírét sem hallották mostanáig, a szlovák légierő AN-24-es katonai repülőjének lezuhanásáig.

A Zempléni-hegység nyugati lábainál fekvő háromszáz lakosú falu csütörtök éjszaka már úgy nézett ki, mintha egy zenei fesztivált és egy katonai megszállást egyszerre időzítettek volna: a falu hegyre futó főutcáján tévés közvetítőkocsik parkoltak, közöttük katonai terepjárók és teherautók indultak felfelé a Borsó-hegyre.

Hegynek fel, hegynek le

A helyszínre először a szlovák mentők és tűzoltók értek fel, a roncsra ugyanis egy szlovák katonai helikopter bukkant rá, a földön viszont a helyiek helyismerete kellett, hogy a Zempléni tájvédelmi körzet hegyes, hasadékos útvesztőiben rátaláljanak a letarolt csúcsra.

Csütörtök este lentről, a faluból csupán annyi látszott, rengeteg fegyvertelen szlovák kiskatona indul felfelé a hegyre, velük sok magyar határőr és rendőr, magyar katonákat csak elvétve lehetett látni. Egy éjféltájt visszatérő helyi szerint a csúcson a roncsoknál borzalmas a látvány, és még nagyobb a fejetlenség.

Éjjel egy óra körül aztán mintha minden szlovák katona elindult volna lefelé, de csak találgatni lehetett, mi a nagy összevisszaság értelme. Kiderült, éjszaka a lángok eloltásán és a helyszín biztosításán kívül semmit sem lehet tenni, reggel kezdődik a helyszínelés.

Másnap dél körül a magyar katonáktól tudjuk meg, rengetegen érkeztek az este, de nem volt semmi dolguk, mert a szlovákok szabályosan lefoglalták a helyet, és szinte senkit sem engedtek be a baleset utáni órákban a helyszínre. Közben a szlovák TA3 tévé arról számolt be, hogy a magyar mentők nem engedték a szlovák kollégákat a helyszínre. Nem jutottak munkához sem a magyar, sem a szlovák speciális mentők.

Sokan voltak, elakadtak

A magyar honvédség és a rendőrség mégis szépen felvonult, soha ennyi új rendőrautót és honvédségi Mercedest (terepjárót és teherautót) nem láttunk még.

A hatóságok éjszaka arra hivatkoztak, hogy a helyszínt nagyon nehéz megközelíteni, ráadásul még gyalogolni is kell. Valószínűleg azonban nagyobb gondot okozott az, hogy sok jármű indult a hegynek, és többen elakadtak. A hírek szerint több száz főt vezényeltek fel a hegycsúcsra. Pénteken különösebb gond nélkül felvitte az újságírókat egy katonai teherautó egészen a becsapódás helyszínéig, tehát a korábbi nyilatkozatokkal ellentétben még gyalogolni sem kellett. Nehéz elképzelni, mit csinálhatott annyi ember a hegy tetején.

A tudósítóknak éjszaka jobbára nem maradt más, mint a polgármesteri hivatalból nyíló kultúrházban várakozni, itt teát és zsíros kenyeret osztottak az asszonyok a harmincfős csapatokban érkező rendőröknek, katonáknak, mindenkinek.

A hejceiek többsége nem látott, nem hallott semmit a katasztrófából, de szó nélkül maradtak 24 órás szolgálatban, a polgármesteri iroda műveleti központtá alakult át.

Nem sokon múlott

Péntek délelőttre a szlovák erők már elvonultak, a hegyen csak rendőrök, katonák és tűzoltók, illetve repülési szakértők maradtak, megkezdődött a helyszínelés. Havril András magyar vezérkari főnök is elbúcsúzott szlovák kollégájától. A két főtiszt tört angolsággal hálálkodott egymásnak, majd Havril egy kollégája számára is meglepő, varsói szerződésbeli gesztust tett, amikor a közös munka emlékét egy csókkal is szentesítette.

A becsapódás helyszínén a gép szürkére kormozódott roncsai úgy feküdnek a ködös téli tájban, mintha egy tudományos-fantasztikus film díszletei volnának. A gép mögött a fák egy föld felé közelítő egyenes mentén vannak lenyírva, a gép körül ép, de koromtól fekete fák állnak.

A gép pilótája a Borsó-hegy második csúcsát nem vehette észre, legalábbis a fakoronákat a hegy legmagasabb pontján kezdte el letarolni a repülő. Ha csak 30-40 méterrel később esik le, már egy hatalmas, a hegy északi oldalán elterülő tisztásra esett volna, így azonban a bent ülőknek semmi esélyük sem volt.