Nincs nyoma a hosszú bájtok éjszakájának

2002.09.24. 07:37
Adatok módosítására utaló jeleket egyelőre nem találtak, ám "érdekes" adatlekérdezések nyomaira bukkantak a szakértők az APEH számítógépes rendszerének vizsgálata során - tudta meg a Népszabadság. A lap szerint Simicska Lajos több cég és magánszemély adatait kérette le - hivatali ok nélkül.
Politikusok, újságírók adatait is lekérette magának az adóhatóság számítógépes rendszeréből Simicska Lajos, az adóhatóság volt elnöke - eddig csak ez derült ki az APEH számítógépes rendszerébe történő behatolások vizsgálata során. Az adóhivatalnál jelenleg is vizsgálják, lehet-e alapja azoknak a pletykáknak, amelyek szerint a volt Fidesz-kincstárnok elnöksége idején több, a volt kormánypárthoz közel állónak mondott cég adatait módosították.

Mendemondák

A mendemondák szerint 1998 augusztusában, a Simicska kinevezését követő hétvégén vagy novemberben - halottak napján - töröltek, módosítottak, vagy átírtak adatokat a számítógépes rendszerben, ezzel számukra kedvezőbb helyzetbe hozva a kiválasztott cégeket. Az APEH idén nyáron kinevezett új elnöke, Király László György újabb vizsgálatot rendelt el a "hosszú bájtok éjszakájának" elnevezett ügy vizsgálatára.

Ami biztos

Az már kiderült, hogy a "legendák" szerinti módosításokhoz az APEH-nél több számítógépes adatbázisban kellett volna az adatokat átírni, ehhez pedig ismerni adatbázisok különböző rendszereit, programnyelvét, miközben az egyes rendszerek belső összefüggéseivel is tisztában kellett volna lenni. Nem elég ugyanis az adatokat megváltoztatni, szükség van az összegzések átírására is. Ezenkívül a különböző rendszerek eltérő naplózási programját is szükséges lett volna módosítani, hiszen az adatbázis-kezelők állandóan regisztrálják a változásokat.

Specialista kerestetik

Olyan szakemberre egyelőre nem akadt a vizsgálat, aki valamennyi rendszert ilyen mélységig ismerte volna, így - mondják a szakértők - vélhetően tíznél is több - ráadásul régóta az adóhivatalban dolgozó, e téren specialistának számító - embert kellett volna megnyerni az akcióhoz. Ám egyelőre egyetlen olyan személyt sem fedeztek fel, aki egyáltalán ismerne olyat, aki részt vett volna ilyen akcióban. A vizsgálat mindenesetre tovább folyik.

Indokolatlanul

A számítógépes behatolások felderítése közben azonban annyi már kiderült, hogy Simicska Lajos APEH-elnöksége idején külön szakember foglalkozott a számára szükséges adatok lekérdezésével. Információnk szerint a vizsgálat megállapította, hogy az adóhatóság volt elnöke úgy kért cégekről, magánszemélyekről információkat, hogy ezek megtekintését hivatali indokkal nehéz magyarázni: az érintettek ellen abban az időpontban nem folyt olyan eljárás, amely az elnök érdeklődését magyarázná. Értesülésünk szerint politikusok és újságírók is voltak közöttük, de nem lehet tudni, az APEH volt elnöke felhasználta-e, és ha igen, mire a kért adatokat.

A Defend-szál

Rendőrségi feljelentés alapján belső vizsgálat indult annak kiderítésére is, hogyan kerülhettek adótitoknak minősülő információk a Defendhez. Az ügyre a Magyar Fejlesztési Bank régi vezetőségének leváltását követően derült fény. Az MFB irattárában több, a Defendtől származó vizsgálati jelentésre bukkantak, amely magánszemélyekről, cégekről szólt. A vizsgálati jelentésekből az derült ki, hogy a Földi László volt hírszerzőtiszt által vezetett Defend több olyan adatbázishoz is hozzáfért, amelyet egy őrző-védő cégnek nincs joga megtekinteni. A jelentésekben adótitkok (tartozásról, jövedelmekről szóló információk), banktitkok (számlaegyenlegek) és államtitkok (C típusú nemzetbiztonsági vizsgálat eredményei) szerepeltek. Az ügyben az MFB új vezetősége adó-, bank-, állam- és magántitoksértés miatt tett feljelentést. Az ez alapján megkezdett rendőrségi vizsgálat során érkezett felkérésre indította meg saját eljárását az adóhivatal.

A Népszabadság értesülése szerint a számítógépes adatlekérdezések vizsgálatát követően az APEH megtalálta azt a személyt, aki segített az adatokhoz jutni a Defendnek. Az érintett - az egyik fővárosi igazgatóság alkalmazottja - ellen már folyik a fegyelmi eljárás.