Tagad a besúgólista több szereplője

2009.06.12. 13:01 - haszán

Bárándy György ügyvéd, Kurucz János utazási iroda tulajdonos (korábbi SZDSZ-es sajótreferens) és Droppa György környezetvédő, Duna kör ügyvivő is tagadja, hogy együttműködött volna Nagy Imre 1989-es újratemetésére szervezett állambiztonsági akcióban. Az 56-os Intézet csütörtökön hozott nyilvánosságra egy listát azokról, akiket az állambiztonság feladattal bízott meg a volt miniszterelnök és társai 20 évvel ezelőtti újratemetése előtt vagy alatt.

Többen is megszólaltak azok közül, akik az 56-os Intézet csütörtökön nyilvánosságra hozott listája szerint részt vettek a Nagy Imre és társai újratemetésére szervezett állambiztonsági akcióban. 181 hálózati személyből 110-et azonosított be név szerint az intézet a Belügyminisztérium III. főcsoportfőnökségének az esemény előkészületeiről, lefolyásáról és utóéletéről készített akciótervei és jelentései alapján. (A lista a Nagy Imre újratemetésének 20. évfordulójára indított honlapon található, ám a nagy érdeklődés miatt alig-alig érhető el, a rendszer összeomlott. Bővebben arról, hogy szervezte be az állambiztonság a rendezők vezetőjét, politikusokat, de még a Szabad Európa Rádió tudósítóját is, >>>itt olvashat.)

A hálózati személyek között felsoroltak közül hárman tagadják, hogy együttműködtek volna az állambiztonsági szolgálattal.

Kurucz János

Kurucz Jánost az 56-os intézet kutatása szerint az MTI újságírójaként szervezték be, 1977-ben, 27 évesen, hazafias alapon NSZK kémelhárítás vonalra. A BM III/II-2-a alosztálya foglalkoztatta, 1984-ben átkerült a III/III-4-a, majd b. alosztályra. (Az első a radikális ellenzékiekkel szembeni elhárítással, a második a szektásnak tekintett párttagok, trockisták és álbaloldaliak megfigyelésével és ellenőrzésével foglalkozott.)

A rendszerváltáskor szabadúszó újságíró és az SZDSZ sajtóreferense volt. 1989. június 16-a operatví előkészítése során feladatul kapta, hogy kísérje figyelemmel az SZDSZ Ügyvívői Testületének egyeztető megbeszéléseit az újratemetéssel kapcsolatban. A ravatalozás helyszínének kiválasztásakor a temető mellett kellett állást foglalnia, más helyszínek felveteésekor a kevésbé frekventált mellett. Ezen kívül figyelnie kellett a külföldi tudósítóstábok tevékenységét, és kifürkészni a terveiket.

Az 56-os Intézet szerint az állambiztonsági szervek augusztus 20-a és október 23-a előtt is számított rá.

Kurucz János ma a következőket írta:

Index olvasók!

Kurucz János vagyok, akit a cikkben szerepeltetnek. Nem fogok feleslegesen pereskedni. Ma reggel borotválkozás közben belenéztem a tükörbe és nem fordítottam el a fejem. Teljesen tiszta a lelkiismeretem. A temetésen szervezőként vettem részt óriási lelkesedéssel, nagy boldogsággal. Életem egyik nagyon szép és magasztos napja volt. Senki semmilyen formában nem bízott meg engem besúgással! Ez egy nagy marhaság, vagy provokáció.
Nem viaskodok hiábavalóan az igazamért. Az emberek a cikk információt fogják a valóságnak gondolni.
Besároztak, de élni fogom életemet azzal a büszkeséggel, hogy tisztességesen élek és éltem mindig is. Becsületesen, szépen éltem meg 1989-et. Ezt tőlem senki nem veheti el. Soha nem voltam áruló.
Tudom, hogy egy kis töredelmes bevallással nagyobb rokonszenvet lehetne kelteni. De nincs ez ügyben mit bevallanom. 1990 tavasza óta nem politizálok, és senkinek a fenekébe nem bújtam, csak szorgalmasan dolgozom. Rendes ember vagyok.
De most védtelen.

k.j.

Kurucz Jánossal beszéltünk is péntek délután. Mint elmondta: 1977-ben valóban aláírt a kémelhárításnak. Arra hivatkoztak, hogy sok külföldi barátja van, a felesége is francia, beszél nyelveket, ezért számítani lehet arra, hogy megpróbálják majd beszervezni küldföldi szolgálatok. Ha erre kísérletet tesznek, azt jelentse.

Papírjai szerint 1984-ben átkerült a III/III-hoz, a belső elhárításhoz. Kurucz szerint kóstolgatták őt, voltak találkozások, de nem súgott be senkit, nem ártott senkinek. "Semmi olyan nem tettem, amit szégyelni kellene " - mondta. A Nagy Imre temetésen valóban ott volt, külföldi újságíróknak fordította a beszédeket, de nem kapott és nem is teljesített semmiféle állambiztonsági feladatot, de miért is tettem volna, amikor már tudni lehetett, hogy annak a rendszernek vége - állítja.

Kurucz szerint jobb lett volna, ha a 90-es évek elején minden irat nyilvánosságra kerül, tisztább helyzetet teremtett volna, és az akkori viszonyok között érthetőbb is lett volna az érintettek helyzete.

dr. Bárándy György

Az 56-os Intézet kutatása szerint az 1919-ben született ügyvéd Bokor Péter néven évtizedeikig titkos megbízott volt. Az ÁB Operatív Nyilvántartó Osztály 1988. július 13-i értesítéséből azonosították be Bárándy Bokorként.

1960 augusztusában "Bokor Péter" beszámolót készített múltbeli ügynöki tevékenységéről a belügyi szerveknek. Ebben leírta, hogy 1949 tavaszán Sármány József őrnagy szervezte be a katonapolitikai osztályhoz (Katpol), azzal kecsegtetve, hogy munkáját Ausztriában kellene végeznie. 1949 áprilisában "dobták át" a határon. Ausztriában Salzburgba ment, ahol feladatának megfelelően az ismerőseiről, és a köztük lévő CIC-ügynökökről végzett felderítést. Munkájáért pénzt kapott, azonban a küldemények 1949 nyarára elakadtak, ezért rövid időre visszatért Magyarországra, majd újra átdobták a határon. Közben a Katpol vezetőjét letartóztatták, 1949 őszén kivégezték, a szervezetét pedig a következő év elején beolvasztották az ÁVH-ba. Az ügynök tartótisztje, Sármány József is belekeveredett a tisztogatásba és letartóztatták. "Bokor Péter" pedig visszatért. Feltehetően ezután dekonspirálódott. 1951-53 között internálták Kistarcsára.

1959 júliusától dolgozott a II/5-e. alosztálynak. (A II/5. osztály foglakozott 1957-62 között a belső elhárítással.) "Bokor Péter" ekkor a 48. sz ügyvédi munkaközösség tagja volt, és főként a budapesti ügyvédi munkaközösségekben dolgozó ügyvédekről, politikai megnyilvánulásaikról írt jelentéseket. Feladata az igazságügyi vonalon tevékenykedő ellenséges személyek felderítése volt. A jelenleg olvasható munkadosszié keletkezése idején sűrűn ír jelentéseket, és ebben minden általa fontosnak vélt eseményt megemlített. Gyakran számolt be munkaközösségen belüli kollégáinak és más ügyvéd ismerőseinek rendszerellenes kijelentéseiről, politikai vicceiről. (Többek között dr. Gáspár Miklós, dr. Csák Zoltán, dr. Görgényi Dezső. Dr. Puskás Károly megnyilvánulásairól.)
"Bokor Péter" 1960 augusztusában munkahelyet váltott és rögtön jelentést írt új főnökéről, Pray Ferenc könyvelőről, aki szerinte ügynök, csak az kérdés, hogy külföldnek dolgozik-e, illetve a hazaiaknak. Jelentett még az 1942-44-es antifasiszta ellenállási mozgalomban részt vett, Platthy Pál vezette csoportról, akiket személyesen is ismert, és az 1956-os forradalom alatt, az újjáalakult Kisgazdapárt VI. kerületi szervezetében történtekről.

Munkadossziéja végén Vásárhelyi György értékelte "Bokor Péter" tevékenységét. Ebben az alábbiak is olvashatóak: "Az ügynök múltjában több tisztázatlan probléma volt, konkrét ügyben 1962-ig nem foglalkoztattuk. Hangulatjelentései többé-kevésbé értékesek voltak, az általunk meghatározott személyeket minden esetben felkereste. Jelentéseit ellenőriztük, ennek alapján megállapítást nyert, hogy az ügynök nem dezinformált bennünket. (…) 1962 elején, a volt II/2. osztály ideiglenesen átvette tőlünk az ügynököt és konkrét feladattal bízta meg. Az osztály által megszabott feladatát kb. egy év alatt hajtja végre. Figyelembe véve "Bokor Péter" külföldi kapcsolatait, célszerűbb, ha a III/II-1-c. alosztály foglakoztatja. Ezt az illetékes vonaltartó alosztállyal megbeszéltük.
Mivel a III/II-1-c alosztály az ügynök részére új "M" dossziét nyitott, és véglegesen átadjuk "Bokor Péter"-t, a 10-63268. sz. "M" dossziét lezárjuk és irattárba helyezzük.

1968-ban a III/II-3. osztály, 1988 júliusában a BM III/II-3-b. alosztály foglalkoztatta. (A III/II-3. osztály feladata - az USA, NSZK, Ausztria kivételével - a többi európai NATO-ország és semleges államok hírszerzésével szembeni elhárítás volt.)

Nagy Imre és társai újratemetésének operatív előkészítésével kapcsolatban, "Bokor Péter" azt a feladatot kapta, hogy az állambiztonsági szervek által meghatározott koncepciót sugallja ismerőseinek, a francia nagykövetnek és a katonai attasénak.
1989. október 23-a operatív biztosításának előkészítésekor megbízták, hogy az állambiztonsági szervek operatív érdekeinek megfelelő lépéseket tegyen a francia nagykövetség, és ezen belül a francia hírszerző rezidentúra felé.

Bárándy György ügyvéd a Független Hírügynökségnek pénteken azt mondta, hogy ez egy 60 évvel ezelőtt kezdődött történet: "az állambiztonságiak elbeszélgettek velem, és rá akartak venni erre-arra. Fél év múlva Kistarcsára internáltak, két évet töltöttem itt, majd miután Nagy Imre feloszlatta a tábort, három évig krumplit zsákoltam a csarnokban. 1956-ban jegyeztek vissza az ügyvédi kamarába. Később, többi közt francia, német, belga és holland embereknek voltam a jogtanácsosa, őket különböző eljárásokban kellett képviselnem."

Bárándy György hozzátette, hogy "nem sugalltam semmit, mit tudtam volna sugallni én egy katonai attasénak? Az újratemetés napján egy hajón ünnepeltem a születésnapomat unokatestvéremmel, aki szintén 1919-ben született, és három hónap korkülönbség van köztünk."

Az ügyvéd azt állítja, nem működött együtt az állambiztonsággal, de azt nem tagadja, hogy néha megkeresték "ezzel vagy azzal". Egy példát is említett: "a francia nagykövet megkért, hogy kérdezzem meg, mi van az egyházügyi hivatalban, mit csinálnak ott. Átmentem hozzájuk, és megkérdeztem, hogy mi van náluk, és elmondtam, hogy a francia nagykövet érdeklődik. A kérdésre adott válasszal visszatértem a francia nagykövethez."

Droppa György

Az 56-os intézet kutatása szerint a Duna Kör egyik alapítóját 1988. október 25-én szervezeték be a szektásnak tekintett párttagok, torckisták és álbaloldaliak megfigyelésével és ellenőrzésével foglalkozó III/III-4- alosztályhoz . A 6-os kartonja alapján hazafias alapon szervezeték be kulturális vonalra, fedőneve Gusztáv György volt. Titkos megbízott minősítést kapott.

1989. június 16-án az SZDSZ tagjaként vett részt a Hősök terén rendezett ravatalozási szertartáson. 1989. október 23-a operatív előkészítésekor azt a feladatot kapta, hogy deírtse ki az SZDSZ VI. kerületi csoportjának terveit.

Droppa ma a következő levelet írta:

Droppa György vagyok, az egyik megvádolt. Nehéz megszólalni, mikor az ember egy ilyen listán olvassa a nevét. Kérem vádlóim, hogy mutassanak bizonyítékaikat. Adják elő, amit jelentettem, mutassák be a beszervezési okiratokat, aláírásom, pénzfelvételt, vagy számoljanak be egy esetről, mikor a titkosszolgálatok, vagy bármilyen más szerv könnyítette az életem.

Nagy Imre és mártírtársai temetésén részt vettem. A temetésen való részvételre másokat is buzdítottam. Ott álltunk, nemzeti színű karszalagban, mint a temetés rendezői. A karszalagot ma is őrzöm. Az esemény békés lebonyolításán őrködtünk. Ahol amúgy rendbontás nem volt.

Abban az időben két vendéglátóhelyet üzemeltettem. Az egyik a Fondue Bár volt, a Keleti Károly utcában, míg a másik a Katlan Klub, a Szemlőhegyi barlangnál. Mindkét hely találkozóhelyévé vált a demokratikus ellenzéknek. A Katlanban, ahol egy üzemen kívüli mozi is volt, gyűléseket is tartottunk. Ennek érdekében béreltem ki a helyiségeket. Ebből sok kellemetlenségem származott. Hol az üzemeltetéshez nélkülözhetetlen víz, gáz vagy áram szolgáltatását zárták el, de az is gyakran előfordult, hogy a hangfalak, vagy az erősítő kábeleit vágták el. Eleinte hetente, később naponta razziát tartott a rendőrség az általam vezetett vendéglátóhelyeken. Közel egy tucat feljelentést is kaptam, és minden létező hatóság és kvázi hatóság vizsgálatot folytatott ezekben az üzletekben. Többek között az APEH, a Népi Ellenőrzés és a KNEB, kerületi tanács, a KÖJÁL, a Tiszti Orvosi Hivatal, de még a kéményseprők is. Céljuk nyilvánvalóan a zaklatás volt, a direktben nem támadunk, de ellehetetlenítünk taktikája. Az illetékeseknek nem tetszett, ami ott folyt. Nyilvánvalóan tudták, hogy nálam hogy nálam szamizdat irodalom is kapható. Ezért aláírásgyűjtést is szerveztek, a környéken élő lakosokból, mindkét helyszínen, azt bizonyítva, hogy zavarjuk az ott élők nyugalmát.

A vendéglátóhelyek természetesen nyilvánosak voltak. Oda bárki, bejöhetett, így a titkosszolgálatok emberei is. Be is jöttek. Mindkét üzletbe, és többször is, mindig nyitás előtt. Bemutatkoztak, de nevükre nem emlékezek. Amúgy sem biztos, hogy a valódi nevüket mondták. Beszélgetést kezdeményeztek. Ténylegesen arról, hogy lesz e itt forradalom, lesznek e erőszakos cselekmények. Válaszom az volt, hogy ha rajtam múlik; NEM. Konkrétan felajánlották segítségüket, melyet én: SOHA, EGYETLEN EGY ALKALOMMAL SEM VETTEM IGÉNYBE. Válaszom az volt; majd valahogy boldogulok.

Boldogultam is. A hatóságok mind elálltak az ellenem folytatott ügyektől a rendszerváltással. Nem volt könnyű, de egy idő után hozzá tartozott az akkori mindennapos tevékenységemhez. Egy reggelre, -VÉLETLENÜL – a Katlan Klub ki is gyulladt. Nem tudott kiégni, mert a Szemlőhegyi Barlang előtere hermetikus zárást adott, és oxigén híján csak parázslott minden, és irdatlan füst volt. A tüzet magunk oltottuk el. Az első tűzoltó, aki kijött gyújtogatásról beszélt, a következő csapat csak délután érkezett. Vezetőjük, egy rövid pillantás után megállapította, hogy kábeltűz volt.

Ilyen volt az én rendszerváltásom, Nagy Imre és mártírtársai temetése.

Most megsértették személyiségi jogaim, önérzetem. Nem vagyok jogász, ezért nem tudom, hogy hol tudok elégtételt kapni. Egyet tudok; hogy ezt nem fogom annyiban hagyni. Bírósághoz fordulok.

Droppa ügyében az 56-os Intézet a következőket jelentette meg napokkal a lista közreadása után: "Az újratemetéssel összefüggésben az Intézet semminemű bizonyítékot nem talált arra nézve, hogy az állambiztonsági szerv ténylegesen fel is kereste Droppa Györgyöt és ő jelentést adott volna a parancsuralmi rendszer operatív bizottsága számára."

Az 56-os intézet

A kutatást végző és közreadó intézet (teljes nevén Az 1956-os magyar forradalom történetének dokmentációs és kutatóintézete közalapítvány) főigazgatója, Rainer M. János lapunknak elmondta: nyitottak arra, hogy megismerjék az érintettek történetét az eseményekről, ha kiderül, hogy valami nem úgy történt, ahogyan leírták, akár korrigálják is, ám a munkatársai a levéltárban megtalálható iratok alapján, történettudományi eszközökkel állították össze a listát, a hivatkozások megtalálhatók minden hálózati személy életrajzánál.

Kommentek

  • 2009.06.12 17:26:53hazafias

    ez a két párt már a világháboru előtt döntöttek egy egységes zsidó állam megteremtéséről.

  • 2009.06.12 17:27:31Rocky

    Gyerekek!

    Hazafelé a munkából rájöttem, hogy miért is tolták be ezt a kétség kívül nem túl korrekt és teljes ügynöklistát az elvtársak a mai nappal!

    1. Essenek egymásnak megint valami gumicsonton a kisemberek, kisügynökök, kispártügynökök!

    2. Addig sem a szombati maszop kongresszuson történő pártszakadás esélyeiről folyik a diskurzus!

    3. A kisemberek fröcsögésével, jogos-jogtalan elszámoltatási igényeivel be lehet kvázi mutatni az eljövendő jobboldal várható tisztogatását!

    4. A nagykutyák addig is szépen teszik a dolgukat (lendvai, kiss, bajnai, mesterházi stb.)

  • 2009.06.12 17:27:44Neszójábéé

    Pofázik mind az ártatlanságáról.
    Elvtársak! Hazugságvizsgállat??? kíváncsi lennék 10ből hány merne elmenni.pffföööjj

  • 2009.06.12 17:28:57kramax

    hazafias

    arról nem angliában döntöttek?
    Én úgy tudom ott dőltek a lényeges dolgok ezügyben.

  • 2009.06.12 17:29:46beszélő

    Az ügynök keresést az SZDSZ-el együtt el kellene már felejteni.Nem az ügynök kérdés a fontos, de azok akik kapták, és azok a kik a pártállami időszakban potenciális személyek voltak, vagy az anyatejjel szívták magukba a maffiózó tempót."Jó fa jó gyümölcsöt.....")

  • 2009.06.12 17:34:31Rocky

    beszélő:

    De akkor miért is kéne elfelejteni???

  • 2009.06.12 17:36:01sztár

    Ezekkel a listákkal az a baj, hogy tulajdonképpen nincs egy lista, egy teljes lista, ahol valóban megismerhetnénk multunk jelentő, besugó szereplőit. Ezen pedig már rég túl kellett volna lenne. Ez kellett volna, hogy legyen a rendszerváltás első lépése, de úgy tűnik, hogy nálunk a rendszerváltás 20 évet várat magára, hogy valóban szembenéuzzünk ezzel a szörnyűséggel. Egyébként pedig nagy hőzöngésnek tűnik, de engem is be akartak 1980-ban szervezni, hogy egy külföldi utamon jelentsek, de én nem tettem meg, azt mondtam, hogy nem történt semmi, amiről valamit írnom kellett volna és leszálltak rólam. De érdemes lenne a részleteket is ismerni. Szóval NEM LETT MINDENKI BESUGÓ, csak az aki félt, vagy így szeretett volna valami kiváltsághoz, vagy előnyhöz jutni. Ennek morális tanulságát minden beszervezettnek le kellene vonni, de miután mindenki köztiszteletnek örvendően vesz részt közöttünk és van magas közjogi pozicióban, akkor mit várjunk el bárkitől is.

  • 2009.06.12 17:51:29kgl

    agyaggyak

    Az tisztességes ha valaki besúgó? Legyen nyílvános minden, még a cégeik nevei is.

  • 2009.06.12 17:53:10Ecet Era

    Szerintem könnyen lehet, hogy a lista egy része kitalált, de az, hogy melyik, csak az tudja, aki írta. A főnökei várták az eredményeket, hát tett hozzá egy kicsit egy-két másik anyag, meg a fantáziája alapján. Gondolta, nem árt vele, úgyis titkosítják 100 évre, de a kitüntetés legalább meglesz. A 89-es operett-kommunizmusban már simán elmehetett ilyen.

  • 2009.06.12 18:10:46medve1942

    Német cionista párt mint Hitler-partner valóban nem volt, ellenben Hitlertől nem állt egészen távol a cionizmus, amennyiben a németországi zsidókat az akkori angol protektorátus Palesztínába telepítette volna át, akárcsak a Magyar Antiszemita Párt (Istóczky) ötven évvel korábban, persze Palesztína akkor még az Oszmán Birodalom része volt. Forrás Hitlerre Manfred Koch-Hillebrecht: Homo Hitler, A német diktátor pszchogramja, Budapest, Medicina, 2007. A szerző 80 éves koblenzi professzor, a könyv igen érdekes, "jobberek" számára is.

  • 2009.06.12 18:18:16mrgnc

    picsafüst, ködösítés, fingszeletelés.
    semmi nem fog kiderülni soha, és gyakorlatilag bármelyik párt definíciószerűen tele van volt káderekkel.
    ahogy Antall József mondta volt:
    "tetszettek volna forradalmat csinálni"

  • 2009.06.12 18:19:16zetorg

    Tisztánlátás végett pár gondolat:

    -Az, hogy valaki szerepel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának adatbázisában, esetleg fedőnévvel még nem jelenti azt, hogy jelentéseket adott, azaz, hogy a hálózat tagja volt.

    -A hatályos magyar jogszabály szerint az nevezhető ügynöknek, aki:
    *Aláírta a beszervezési nyilatkozatát (B dosszié),
    *Kézzel írt jelentést adott le, amit az "M" dossziéjába csatoltak,
    *valamilyen ellenszolgáltatást kapott ezért, és ennek nyoma van az "M" dossziéban vagy a 6-os kartonon.

    - Ezek után nem szabad csodálkozni, hogy az ügynökök védelmére hozott jogszabály a mai napig tökéletesen védi az egykori állampárt "pilléreit"

    - Az Állambiztonsági hálózatot még 1989-ben is bővítették, érdemes a köv honlapon 1989-es munkaterveket olvasgatni: http://www.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=91&Itemid=194&lang=en

    - Az Állambiztonsági Hálózat habár nem volt olyan tökéletes, mint az NDK-ban azért rengeteg olyan ember volt beszervezve akiről nem is gondolnánk, még azok is akik látszólag a rendszert bontották, valójában csak asszisztáltak annak konzerválásához.


    -

  • 2009.06.12 18:22:39Bukowszky

    a külföldre járó (pl. Malév) pilóták ügynökök voltak anno? és most?

  • 2009.06.12 18:49:38w vista

    Magyaroszág mind egy lerobban auto, de még gurul, elöbb utob ugyis jobbat kell szerezni.(5 generácio)

  • 2009.06.12 18:50:39Ecet Era

    Kösz zetorg! Így valóban tisztábban látni. Ezek szerint a lista lehet 100%-os, csak a belőle levont következtetés nem?

  • 2009.06.12 18:51:08kramax

    mrgnc

    jaj,hagyjuk már azt az ócska Antall dumát.
    szerinted rajtuk kívűl ki tudott volna akkor forradalmat csinálni?
    ill. kinek engedték volna még akár a gondolatát is megszellöztetni?
    Ez egy szépen levezényelt rendszerváltás volt .
    semmi több és érthető is ,hogy ez lett belőle.

  • 2009.06.12 18:52:38mrgnc

    hogy érted, hogy ócska? nem így van?
    és kik azok az "ők"? Antall? :)
    de amúgy valóban, nem csoda... :(

  • 2009.06.12 18:57:38hazafias

    a náci párt és a szélsőséges zsidó párt (német cionosta párt)kapcsolatáról a barikád.hu és a centropa.hu oldalon is olvashattok.

  • 2009.06.12 18:58:16kramax

    mellébeszélés
    Ő tudott volna történelmi intézkedéseket is hozni a balulelsült privatizációs törekvések helyett.
    Addig nyújtozott,ameddig kényelmes volt.

  • 2009.06.12 19:03:46Bukowszky

    ELEGEM VAN abból is, hogy:

    -a KGB írja a hazám történelmét a mai napig
    -az úgynevezett rendszerváltás egy mocskos hazugság volt, egy orosz forgatókönyv szerint végrehajtott szajré-átmentés, hogy ugyanazon utolsó gazemberek kezében van minden most is, mint azelőtt, csak arra jöttek rá, hogy már az olyanokat, mint én, már nem kell Recskre vinni, mert teljesen mindegy, mit ugatok, ők generációkra bebiztosították maguknak a hatalmat és a vagyont, és teljsen mindegy, hogy én ki vagyok és mit akarok
    -a tisztességes, becsületes emberek képtelenek ötről a hatra lépni, vagy kénytelenek olyan árat fizetni érte, olyan megalkuvásokba belemenni, amely bőven túl van az ép ésszel elfogadható kompromisszumokon
    -az egész országot, benne a szakmámat, erkölcstelen, dilettáns, inkompetens idióták irányítják fasiszta módszerekkel, a kormányfővel az élen
    -a törvények a bűnözőket védik
    -nem lehet nevén nevezni a dolgokat
    -ebben az országban semmiért nem vállal senki felelősséget

  • 2009.06.12 19:08:49Bukowszky

    Az miért szélsőséges, ha úgy gondolom, hogy:

    -alapvetően el lett rontva a rendszerváltás? Hogy nem azok lettek a nyertesei, akik igazán megérdemelték volna, hanem az elnyomó diktatúra vezetői, kiszolgálói és haszonélvezői mentették át a hatalmukat és a vagyonukat, majd döntötték romokba az egész országot a dilettantizmusukkal és elvtelenségükkel?

    -igenis felelősségre kell vonni azokat, akik évtizedekkel hátráltatták emberek millióinak boldogulását? Akik elárulták mindazt, amire felesküdtek? Akik loptak, csaltak és hazudtak ahelyett, hogy a munkájukat végezték volna? Akik miatt itt tartunk, a béka segge alatt, reménytelenül és kilátástalanul, mély erkölcsi és társadalmi válságban?

    -a mai önjelölt, pökhendi elit valójában nem ért ahhoz, amit csinál. Ez a mai társadalom legsötétebb nyílt titka: a legtöbb ember nem képessége és tudása miatt került pozícióba, hanem kapcsolatok, elkötelezettségek, zsarolások, szívességek által, és nemcsak dilettáns, de ideje és energiája jelentős részét arra fordítja, hogy pótcselekvésekkel tudatlanságát palástolja.
    Mindez politikai oldaltól függetlenül igaz; természetesen meghatározó a volt (?) diktatúrában szerzett kapcsolati tőke kamatoztatása ilyen módon, de ugyanez tapasztalható pl. a jobboldali mintavárosban, Debrecenben is, ahol a szájkaratézó narancshuszárok csinálják pontosan ugyanígy..

    IGEN! Tetszettünk volna forradalmat csinálni, a büdös szentségit! Felelősségrevonást!

  • 2009.06.12 19:14:59Salvia Divinorum

    "Azt várja tőlünk most a világ,
    hogy pusztán keresztényi könyörületből bocsássunk meg?
    Lépjünk tovább?
    Bocsássunk meg azoknak, kik gyermeket lánctalppal tapostak?
    Akik a sortüzet vezényelték?
    Bocsássunk meg a mészárlásért?
    A sok évnyi kegyetlen megtorlásért?
    Felejtsük el, hogy arccal lefelé temették a magyart?
    Hogy sokaknak csak az emigráció maradt?
    Felejtsük el a kínzások iszonyú borzalmait?
    a halálra ítéltek utolsó szavait?
    Bocsássunk meg és majd ítél a történelem?
    hát nem, Nem és Nem!!!"

  • 2009.06.12 19:16:15Bukowszky

    Továbbra is kérdezném, hogy annak idején együtt kellett-e feltétlenül működnie az elnyomó hatalommal annak, aki pl. a Malévnél akart repülőgépvezető lenni. Feltételezem, hogy valamilyen szinten igen. Volt erről szó a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben? Ezek az emberek, akik másokat elárulva, az életüket tönkretéve jutottak szép kilátáshoz tíz km magasban, most hol vannak? Még mindig a cégnél, milliós fizetésekért? Számonkérte őket valaha is bárki?

  • 2009.06.12 19:16:34mrgnc

    Bukowszky:
    +1
    mondjuk én óvatos lennék azzal a felelősségrevonással (nem mintha bármi esély lenne rá), nehogy átessünk a ló túlsó oldalára. mintha hajlamosak lennénk rá, nemzetkarakterisztice. de nem ártana, valóban, ha minden régi (és középkorú) bútor eltűnne a porondról.
    és most megyek palacsintát sütni, az ártatlan és finom.

  • 2009.06.12 19:18:48joungen

    Undorító, hogy még most is magukat mentegetik a III/III-as rohadékok! Aki oda be lett szervezve az ne állítsa azt, hogy ártatlan...és főleg ne lehessen közszereplő, politikus - ezt még a rendszerváltáskor törvénybe kellett volna iktatni és nem kenni a kakát még most 2009-ben is... Inkább azokat kellene meghallgatni akiket ezek a férgek tönkretettek, besúgtak és megaláztak, akik nem járhattak miattuk egyetemre, akiket éjjel bevitt a rendőrség stb. és itt még sokan ezeket védik ma is. Hát én nem értem ezt az országot, tényleg ennyire csődömegek lennénk???

  • 2009.06.12 19:21:05kramax

    Én nem óvatoskodnék.
    az összes listát nyilvánosságra hoznám,mint más országokban már megtörtént.
    A megtisztulás egy része mindenképp ez. 1-2 pozicióban lévő ember esetében is megszünne egy zsarolási potenciál,amit simán eltudok képzelni,hogy valakik már jó párszor ki is használtak.

  • 2009.06.12 19:26:21mrgnc

    nem a nyilvánosságra hozással, hanem a "nagy bides lecsapással" óvatoskodnék. nem azért, mert takargatni akarom a bűnösöket, félre ne értsd, jóval inkább védeni az ártatlanokat. mert ha kiderül, hogy Mancsi néni a hatodikról "aláírt" - még ha azt sem tudta, mi az és nem is csinált semmit -, akkor tuti, hogy egy héten belül a gangkorlátról fog lógni a macskája.

  • 2009.06.12 19:29:39kramax

    szerintem ettől már nem kell tartani.
    Az ország érdekében viszont szükséges lenne az ilyen beépült férgek kiiktatására a közéletből.

  • 2009.06.12 19:30:50kramax

    főleg annak tudatában,hogy más országokban is nyilvánosságra hozták a listákat

  • 2009.06.12 19:33:47kramax

    lehet,hogy sok volt itt az ügynök,besúgó,stb.
    szerintem azonban messze nem volt annyi ,mint a Stasi-nál Németországban.
    Érdekes ,hogy ott se okozott a múlt tisztázása ekkora problémát.

  • 2009.06.12 19:34:45mrgnc

    hát, ha a macska sértetlenségét garantálod, tőlem... :)

  • 2009.06.12 19:35:34martinasz

    Jó estét! T.KRAMAX írótárs! Pontosan ezt akarja az SZDSZ évek óta!...na de ugye valahogy csak nem sikerül évek óta,valahogy senki sem akarja! T.Maga,hogy látja ezt a kérdést? HiHihi

  • 2009.06.12 19:36:10kramax

    szerintem ő is túl fogja élni:)

  • 2009.06.12 19:37:28kramax

    martinasz

    Már kifejtettem a véleményem.
    Többet nincs értelme hozzátenni.

  • 2009.06.12 19:44:22martinasz

    T.KRAMAX! Most értem haza,csapoltam a martin kemence mellett-tudod valakinek dolgozni is köll-! kifejtenéd mégegyszer! Tudod arra lennáék kiváncsi,hogy ebben a gazdasági helyzetben amikor munkahelyek 100ezrei szünnek meg mi a jó úristent csinálnál! mondjuk én tudnám,csak az bizti nem lenne szalomképes,és kitiltanának! HiHihi

  • 2009.06.12 19:47:35kramax

    ha a véleményemre vagy kiváncsi .
    annyit én is tudnék tenni,mint az elöző kormány és annyit nem ártanék , mint a mostani

  • 2009.06.12 19:49:37kőlégy

    2009.06.12 16:53:04Kimi Raikonen

    "Aki igaz ember volt mártírhalált halt,vagy elmenekült csak a mocskos árulók maradtak itt és köztünk élnek."

    Szia ! Megkérdezhetem hogy te melyik országból irtál ?? :) Komolyan érdekel.

  • 2009.06.12 19:52:39martinasz

    T.KRAMAX! én pl. azzal kezdeném,hogy a T.Széles Gabitol -na meg ugye az összes többitöl visszaveném a lopott ,rabolt vagyont ahogy anno a T.Torgyán ,és T.Csurka urak pedzegették!...de sajnos csak nagyon pedzegették!

  • 2009.06.12 19:56:36kramax

    azért a listád bőven ki lehetne egésziteni a baloldal nagymilliárdosaival és szadesz testvéreid körbezárt szűk csoportjával.

  • 2009.06.12 19:58:00martinasz

    Igen ez valóban így van! Ezen nem is vitatkozom!

  • 2009.06.12 19:59:26kramax

    és mindjárt meglenne az országvagyon egy része.
    A baj csak az,hogy a nagyrészét külföldön kell keresni:(

  • 2009.06.12 20:01:28martinasz

    Ja és ha egyszer átjössz a klubrádio forumára megláthatod,hogy mennyire bírom a szadeszes köcsögöket!...Én Komcsi vgyok!

  • 2009.06.12 20:01:42kethe

    Kedves Rocky!

    Hát le még nem vörösöztek :) Ha te ezt propagandának gondolod, akkor sikeres volt a vörösök fejmosása... :D Ilyeneket én is tudok írni :) Én úgy gondolom fel kellene az össze akta titkosítását oldani és nem párt érdekek szerint kiszivárogtatni dolgokat. (Jelen esetben a volt KISZ-esek érdekében és finoman fogalmaztam :) ) Megjegyzem OV idején sem oldották fel...
    Továbbra is annyit próbálok mondani, hogy azért mert valaki valahova besoroltak, még nem biztos, hogy olyan, mint a többiek. Pl. minden négernek nagy a nemi szerve. Talán ez elég képies :) És azt továbbra is fenntartom, hogy általában az aki hőzöng és nem mérlegel, az első, aki megadja magát egy ilyen aljas rendszernek. (Mert ott sem mérlegel...)

  • 2009.06.12 20:03:57kramax

    Bocs,de a klubrádióról azért lemondok:)

  • 2009.06.12 20:07:05martinasz

    Megértelek! Én így vagyok a RÉMHÍRTÉVÉVEL!

  • 2009.06.12 20:10:57kramax

    azt sem szoktam nézni

  • 2009.06.12 20:16:48martinasz

    Azé mégicsak egy rendes ember lehetsz

  • 2009.06.12 20:18:07kramax

    azért ne ítélj elhamarkodottan:)
    Echo Tv-t szoktam nézni.
    Igaz onnan is csak 1-2 ember véleménye érdekel.

  • 2009.06.12 20:35:511&Emir

    Ez a blog kramax és a hozzá hasonló hűlye gyerekeknek olcsó szórakozás.

  • 2009.06.12 20:38:25martinasz

    oszt kiket a kimondottan nyilko tezsvíreket

  • 2009.06.12 20:42:01Kimi Raikonen

    2009.06.12 19:49:37kőlégy

    Magyarországról

    Ezt most nem értem mi ezen fontos?

  • 2009.06.12 20:49:43martinasz

    Ezt nem köll ám szégyellni,hogy nyilkok vagytok! Az ország kétharmadát már kétszer is elvesztettétek! elöször Trianonban ugye, aztán meg másodszor 1945-ben a T.HITLER ÚR utolsó csatlósaként! Nem baj gyerekek csináljátok csak! Lesz még DEBRECEN Románia második legnagyobb városa lesz mág a Tisza Magyar-Román határ!....csináljátok csak!

  • 2009.06.12 20:53:131&Emir

    kramax! Elolvastam bejegyzéseidet. Te egy igazi popó nyaló vagy . Számodra mindegy ,hogy a popó jobb, vagy bal oldalát nyalhatod. Számodra lényeg ,hogy nyalhatsz ,úgy igazán kramax-osan.

  • 2009.06.12 20:58:370o0o

    Soha nem fogják megmondani ezek a csótányok, hogy besúgók voltak. Nem baj.
    Megvárjuk míg kipusztulnak.

  • 2009.06.12 21:06:08kramax

    enyhén szólva provokátorok vagytok srácok.:)
    Politikai irányzatok melletti elkötelezettség nélkül az ember már nem is gondolkodhat és nem lehet önálló véleménye.A probléma szerintem veletek van,mert nektek az kell,hogy megmutassák nektek ,hogy merre kell menni és feltétel nélkül követitek ötletadó gazdátokat.
    Birkák:)

  • 2009.06.12 21:06:51kőlégy

    "2009.06.12 20:42:01Kimi Raikonen2009.06.12 19:49:37kőlégy

    Magyarországról

    Ezt most nem értem mi ezen fontos"

    Hát csak annyi hogy akkor te vagy a szüleid vagy nagyszüleid is beletartoznak abba a gondolom hirtelenfelindulásból (remélem) kreált kategóriádba amit "megalkottál". :):) Vagy rosszul értelmezem ?? :)

  • 2009.06.12 21:23:31beszélő

    Rocky!
    Azért kell elfelejteni - mind a kettőt -mert a gumicsontot akarják a szánkba adni, talán éppen azok, akik a jelentéseket megrendelték, használták azért, hogy a buta nép ne lássa a fától az erdőt. Mert nem az a lényeg hogy ki szerepel a listán de inkább az kik szívják a vérünket.

  • 2009.06.12 21:29:46beszélő

    Kedves kramax!
    Összes lista nem létezik.Ezt valakik 89-ben selejtezték, kiválogatták, és a maradékot időnként kellő politikai célzattal megszellőztetik. A sok birka meg gőzerővel rágja a gumicsontot, és nem veszi észre az igazán lényeges dolgokat:a csalást, hazudozást a törvényes fosztogatást stb.

  • 2009.06.12 21:33:59kramax

    igen
    ezt én is tudom.
    de ahhoz,hogy lezárjuk az ügyet legalább a meglévőket nyilvánosságra kellene hozni.
    Mégha ez ártatlan embert is érinthet.
    Ellenkező esetben mindig előjön egy új lista és talán egyre több lesz az ártatlanul megrágalmazott is.

  • 2009.06.12 21:42:50Rókakígyó

    Droppa biztos, a többiek lehet.

  • 2009.06.12 22:03:12Lumumba

    Emberek, térjünk már észhez! A népnemzeti hőbörgők magabiztos komcsizása egy óriási blöff. Jellemző péda egy volt osztálytársamé, akit most fent látok a listán. 80 körül hirtelen megtért, amit akkor már persze minden következmény nélkül lehetett. Mint sok minden mást, amit a mai hőzöngők, akik a közelmúltat csak az elmúlt évek agymosásán keresztül ismerik, el nem tudnak kézelni. Szóval ez az illető aaki azelőtt a hitéleten túl, kifejezetten lojálisnak tűnt, a rendszerváltás után azonnal kezdett trianonozni és komcsizni. Most pedig látom a nevét alistán. Hátorzongató, de nem nem egyedóli eset. Hányan lehetnek még a listán a mai jobbról köpködők közül? Tudjuk jól, hogy mindkét oldal moguljai a rendszerváltást zavarosát használták ki a vagyonszerzésre.

  • 2009.06.12 22:21:38Lumumba

    A rendszerváltás valódi célja a régi rezsimben megalapozott tőkebefektetések, a zavarosban halászás profitjának átmentéséről szólt. A változás ugyanis már jó 10 évvel korábban biztosra vehető volt. Ennek a zavarosnak a haszonélvezői ugyanúgy azok is voltak, akik ma a legjobban komcsiznak. Mindkét oldal érdeke volt tehát a békés átmenet, és lássuk be, mindannyiunké ez volt, akik csak figyeltünk és drukkoltunk, de a kondértól azért messze voltunk. Ami ocsmány, ma azok prüszkölnek a leginkább, akik ugyanúgy a régi rendszerben alapozták meg mai vagyonukat, mint akik annak a tényleges jogutódjai.

  • 2009.06.12 22:50:15gitáros

    micsoda szánalmas birkák vagytok...

  • 2009.06.12 23:16:11Lumumba

    Valóban agyatlan birkák vagytok mind, akik még mindig a 20 évvel ezelőtti meg még régebbi múlt csontján rágódtok. Az elmúlt 20 évben már rég le kellett volna tenni a jövő alapjait, ehelyett mindig csak a múltba (saját apáing vagy honfoglalóink idejébe) meredünk. Ahelyett, hogy a jelennel, vagy a jövővel foglalkoznánk, ezt építenénk. Ehhez viszont az indulaton kívül tehetség kellene, amiből úgy látszik itt kevés van. Miért nem hagyjátok ezt a sok karrierista politikust (mindkét oldalon) saját dugába dőlni, a turulimádókat múltjukba révedni saját kis pitiáner játszóterükön, és építeni a jövőt?

  • 2009.06.12 23:24:32selfish

    kj szánalmas ki spion vagy de sebaj számolgasdd csak a judáspénzedet a vistában. Az idióta állatorvos haveroddal együtt Te szerencsétlen VÉGETEK VAN egyszer és mindenkorra...

  • 2009.06.12 23:31:50Fehér Gohér

    @hazafias: csak a tisztánlátás kedvéért

    1930 szeptember - nácipárt 107 mandáttumal második a német választásokon(szocdemek mögött, ahogy kramax részletezésében is látszik)

    1932 - nácipárt 230 mandátummal győz (13 millió 745 ezer szavazat a közép- ás felsőosztálytól)

    1932 november - nácipárt kétmillió szavazatot veszít

    1933 jan 30 - Hitler miniszterelnök egy, a német nacionalista párttal közös koalíciós kormányban(Deutschnationale Volkspartei (DNVP)), összesen 247 mandátummal az 583 fős parlamentben

    1933 március - nácipárt 288 mandátum, nacionalisták 52 mandátum, így van meg először a parlamenti többség

    Még megegyeznek a katolikus Centrumpárttal, mielőtt teljes diktatúrába vált a mezőny.

    Sehol a környéken(mondjuk úgy 5000 kilométeres körzetben) nem volt egy cionista párt sem.

    Forrás: Mezey - Szente: Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet, Osiris, 2006, Bp.

  • 2009.06.13 00:04:47ver@s kan-tár

    "...becsületben azok élnek,
    akiknek a bűneiről
    hangos szóval nem beszélnek."

    "...gyönyörre és pénzre lesve
    vétkezünk mi reggel, este.
    Ha nem tudják: úrrá tesznek,
    ha megtudják: megköveznek."

    "(...) Itt, e földön így szokás."

    Kiragadott idézetek ezek Hegedűs Géza: Zsuzsanna és a vének c. művéből. Túl mindezen: no comment. Mert mit is lehetne még?

  • 2009.06.13 00:06:49mika

    Rókakígyó: mire alapozod, hogy "Droppa biztos"?
    Ja és mi biztos?
    És a többiek miért "lehet"?
    A többi 170- nek van igaza, hogy nem válaszol, őket nem is fenyegetitek.
    Van, aki nem is él már, tehát védekezni sem tud ez ellen a sok buta csaholás ellen.
    A szerkesztőtől is kérdezem, hogy a 181 név közül miért azt a néhányat emelte ki, akit és a "nagyágyúkról" egyetlen szót sem szólt?! Mi volt itt a szerksztési alapelv?
    Tudni szeretném.

  • 2009.06.13 00:28:02antaldaniel

    A kommunisták az ügynökanyagok egy részét megsemmisítették, a maradékot hazugságokkal egészítették ki, amikor nem tudták befejezni a művüket (ha akarták egyáltalán). Az egész anyagot a legjobb volna a Dunába hajítani, soha nem fogjuk megtudni az igazságot, és az elmúlt 20 évben nem is nagyon akartuk.

  • 2009.06.13 00:39:24mrgnc

    mikának szerintem igaza van: miért a kiemelés?
    találunk még ott "nagykutyákat"

  • 2009.06.13 00:39:27ORGASMUSFORSCHER

    be kéne vezetni egy új rendszert... az lehessen ogy-i képviselő, politikus, aki 1980.01.01-e után született... egy ilyen személy a rendszerváltásnak csúfolt 1988-1989-es időszak idején max. 8-9 éves volt, most a 30. felé közelít.... ha pl. egy multinál megállja a helyét, akkor lehet, hogy van valami józan esze....

    és egy ember csak 2 cikluson át lehetne képviselő

    és az országyűlés létszámát minimálisra csökkenteném, úgysem foglalkoznak a kisemberek bajaival, s ingyen kellene dolgozniuk... semmi fizetés, csak valamenni költségtérítés, de annak is lenne felső határa...

  • 2009.06.13 00:40:37otto von bolschewick

    hazafias

    a náci párt és a szélsőséges zsidó párt (német cionosta párt)kapcsolatáról a barikád.hu és a centropa.hu oldalon is olvashattok.

    Na menj már a picsába ember! Ezt még te sem gondolhatod komolyan. Jut is eszembe, a Kurucinfo-t hogy a faszba felejthetted ki?
    Csupa megbízható, történelmi tényekre támaszkodó, elemző módon gondolkodó portál...
    Eszem megáll, komolyan mondom.
    Barikad.hu... picsába...

  • 2009.06.13 00:45:27Pripyat Zone

    magyarország, 10 millió politikus hazája
    ha nem jutott volna el az eszetekig, akkor még egyszer leírom.

  • 2009.06.13 00:46:25Pripyat Zone

    http://hotfile.com/dl/6290797/34c9d1b/emos%20l%C3%A1nyok%20akci%C3%B3ban.wmv.html

  • 2009.06.13 00:47:06mrgnc

    ORGASMUSFORSCHER: gondolom, te aztán születtél.
    én három évvel korábban(értsd, szájbarágok, '80 előtt). gyanús lehetek, mert '89-ben már volt szőr a pöcsömön. :)
    na, bravo!
    (nem mintha politikusi pályára akarnék lépni)

  • 2009.06.13 00:47:55Pripyat Zone

    :DD poén

  • 2009.06.13 03:36:35Megdobbent

    Nah, tele van mar mindenki fasza - akinek vagy egy csopp jozan, ep esze - az egesz 1956-al, meg az otvenhatos mittomenmicsodaval. Nemtom mirefel most ez a nagy ordibalas a vilagba, de tenyleg valami gyorsan osszedobott sargomboc, amivel telleg mintha az eu valasztasokkal es egyeb lassan felszinre bukkano szdsz sumakolassal kapcsolatost akarnanak nagy lihegve elfedni. Szanalmas, es telleg ar szaromle az egesz 56-os idetlenkedest, meg nagyimre ujratemetest, meg mindent. Weh, nyitottabb szemmel, melyebb tortenelmi ralatassal az egesz mashogy nez ki, mintahogy sok-sok-sok akkor elt emlekeiben is mashogy el a boldog-boldogtalan nyilvanos felkoncolasa csak ugy bemondasra/lihegesre. sza-nal-mas.

  • 2009.06.13 05:25:09Yamashita

    Bukowski!Végre egy ember megmondta a frankót!Öreg 10000%-ban igazad van.Ugyanezeket tudom mint Te.Ettől az úgynevezett rendszerváltástól felfordul a gyomrom.Kíváncsi leszek mit csinálnak a most nyílvánosságra hozott fickók ha az Intézet az orruk alá dörgöli a dokumentumokat.Valahogy az az érzésem nem sok per lesz.

  • 2009.06.13 06:58:56Micro_fine

    Itt is látszik, hogy a hálózat működik. Aktivizáltak mindenkit akinek az a feladata, hogy a demokráciát vas ököllel verje vissza.

  • 2009.06.13 07:38:33Nikk Pál

    Nevetséges mindaddig listázgatni, amíg a lista legelejére való

    Horváth István belügyminiszter
    Pozsgay Imre
    Stumpf István és
    Orbán Viktor

    a besúgások haszonélvezői lehetnek mind a mai napig. Ők csak azért nincsenek ott a listán, mert nem ők súgtak be, hanem nekik súgtak be. Orbán Viktor erre a diszkrét személyes kapcsolatra építette fel az egész politikai karrierjét, Stumpf Istvánnak, Horváth belügyminiszter vejének támogatását élvezve. Így kerülhetett sor Orbán Viktor előre koreografált színjátékára a Nagy Imre újratemetésen, az ottani beszéd alapozta meg későbbi politikai imázsát.

    Nevetséges azt vizsgálgatni, hogy ki mindenki volt ott kis porszemként feladarokkal megbízva, miközben az ország kétharmada csápol Marionak, a Varázslónak, Orbán Viktor képében.

    Bővebben a tényekről:

    nikkp.blog.hu

    http://nikkp.blog.hu/2007/03/24/orban_viktor_kadar_belugyminiszterenek_k

    http://montecristo.nolblog.hu/

  • 2009.06.13 08:18:57müszi

    most mindenki tagad mindent!
    kiváncsi lennék ha visszatérne a régi rend mit nyilatkoznának ezek az emberek?
    nem kellene ezt szégyellni! a mostani kormányok is alkalmaznak rendfenntartó szervezeteket.nem is kicsi létszámmal!csak most nem avh. hanem nemzetbiztonságiaknak hivják őket! ez igy van a világ minden táján,ezen már kár agyalni!régen a fekete autó állt meg néhány piacilégy ablaka előtt, ma az országuton bárhol megállithatnak és kipakoltathatnak a zöld vagy a kék-fehér autósok bárkit alaptalanul. mégcsak elnézést sem kérnek!
    ui: el kellene már felejteni ezt az egész ügynökösdit!értelmetlen ovodás szintü nyámnyogás az egész. tanult értelmesnek mondott emberek ilyen ekkel jászanak? INKÁBB DOLGOZNI KELLENE EZ HELYETT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! müszi

  • 2009.06.13 08:57:49wiseguy

    szánalmas hogy a még mindig itt tart ez az ország!
    '90-ben nyilvánosságra kellett volna hozni ki volt besúgó és ki nem, így a mai parlament tagjai közül legalább senki nem ülne ott. Egyébként undorítónak tartom, hogy egy ilyen álintézet csak úgy bevádol bárkit, aki neki nem szimpatikus...

  • 2009.06.13 09:56:23Admiral William Adama

    Nikk Pál

    Drága Pál. A népszabadság blogjáról hinted, hogy Orbán is kommancs volt. Nem látsz ebben valami furát? Picit sem? MUHAHAAAAA Te undorító kommancs féreg, ezek olyan gyenge próbálkozások...

  • 2009.06.13 12:13:00Feerica

    Üdv mindenkinek!

    Hogyan lehet megtekinteni az ügynöklistát?
    A honlapon amit linkeltek nem találom.
    Kérem valaki válaszoljon.

    Köszönöm

  • 2009.06.13 12:44:43Brüki

    Üdvözlök mindenféle átkos korszakkal kapcsolatos irat nyilvánosságra hozatalát, már rég meg kellett volna tenni, és eleve olyan rendszer váltás kellett volna, ahol a régi vezetők nem maradnak vezető pozícióba... de nme ez történt, ennek isszuk még most is a levét...
    DE
    azért nem kell elfelejteni hogy a kutatók azokból a papírokból dolgoznak amit találnak az irattárban, és nem egyszer megtörtént hogy azokat direkt hamisították az átkosban, azaz hamisan helyeztek el állami alkalmazottak iratokat, hamis aláírással... hogy ezzel:
    - vagy egy esetleges rendszerváltás után nehéz helyzetbe hozzák azt az illetőt aki nem akart együttműködni
    - vagy (ha nicns is rendszerávltás) azért hogy későbbiekben ezt fel lehessen használni ellen, mertugye ha papír van róla akkor igaz...
    TEHÁT a kutatók célja nemes, de az eredmény nem minden esetben 100%-os (mivel akkroiban minden hamisítható volt, ezért sem az igen sem a nem oldalról nme lehet mondani 100%ban bizonyosat)

  • 2009.06.13 13:33:29Kandabula

    Nem lehetséges az, hogy a rendszerváltás azért is mehetett végbe ilyen simán, mert a sok ügynöki jelentésből a pártvezetés számára egyértelműen kitűnt, hogy a régi rendszer nem mehet tovább, nincs miért erőlködni, a munkásőrséget le kell szerelni, választások, stb. Más: a jelenlegi kiszivárogtatókat és mószerolókat milyen római számmal kéne felruházni? Dossziék helyett mennyivel jobb a "kockás füzet"?

  • 2009.06.13 13:48:54Brüki

    A rendszerváltás azért volt ilyen sima, mert megegyezés alapján történt, ha nem egyeztek volna bele a rendszerávltók abba hogy vérmentes de nem fejvesztő legyen a rendszerváltás, akkor az oroszokat pl simán behívhatták volna az akkori vezetők, vagy az akkor rendvédelmi (katonaság stb) szerveket felhasználhattál volna a "rend megtartására", így véres jelenetek is lehettek volna...
    A pártvezetés már sokkal régebben tudta hogy ez nem fog végtelen ideig menni, mert az orosz pénzek is elapadtak rendesen...
    Mondjuk ez miatt azért lehetett sejteni hoyg az oroszok már nem jönnének tankkal be 89-be, bár ebben senki sem lehetett biztos... de nekem van egy olyan érzésem hogy a rendszerávltók között voltak olyanok akik ebben biztosak voltak... ezért is merték megkockáztatni, továbbá nekem az is gyanús hogy a régi pártvezetők csak így tudták átmenteni a vagyonukat és hatalmukat de legalábbis befolyásukat a kapitalizmusba... tehát nekik is érdekük volt már a rendszerávltás, egyedül az orosz tankoktól lehetett tartani esetéegesen...
    AMI a mi szempontunkból egy nagyon rossz átállás volt... igenis fejcserés átállás kellett volna...

  • 2009.06.13 13:54:01Brüki

    tehát az ahogy történt a rendszerváltás, abban nagyon nagy szerepük volt a rendszerváltóknak is, hogy ilyen lett mint amilyen... bár rövid távon biztos ez volt a legbiztosabb megoldás... viszont leglaább 1-2 évig felkellett volna függeszteni a jogi aktusokat az állami vagyonnal kapcsoaltban...
    Hogy ne lehessen olyan hogy a régi pártvezetés tagjai filléres áron jussanak hozzá állami vállalatokhoz, amikből aztán a személyes vagyonát gyarapították... és nem az államét...

  • 2009.06.13 13:59:39Kandabula

    Brüki: nagyjából egyetértek, de itt most az ügynöklista oldaláról közelítünk. Mi van a "kockás füzettel"? Attól tartok, hogy ez rosszabb, mert kvázi magánkézben van, így a tartalma később sem fog (nem tud) kiderülni.

  • 2009.06.13 14:17:32i hate the police

    Brüki:sok mindenben igazad van.Én hozzátennék még egy dolgot:a Zétényi-Takács féle igazságtételi törvény Ab. általi megsemmisitését.Ebben Sólyomnak-a baranya megyei párttitkár vejének-aki akkor az A b. elnöki tisztét töltötte be,jelentős szerepe volt.
    Azért még lehetne változtatni, ha olyan államférfi vezetné az országunkat, mint a most újraválasztott iráni elnök:)

  • 2009.06.13 14:31:52am_nastynasty

    azt tudja valaki, hogy valoban meg lehet-e nezni, kik voltak a besugok, kollaboransok orszagszerte? vagy arrol van-e pusztan szo, hogy olykor elokerulnek listak, osztjo napot?

    - a temahoz pedig annyit, hogy nem a masodik, hanem a 3. generacio nevelodik eppen fol ebben a besugo rendszerben, ami magyarorszagot jellemzi. nyugateuropaban azt a jelenseget, amikor maganszemelyek szervezodve vagy nem, azonban allami mandatum, vagy kepviselet nelkul beepul(nek) az allami szervekbe, hatosagokba (rendorseg, ugyeszseg, birosag stb., hogy MAFFIA. nyugat-europai szemmel nezve, magyarorszagot a kommunista maffia iranyitja. nem bonyolult ez: a magyar tarsadalom az elintezotarsadalom, ahol mindenkinek van haverja vagy a rendorsegen, vagy mashol, es valahogy mindig el lehet intezni mindent. Ez nem fog megszunni, es ez nem jobbos vagy balos jelenseg, ez tarsadalmi jelenseg. ez a sulyos ferto(zes) a kommunistak ajandeka. meg lehet koszonni. tovabb nem fejtem ki, mert borzalmas...

  • 2009.06.13 14:36:51am_nastynasty

    tul gyorsan sikerult lehadarni, stilushiba-, helyesirasert elnezest kerek a holgyektol, uraktol

  • 2009.06.13 14:42:25am_nastynasty

    ha nem erzekeltettem volna eleg nyilvanvaloan:
    elintezotarsadalom = besugotarsadalom
    ma ugyanannyi besugo van, mint anno, semmi nem valtozott.
    a jovot illetoen pedig sajnos szinten nincs jo hirem; mert a jovo nem mas, mint a mult, hiszen a mult is jovo volt elotte. ma tehat a jovoben elunk.

    szep napot mindenkinek

  • 2009.06.13 15:35:29Lumumba

    Brüki: annyiban tévedsz, hogy a rendszerváltóknak már egyáltalán nem kellett az orosz tankoktól félni, az az idő akkor már régen elmúlt. Viszont a kapitalizálódás sem 1990-ben indult el nálunk, hanem évekkel korábban, és a rendszerváltóknak komoly anyagi érdekeltségeik és sokat ígérő kapcsolatrendszereik voltak a gazdasági mogulokkal és a háttérpolitikusokkal. Orbánnak ugyanúgy, mind a szadeszeseknek. Tehát a saját vagyonukat és beinduló vállalkozásaikat kellett átmenteni, ami csak a békés átmenettel volt lehetséges.

  • 2009.06.13 15:42:47Lumumba

    Arról nem beszélve, hogy a hamarosan beinduló teljes privatizálás is biztosra vehető volt, amiben persze ők is főszereplők (haszonélvezők) akartak lenni, és csak úgy tudtak komoly rész lenyesni maguknak, ha ezeket a kapcsolataikat nem kellett felrúgni.

  • 2009.06.13 15:44:46Lumumba

    Önmagában nem is ez a sötét ügy ebben a dologban, hanem az, ahogy most amiatt fröcsögnek, amiben ők maguk is nyakig sárosak.

  • 2009.06.13 20:14:58hazafias

    amig a médiában az mszp emberei döntik el hogy mit és mikor irjanak, mondjanak addig nem szabadulunk meg a sok ingyenélő hazaárulótól.

  • 2009.06.13 20:16:44hazafias

    orbánnak a kis ember az elmult 3-évben nagyon sokat köszönhet,ezért ilyen népszerü.

  • 2009.06.13 20:42:20Lumumba

    Hazafias: a demagógiának mindig nagy a népszerűsége a kisembereknél.

  • 2009.06.13 20:43:25Lumumba

    Csak azt felejtik el, hogy amikor ő volt a király, akkor ugyanúgy kifosztotta a kasszát a saját és haverjai zsebére, mint a mostaniak.

1 | 2 | 3 | 4

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Olaszország
    Olaszország Fantasztikus üdülőhelyek egy emlékezetes nyaraláshoz. Böngésszen és válasszon ajánlataink közül 8.395 Ft / apartman / éjtől!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés