Gál
7 °C
22 °C

Öt embert állítottak elő a becsület napján

2009.02.14. 19:48 Módosítva: 2009-02-15 15:44:57
A magyar és német csapatok 1945-ös kitörésére emlékezve vonultak és koszorúztak a Hősök terén. Öt embert, köztük egy horvát nőt állítottak elő, egyiküket körözték, a többieknél közbiztonságra veszélyes tárgyakat találtak.

Több mint ezren vettek részt a "becsület napja" elnevezésű megemlékezésen szombaton délután Budapesten a Hősök terén.

A többségében fekete ruhás, bakancsot viselő, kopaszra nyírt fiatal azért gyűlt össze a téren, hogy 1945. február 11-ére emlékezzen, amikor a magyar és német csapatok kitörtek a Vörös Hadsereg által körbekerített budai Várból.

A résztvevők a Kós Károly sétányon gyülekeztek, majd onnan zárt alakzatban vonultak a Hősök terére, az Ismeretlen katona emlékművéhez, ahol beszédek hangzottak el. A tömegben felfedezhető transzparensek és lobogók szerint a magyarok mellett cseh, horvát, német, olasz, svéd és szlovák megemlékezők is voltak a rendezvényen.

A megemlékezés végén a részt vevő szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat az Ismeretlen katona emlékművénél, a felkonferálás szerint a Magyar Gárda és a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom is köztük volt.

A rendőrség a rendezvény idejére kordonnal vette körbe a Hősök terét, ahová a rendezők csak a résztvevőket engedték be. Ugyanis a Hősök terével szemben a Dózsa György és az Andrássy út kereszteződésében antifasiszta fiatalok demonstráltak.

A megemlékezésről öt embert - köztük egy horvát állampolgárságú nőt - állított elő a rendőrség: egy magyar állampolgárságú férfit körözés miatt, a négy másikat pedig azért, mert közbiztonságra veszélyes eszközt találtak náluk. A többórás megemlékezés békésen ért véget.