Kevesebbet futhatnak a rendőrségi járművek

2009. február 20., péntek 13:52 |

Napi 18,5 kilométerre csökkentették a rendőrség szolgálati járőrautóinak napi futásteljesítményét, közölte a Havariapress. Az Index által megkérdezett megyei rendőrkapitányságokon nem tudnak megszorításról. Garamvölgyi László az ORFK szóvivője szerint nincs szó nehézségekről, a rendőrség el tudja látni közbiztonsági feladatait.

A fővárosi kerületekben és vidéken is mindössze 18,5 kilométer futhatnak naponta járőrkocsik, a napi kvótát azonban már gyakran az első kivonulásnál elérik, majd egész nap vesztegelniük kell, közölte a Havariapress.

A hírügynökség kérdésére az ORFK nem kívánta kommentálni az ügyet, mert "a megszorító intézkedések nem publikusak", Garamvölgyi László szóvivő viszont arról tájékoztatta az Indexet, hogy a járműveket érintő korlátozások csak abban az esetben érintik a járőröket, ha feladatukat autó nélkül is el tudják látni úgy, hogy "nem lép fel közbiztonsági deficit".

Az ORFK január 1-től érvényben lévő, a Rendőrség költségvetési gazdálkodásának szigorításáról szóló utasítása szerint „a gépjárművek futásteljesítményét - a 2008. évi havi szinthez képest - átlagosan, havi szinten, 300 km-rel csökkenteni kell" - mutatott rá a szóvivő.

Ez viszont általában nem a járőrkocsikra vonatkozik, hanem például a postai és személyszállítást végző autókra, buszokra, hangsúlyozta a rendőrség szóvivője. A rendőrség a feladatok elvégzésének racionalizálására törekszik, ennek érdekében vették számba, hogyan lehet megoldani bizonyos feladatokat gyalogosan vagy informatikai rendszerekkel. A szóvivő nyomatékosította: nem fordulhat elő, hogy a járőrkocsik kilométerkorlátozása vagy a benzinhiány miatt romoljon a közbiztonság az ország bármely pontján.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányságnál péntek délelőtt nem tudtak a megszorításról, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányságtól pedig azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a rendőrség számára nincs előírva kilométerkorlátozás, így feladataikat a "gazdaságosság és hatékonyság figyelembevételével" látják el.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Olaszország
    Olaszország Fantasztikus üdülőhelyek egy emlékezetes nyaraláshoz. Böngésszen és válasszon ajánlataink közül 8.395 Ft / apartman / éjtől!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés