Be is szállt egy prevenciós programba.
A rendőrség irányítja a forgalmat.
Egy ember meghalt, több mint 360 milliós kár keletkezett.
Egy salgótarjáni rendelőbe vonultak ki.
A rendőrök pillanatok alatt elfogták az elkövetőket.
A férfi bántalmazta párját, aki belehalt sérüléseibe.
A jövő héten kerül sor az akcióra.
A rendőrség nagy erőkkel kereste a tettest.
A nyomozók kétséget kizáróan megállapították, hogy a férfi valójában nem halt meg.
A manőversorozatról videó is készült.
Több mint félmillió forintos kár érte az egyik lakót.
Életkortól függetlenül minden második fővárosi lakosra jutna egy adag.
Prostitúcióra kényszerítettek és többször bántalmaztak nőket.
Senki sincs biztonságban.
Győrfi Pál szerint a férfi állapota „menthetetlen volt″.
„KGBélát” korábban 5 éves fegyházbüntetésre ítélték, de most nem ezért körözik.
Különös esethez riasztották vasárnap reggel a kecskeméti mentősöket.
A gyilkosságot egy 30 éves férfi követhette el.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az idős asszony megtalálásában.
A legkiszolgáltatottabbakra vadászik.
Minden magyarázat nélkül, igazoltatás közben érte a halál a menekülni próbáló ittas autóst.
Életveszélyes állapotban került kórházba egy asszony egy eldurvult családi vita miatt.
A várakozási idő több óra is lehet.
A német férfit és az őt bántalmazó rendőröket is őrizetbe vették.
Birminghamben 39 embert tartóztattak le.
A dublini lázongással kapcsolatban vizsgálják a férfi bejegyzéseit.
Egy 100 millió forint értékű családi házat is lefoglaltak a rendőrök.
Még egy várandós nőre is rátámadtak.
Az elkövetőkről egy videót is megosztottak.
Öt sertést tulajdonított el a hat férfi.
Emberölésért is körözték.
A feszültségtől teli franciák nem bírtak magukkal, csúnya vége lett.
A bank telefonon soha nem ad utasítást az ügyfélnek bárminemű átutalásra.
Egy szoftver telepítésére kérték az ügyfeleket, és átvették az irányítást a bankszámlájuk felett.
A hatóság speciális motorkerékpárokat, valamint lovasokat is bevet az akcióban.
Nem csitulnak a gyorshajtások Budapesten.
A rendőrök az utolsó pillanatban akadályozták meg.
Egy helyi törzs utasítására tette.
Zajlik a nyomozás.
A sérült szurkolók számáról egyelőre nincs adat.
A rendőrség figyelmeztetett.
Vitézy Dávid is reagált a történtekre.
Jelenleg nyomkövető eszközzel figyelik.
Az egyik budapesti kórház pszichiátriájáról szökött meg.
Rossz családi körülmények késztethették tettére.
A rendőrség eljárást indított.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a tolvaj megtalálásához.
Komoly vád érte PSG Ogli testőrét.
A zsebtolvajok trükkjeire figyelmeztetik a látogatókat.
A férfi ellen európai és nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.
Egy rendőr mentette meg az életét.
Az unoka korábban szétverte nagyapja házának berendezését, valamint több ingóságát is eladta.
Még a rendőrautó egyik ablaküvegét is betörték.
Várhatóan a jövő év elején szabadulhat a börtönből a lúgos orvosként elhíresült egykori kórházigazgató.
A nőt őrizetbe vették.
Nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
Egy bomba hatástalanítására alkalmas rendőrségi kisbusz is megjelent a helyszínen.
Villanyoszlopnak ütközött egy jármű szombaton kora hajnalban.
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke levélben reagált a fejleményre.