Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Egy zseniális vezér kellene a magyaroknak

2009.03.06. 08:04
A magyarok destruktívak, félnek a progressziótól, gyakorlatilag nem képesek demokratikus keretek között élni. Ezt állítja a német hadsereg, a Bundeswehr magyarországi stratégája. Rátkai László szerint az ellenérzések ösztönszinten épültek a társadalomba, és erről a politikusok sem igyekeztek felvilágosítani népet. A magyarországi helyzet alakulásának figyelésével megbízott katonai tanácsadó egy pozitív vezetőfigurában látja a megoldást.
Fotó: Huszti István
Fotó: Huszti István

Miért küld Budapestre a német hadsereg egy hosszú távú stratégiai tanácsadót?

Az a feladata, hogy felhívja a figyelmet, ha baj van.

És baj van?

Ha őszinték akarunk lenni, akkor azt kell mondanunk, hogy az unió országai közül Magyarországon a leginstabilabb a helyzet. Az instabilitás abból adódik, hogy maga a társadalom hasonlott meg önmagával. A társadalom nem társadalomként működik.

Az elmúlt hónapok eseményei riadóztatták az EU-t, vagy amúgy is tisztában voltak a magyar helyzet mélységeivel?

Az EU beemelte a kelet-európai államokat, köztük Magyarországot a tagjai közé, mert tudta, hogy a jövőjük érdekében ez szükséges lépés. A bővítési folyamatot egykor elindító államoknak viszont nem mindegy, hogy azokat a társadalmi elképzeléseket, amelyekért az uniót létrehozták, az új tagállamok mentalitása mennyire hígítja fel.

Természetesen nem szeretnék, hogy leromoljon az „európaiság" átlagos minősége. Ezért figyelnek oda a saját és a friss tagállamok érdekében is, hogy destruktív folyamatok lehetőleg ne vehessék át a tematizálást. Többek között Németország, a nyugati demokráciák egyik legrégibb letéteményese, és annak elitje igenis felelősséget érez, hogy bizonyos jelenségek Magyarországot és Kelet-Európát ne sodorhassák veszélybe, és egyben, ne gyengíthessék az Európai Uniót.

Drasztikusan fogalmazva, Németország és az EU egyáltalán nem érdekelt abban, hogy Magyarország vagy a Kárpát-medence helyén egy társadalmi fekete lyuk keletkezzék. Ezért számos formális és informális módon próbál Németország is odahatni, hogy Magyarország, a magyar politikai, gazdagági elit, az emberek gondolják át azokat a társadalmi stratégiákat, amelyek az országot az utóbbi évszázadokban többször, sőt permanens módon szerencsétlen helyzetbe hozták.

Kielemzik, és megmondják a magyar politikusoknak, szerintük mit kéne tenni?

Megfigyelői és tanácsadói státusom van, és nem arra szerződtettek, hogy új társadalomelméleti gondolatokat hintsek el. Viszont az a véleményem, hogy a magyar politikától csak pótcselekvéseket látunk, mert nincsenek valós elképzelései, pedig új pályára kellene állítani a társadalmat, és erre most még nagyon komoly lehetőségek vannak.

Legyünk őszinték! Ha a veszélyes destruktív folyamat, a radikalizálódás elindul a magyar társadalomban, akkor az egy demokratikus környezetben is elvezethet olyan helyzethez, amit a 30-as évek Németországában weimarizálódásnak neveztek. Egy demokratikus államban egy radikális csoport meg tudta szerezni a hatalmat, és a politikai hatalom révén háborúba sodorta az országot és egész Európát. Németország levonta ebből a tanulságokat, két vesztes háború után meglehetősen precízen és részletekbe menően elemezte azokat az okokat, amelyek ide vezették.

Azóta azt mondják, a háború kivédése első fokon nem katonai kérdés, hanem az, hogy működjenek olyan társadalmi, gazdasági, katonai kontrolling folyamatok, amelyek figyelmeztetnek: ha nem figyelünk időben, hogy fegyveres konfliktusok is bekövetkezhetnek. Jugoszlávia példája itt volt a szomszédban. A német hadsereg stratégiái ezért tartják fontosnak az egyébként abszolút békésnek tűnő államok helyzetének folyamatos elemzését.

Az elemzés alapján tényleg veszélyforrásnak tűnik Magyarország?

Egy olyan, elsőre sokkal nyugtalanítóbbnak tűnő térség, mint az orosz kisebbséggel rendelkező balti köztársaságok vidéke sincs olyan veszélyben, mint egy olyan ország, ahol milliós csoportok határozzák meg úgy magukat, hogy alapvető, eminens érdekük, jövőjük és boldogulásuk egyetlen lehetséges módja, ha a társadalom egy másik, milliós rétegétől – akár fizikai értelemben is – megszabadulnak.

Az árkokkal körbeásott politikai táborokra gondol, vagy a hazai kisebbségek és a többségi társadalom viszonyára?

Ez elsősorban nem politikai és kisebbségi kérdés, hanem a társadalmi stratégia hibája, ami önmagát megosztóvá és megoszthatóvá teszi a társadalmat. A stratégia, ami eredetileg katonai szakkifejezés volt, a társadalompolitikai zsargonba nagyjából azokat az elemeket, készségeket jelenti, amelyekkel egy társadalom és annak egyes tagjai önmagukról gondolkodnak. Azokat a célokat, amelyeket maguk elé állítanak, és azokat a módszereket, amelyek alapján megpróbálják elérni, megvalósítani őket.

A társadalmi stratégiákat az egyes társadalmak történelmük során alakítják, és az egyes tagok nagyon korán, már kisgyermek korban, úgynevezett szerves tanulással, szüleik környezetük példáit követve építik ki magukban. Ennek van egy érdekes következménye: a társadalmi stratégiák szinte ösztöneinkké válnak. Nem tudatos döntéssel vesszük elő őket, hanem lényegében automatizmusként, feltételes reflexként működnek. Jön egy helyzet, ami megkíván, egy cselekvést, és máris automatikusan elindulnak bizonyos folyamatok, amelyek meghatározzák a válaszlépést. Felnőttkorra ezek az automatizmusok már legfeljebb csak kismértékben módosulhatnak.

A magyar szülők magyar gyerekeire hagyományozott ösztönök miben térnek el mondjuk a németekétől?

A német társadalmi stratégia együttműködő, konstruktív és progresszív, a magyar ezzel szemben nem kooperatív, sok esetben destruktív, és fél a progressziótól.

Ha ebből a szemszögből nézzük, nagyon elkeserítőnek tűnik a helyzet. A német néplélek nagyon demokráciaérettnek tűnik, a miénk pedig olyannak, amelyik alkalmatlan egy közösség működtetésére.

Hát hogyan lehetne egy demokratikus berendezkedést működtetni egy alapvetően nem kooperatív közösségben? A demokrácia azon alapul, hogy közösen cselekszünk, közösen határozunk meg bizonyos kereteket, azokat együtt működtetjük, együtt választunk vezetőket. Magyarországon az általános életérzés az, hogy mindenki magára van hagyva, csak mások rovására boldogulhat.

Húsz éve mégiscsak működik egy mások által is demokratikusnak mondott rendszer Magyarországon. Ez nem elég ellenérv?

Egy demokrácia nem úgy keletkezik, hogy Szűrös Mátyás a Parlament ablakából kihirdeti. Az igazi demokrácia a társadalomban keletkezik, és jóval, adott esetben akár évszázadokkal azelőtt, hogy államformaként kodifikálnák. Mindig egy olyan önkép az alapja, amely a társadalom egyes tagjait egyenlő lehetőségekkel képzeli el, amely lehetőségekkel minden egyes tag élhet a közösség érdekeinek megvalósításában. Az az egyéni tapasztalat, hogy neki is nagyobb sikert hoz az összefogás, mintha mindenki külön-külön, egymás ellenében próbálkozna, évszázadok alatt akkumulálódnak.

Ezeket a tapasztalatokat nem lehet percek alatt, deklaratív úton átadni egy más környezetben szocializálódott állampolgárnak. A mélyen demokratikus közösségek az egyén közösségépítésre való felajánlkozásán alapulnak. A magyar társadalom, mindannyian tudjuk, nem így működik.

Honnan ered a magyarokban ez a közösségellenes attitűd?

A magyar társadalom sohasem volt valódi, demokratikus társadalom. Nem voltak olyan időszakai, amikor zavartalanul kialakulhattak és fejlődhettek volna volna a szükséges mechanizmusok. Mindig erős táptalaja volt az izolációnak közösségi és személyes szinten is. A hatalom sosem volt a magyaroké, vagy véletlenül kapták, vagy egy ellenséges entitás képében jelent meg. A közösségi célokat kívülről vagy fölülről határozták meg, és ez egyáltalán nem segítette elő a kooperativitás és a helyes közösségi célok kitűzéséhez szükséges képességek kifejlődését.

A magyarok mindig zavarban vannak, ha sikeres történelmi periódusokat kell említeniük, főleg ha olyanokat, amelyekben a demokratikus hagyományok eredetét is tisztelhetik. A lényeg, hogy ezek a társadalmi stratégiák ott vannak, és akadályt jelentenek a társadalom és az egyén sikerességét tekintve egyaránt.

A hazai nyilvánosságban azért nem kezelik evidenciaként, hogy a magyarok történelmileg nincsenek jó viszonyban a demokráciával?

A magyar elit azért nem említette eddig, hogy a magyarság és a demokrácia viszonyában alapvető bajok vannak, mert nem tudja. Érzékeli a problémákat, de egészében nem tudja megragadni a kérdést. És ha nem tudom megragadni a lényeget, akkor a válaszaim sem lesznek megfelelőek, nem tudom, hogy segítenek, vagy kontraproduktívak-e.

Ebben látja a permanens szerencsétlenkedés okát? De ha felső szinten is nagy a tévelygés, a társadalomtudomány miért nem szembesít ezzel a kérdéssel?

Ha valaki olyan társadalomban nő fel, ahol az emberevés a világ legtermészetesebb dolga, akkor vélhetően nem találja különösnek és megváltoztatandónak a dolgot. Ugyanígy van ezzel a magyar politikai és társadalomtudományi elit is. Bibó István mondta, hogy akkor van egy társadalomban nagy baj, ha összekeverednek a vágyak, a lehetőségek és a szükségletek. Nem tanultuk meg, hogy mik a szükségleteink, milyen lehetőségeink vannak ezek kielégítésére, és mi az, ami már a vágyak birodalmába tartozik.

Mindezt Bibó évtizedekkel ezelőtt leírta, és Magyarországon jó, ha ismeri ötezer ember. 9 995 000 ember meg nem is hallott róla, pedig nagyjából ugyanaz a helyzet most is, mint akkor. Ráadásul az utóbbi egy-két évtized hozott a természettudományokban (humánetológiában, agykutatásban, evolúciógenetikában stb.) olyan eredményeket, amelyek még nem épültek be a társadalomtudományokba.

Utóbbiak leginkább évszázados természettudományos alapokat használnak, és ez tétel sajnos igaz a hazai társadalomtudományok legelismertebb művelőire is. Pedig néhány év alatt annyit fejlődtek az emberrel, az egyénnel és a csoporttal foglalkozó tudományterületek, hogy szinte újra kell írni a társadalomtudományokat. És egy új, általános társadalmi elmélet kidolgozása is elkerülhetetlenné vált!

01

És az ön által ismert újszerű megközelítések kínálnak valamilyen megoldást, hogy a terhelt múltú, széthúzó, destruktív magyarok is hajlandók legyenek pozitív stratégákkal szimpatizálni, vagy itt az idő, hogy tényleg mély depresszióba essünk?

Szónoklatokkal, pártpolitikai magyarázatokkal, közgazdasági trendek elemzésével biztos, hogy nem fog menni A társadalmi stratégiák az agy nem tudatos részeiben épültek fel, tudatos eszközökkel nem nagyon lehet változtatni rajtuk. Ösztönös tulajdonságainkat leginkább más ősi ösztönök felhasználásával lehet befolyásolni. Van egy, a mintakövetés ösztönével szorosan összefüggő társadalmi viselkedés: a hierarchiában a vezér követése.

Azt állítja, hogy egy vezér vagy vezető tudná megszabadítani rossz tulajdonságaitól a magyarságot?

A humánértelmiség és a liberális közönség tagjai közül sokan rögtön felhorkannak, hogy kibújt a szög a zsákból, ez az ember vezérkultuszt proklamál. Az elmúlt hatvan-hetven évben ez a gondolat valóban diszkreditálódott. Az emberiség történetében valóban voltak rettenetes diktatúrák, és ezek élén még rettenetesebb karizmatikus vezérek. Diktatúra létrejötte a mai körülmények között szinte kizárt, de egy – nevezzük így – zseni példája generációs lépésekben vihetné előre a társadalmat.

Egy többpártrendszerre, demokratikus választási szabályokra alapuló rendszerben hogyan kerülhetne a hatalom csúcsára egy progresszív zseni, akit mindenki elfogad? Gondolom, lehet, hogy Orbánt és Gyurcsányt is váteszként tisztelték, csak külön-külön.

Bennük is megvolt a lehetőség, pedig szűkebb környezetük, amelyik egyben meghatározza és korlátozza őket, nem erre predesztinálta egyiküket sem. Személy szerint sajnálom mindkettőjük esetében, hogy nem ezt az utat választották. Lehetne elemezni, hogy miért siklott félre a dolog, de szerintem nem a múlt, hanem az elvégzendő tennivalók elemzésének ideje jött el.

A demokráciában a lehetőséget a nyilvánosság, az őszinte beszéd, a közösségszervezés adja. A gondolatokat mindig egy ember fogalmazza meg. Minden komoly társadalmi elméletet vagy akár világvallást vissza lehet vezetni egy emberre. Akkor szerencsés egy társadalom, ha szükség esetén a szükséges ember meg is jelenik, és képes olyan módon kommunikálni a közösséggel, hogy cselevési hatóerővé válik, és progresszív irányba mozdítja el a közösséget.

A népvezérek ténykedésére riasztó példákat nyilván mindenki nagyon könnyen fel tud idézni. De kiket tekint ön olyan pozitív figuráknak, akik miatt megalapozottan lehet állítani, hogy személyes kvalitásaiknak, erényeiknek köszönhetően fejlődött nagyot az országuk?

A destruktív karizmatikus vezér ellenpéldája lehetne II. Frigyes porosz király, aki a XVIII. század második felében egy fél évszázados uralkodással gyakorlatilag megcsinálta azt, amit ma Németországnak nevezünk. Felismert bizonyos lehetőségeket, szükségszerűségeket, és azokat kora eszközeivel, technológiájával, háborúval, népoktatással, közegészségügy-fejlesztéssel, útépítéssel érvényre is juttatta. Az az ország, amit apjától örökölt, radikálisan különbözött erejében, társadalmi önképében, elismertségében, erőforrásaiban attól, amit utódjára hagyott.

Szerintem van a nem is olyan távoli múltban olyan példa, amely bizonyítja, hogy a korszak egy embere, alapvető és progresszív változásokat tud egy generáción belül elérni egy társadalomban.

Magyar példa nem is létezik?

Géza és István volt az utolsó, aki a maga idejében megcsinált egy társadalmi stratégiaváltást, amikor egy pogány, nomadizáló társadalomból egy keresztény, feudális társadalmat alakított ki. Sajnálom, azt hiszem, frissebb példa nincsen. Nyilván azok a technikák, a felnégyelés, német lovagok behívása, amelyekkel a nevezett két úr eljárt annak idején, az uniós tagállamiság keretében nem vethetők be, de most is léteznek olyan technikák, amelyekkel rábírható a magyar társadalom jelentős része, hogy új stratégiákat tegyen magáévá.

Ezer év után egy jobb- és egy baloldali vezér árnyékában egy harmadik eljövetelét kell várnunk? Életszerű, hogy felbukkan egy nagy ember, aki meg tudja mutatni a magyaroknak, hogyan lehetne kooperálni?

02

Azon múlik, hogy a társadalmi szükséghelyzet éveiben éppen van-e raktáron egy olyan ember, aki tudását, képzettségét, személyes kvalitásait tekintve be tudja tölteni ezt a feladatot. A nagy ember, ha nincs, nem pótolható, de még ha van, akkor sem szükségszerűen jelenik meg a felszínen. Ehhez számos véletlen és tudatos cselekvés szükséges. És kell egy szellemi kör, amely a végig kitart a felismert ember mellett, és az által képviselt eszmét propagálja.

Ma Magyarországon kétfajta vezető képes megszerezni a hatalmat: az egyik a populista, a másik az említett zseni. A populista társadalmi hasznossága legalábbis megkérdőjelezhető, mert nem valós összefüggésekben rendez el hamis tényeket. Futóhomokra épített légvárba nem érdemes beköltözni. A másik, akit az egyszerűség kedvéért zseninek mondtam, viszont átlátja a helyzetet, adekvát ismeretek birtokában felismeri, hogy mit kell tenni, képes valós rendszerré alakítani az elméleti megközelítéseit, és képes mindezt láttatni a társadalom jelentős rétegeivel, és személyes példájával követendő utat jelöl ki nekik.

Tehát bizonytalan az érkezése, zseninek kell lennie, sok a tennivalója, és egy országnak kell hinnie benne. A demokratikus értékekre alapozó Európai Unió tolerálná egyáltalán egy ilyen vezér megjelenését?

Mi az unió vezérgondolata? Egység a sokszínűségben. Az unió eminens érdeke, hogy az ország progresszíven működjön. Természetesen, ha egy Pinochet-féle diktatúra kiépítésébe vágna bele valaki, azt már az odavezető úton megállítanák, hiszen már az elején tisztáztuk, hogy az EU odafigyel a friss palántákra. Az unió azonban biztosan empatikus lenne, ha Magyarországon megfogalmazódna egy olyan gondolatrendszer, amely betölthetne egy ideológiai vákuumot.

Ez az igény az unióban is megvan. Most van egy szociáldemokrata elképzelés, mellette egy neo-szociáldemokrata vonal, a blairizmus, amelyet Gyurcsány Ferenc is megpróbált importálni. Vannak különböző konzervatív és neokonzervatív áramlatok, de valójában nincs olyan elfogadott társadalomelmélet, amely korunk legjobb természettudományos eredményeit is magába építve a korábbiaknál szélesebb körű magyarázatot adna a társadalmi folyamatok működésére, a lehetőségek és a szükségletek közelítésére.

Lehet, hogy van ideológiai vákuum, de az európai közösség államformaként mégiscsak a demokráciát favorizálja az egyszemélyi vezetéssel szemben.

Én nem állítanám szembe a demokráciát az egyén helyzetfelismerő és -felismertető szerepével. Ha helyes rendszerbe állítjuk, ez a két dolog kiegészíti egymást. A demokratikus gondolkodás két klasszikus alapdokumentuma, a Függetlenségi nyilatkozat és az Emberi és polgári jogok nyilatkozata – némiképp vulgarizálva – azt tartalmazza, hogy minden ember egyenlőnek születik. Abban a korban azonban a tudósoknak, és annak a szellemi körnek, amelyik a két dokumentum körül bábáskodott, nem volt fogalmuk arról, amit ma genetikának hívunk.

Ma már tudjuk, hogy igenis különbözőnek születnek az emberek, ha nem is a társadalmi jogok, de azon lehetséges pályák tekintetében, amelyeket, tekintettel örökletes képességeikre, tulajdonságaikra, be tudnak futni. Szó nincs arról, hogy ennek alapján rangsorolni kellene, vagy az általános választójogot átalakítani. Arról viszont szólni kell, hogy mára láthatóvá vált: nem az a társadalom a legműködőképesebb, amelyik minden embernek csak egyenlő jogokat biztosít, és kész, hanem az a társadalom, amely minden egyes tagjának a legjobb lehetőséget biztosítja arra, hogy önmaga és a társadalom érdekében a saját, belékódolt képességeit kibontakoztathassa.

Az északnyugat-európai demokráciák éppen ettől működőképesek, Például a svéd társadalom azért tűnik olyan élhetőnek, mert az embereknek lehetőséget biztosít, hogy megpróbálják magukat fejleszteni, kibontakoztatni, mert az államnak, a szomszédodnak, a városnak is az a legjobb. Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy mit szólna az EU? Örülne. Egy gonddal kevesebb, mert nem kellene aggódnia, hogy Magyarország megtartható-e azon az úton, amely a magyarságnak is érdeke. Másrészt, előfordulhat, hogy olyan gondolatokat emelhet át a saját rendszerébe, amelyek tényleg újak, progresszívek.

06

A példaadó vezér elmélete a Bundeswehr által is pártolt gondolatmenet, vagy saját?

Minden komolyabb hadseregnek van egy hosszú távú tervezéssel foglalkozó részlege: hosszú távon mi lehet a probléma, mit kell csinálni, ahhoz, hogy a többieknek ne legyen dolguk a jövőben. Egy hosszú távú stratégának szakmai kudarc, ha kitör a háború. De hadd válaszoljak Newton szavaival: azért láthattam messze, mert óriások vállán álltam. Európának is szüksége van arra, hogy újraszervezze saját társadalmi rendszereit, hiszen az új tudományos eredmények fényében a régiek már nem tekinthetők teljesnek.

Új mátrixot kell kialakítani, abban bizonyos dolgokat újrarendezni, majd működni hagyni. Vannak olyan teamek, amelyek intenzíven foglalkoznak helyzetelemzéssel, és a kutatási eredményeket felhasználva új elméletek összerakásával. Az elméletek sokak tudásán alapulnak, de a tudás rendszerbe állítása nem közösségi termék; nem létezik közösség által megalkotott filozófia.