Újabb városok csatlakoztak a kültéri dohánytilalomhoz
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
Az Európai Unióba való belépése óta Magyarország többször is kifejezte szándékát a dohányzás visszaszorítására. Horváth Ágnes korábbi egészségügyi miniszter 2009-re ígérte, hogy betiltják a vendéglátóhelyeken a cigarettázást, de azóta sem született törvény a nemdohányzók védelmében, csupán a javaslatig jutottunk el.
Miközben a vendéglátóhelyeken változatlanul szabad a dohányzás, saját hatáskörében egyre több hazai település szigorítja a közterületi dohányzásra vonatkozó rendeleteit. Dombóvár, Kaposvár, Hódmezővásárhely és több budapesti kerület után idén januártól Pécs egyes részein, március 1-től Szolnokon, június 1-től Szegeden sem lehet akárhol büntetlenül cigarettázni.
Az önkormányzatok célja általában azonos: védeni elsősorban a gyerekek egészségét és a játszóterek tisztaságát, valamint megakadályozni a csikkek utcai eldobálását. A büntetési tételek is hasonlók, a rendeletek megsértése szabálysértésnek minősül, háromezertől húszezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújtandó, feljelentés esetén harmincezer forint is lehet a büntetés.
Eljárás még nem indult
Az első magyarországi korlátozást Dombóváron vezették be még 2006-ban, de ekkor még nem a dohányzást, csak a csikkek utcai eldobálását büntették, miután a negyvenezer négyzetméter területű városközpontban 26 kilogramm cigarettavéget gyűjtöttek össze. Több szemetes került az utcákra, majd 2007-ben módosult a település köztisztasági rendelete, ekkor tiltották meg a dohányzást a játszótereken, egyes közterületeken, a közhasznú és egyházi épületek környékén.
Az MSZP-s vezetésű Dombóváron eddig még idult senki ellen szabálysértési eljárás, tudtuk meg a helyi önkormányzat közigazgatási irodájának vezetőjétől, Berta Balázstól, viszont figyelmeztetést kaptak már a járókelők. Berta észrevétele szerint a szigorítás óta kevesebb az utcán eldobált cigarettacsikk, de ez a közmunkásoknak is köszönhető.
Tisztábbá váltak a pécsi buszmegállók is, amióta nem lehet rágyújtani, mondta egy korábbi nyilatkozatában Schrancz Richárd, a Pécsi Közterület-felügyelet vezetője. A lakosok kezdenek hozzászokni az új szabályozáshoz, bár hozzátette, hogy „a szép szó néha nem elég". A városban a kulturális, az egészségügyi, az oktatási és az egyházi intézmények ötven méteres körzetében, valamint a buszmegállókban és a játszótereken tilos rágyújtani, de a zónák határait csak később fogják táblák jelezni, így a szabálysértők egyelőre arra hivatkozhatnak, hogy nem tudták: tiltott övezetben cigarettáztak. Az eddigi legnagyobb bírság ötezer forint volt.
Szolnok egészséges játszótereket akar
Több lépcsőben kívánja bevezetni a közterületi dohányzás tiltását a szolnoki önkormányzat. Első lépésben március 1-jén megtiltják a játszótereken a dohányzást, erre a napokban kihelyezendő táblák hívják fel a figyelmet. A fideszes vezetésű Szolnokon egy négyszázmillió forintos beruházással az összes játszóteret felújítják és bekerítik, így a gyerekek valóban korszerű és egészséges körülmények között szórakozhatnak. Az önkormányzat a tapasztalatok alapján később dönt a január 29-én elfogadott rendelet kiterjesztéséről, így a jövőben forgalmasabb tereken is szabálysértés lehet a dohányzás.
Szolnokhoz hasonlóan járt el a budavári önkormányzat képviselőtestülete is, amikor a gyermekek egészségének és a közterületek tisztaságának megóvása érdekében tavaly november 1-től egyhangúlag megtiltotta az I. kerületi játszótereken és azok ötméteres körzetében a cigarettázást. A II. kerületi játszótereken március 1-től él a cigarettázási tilalom, az egy hónapos türelmi idő alatt figyelmeztető táblák kerülnek ki, ezek tájékoztatják a látogatókat a szabályról és a büntetés mértékéről. Kaposváron tavaly június óta a belvárosban és a város más területein a dohányzásra kijelölt hely jelzésű tábla három méteres körzetén kívül tilos a dohányzás, beleértve több közhasznú épületet környékét és parkolót is.
Szekszárdon várnak, Szegeden júniustól él a tilalom
2007-ben már úgy tűnt, hogy Szekszárdon is szigorúbb szabályokhoz kell alkalmazkodniuk a dohányosoknak, de Tolna megye székhelyén a mai napig szabadon lehet cigarettázni. A városban a parlament állásfoglalására várnak az esetleges jogi problémák elkerülése érdekében, tudtuk meg Berlinger Attilától, a Jogi és Önkormányzati Iroda kommunikációs referensétől.
A szocialista vezetésű Szegeden már döntöttek, a közgyűlés február 27-i határozata értelmében június 1-től tilos lesz dohányozni a játszótereken, a köztemetőkben, több közintézmény utcafrontján és a tömegközlekedési megállóhelyek fedett váróiban. Az intézkedés előzménye a Tisza-parti városban is – elsősorban a villamosmegállókban tapasztalható – szemetelés, mondta Vécsey Ágnes, a szegedi polgármesteri kabinet sajtófőnöke. Június 1-ig türelmi időszak tart, ezután várható, hogy megbírságolják vagy szabálysértési eljárást indítanak az ellen, akit a közterület-fenntartók dohányzáson kapnak. A rendelet végrehajtási utasítása egyelőre még nem készült el, így azt sem tudni, hogy lesznek-e a dohánytilalomra figyelmeztető vagy a cigarettázást engedélyező táblák a szegedi közterületeken.
A fideszes Gyimesi László által előterjesztett rendelettervezet „a dohányzás közterületen történő szabályozásával védelmet kíván nyújtani a nemdohányzók, valamint az életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt egyébként fokozott védelmet igénylő személyek részére a passzív dohányzás káros hatásaival szemben". A tilalom nem érvényes a vendéglátóhelyek utcai teraszaira, így ezeken továbbra is lehet cigarettázni.
Zárt térben is szigorítás jöhet
Szerdai ülésén az Országgyűlés egészségügyi bizottsága is fellépést javasolt a dohányzás visszaszorítására. A tanácskozáson kiemelték a cigarettázás közterületi kitiltására irányuló a helyi és önkormányzati kezdeményezéseket, amiket álláspontjuk szerint támogatni kell. A bizottság elsősorban a beltéri dohányzás száműzését célozta meg.
Kökény Mihály szerint Magyarországon is olyan szabályozásra lenne szükség, mint amilyen például Írországban, Norvégiában, Olaszországban és más európai országokban is van. A javaslat lényege, hogy a zárt légterű munkahelyeken, ide értve a vendéglátás intézményeit is, teljes körű dohányzási tilalmat vezessenek be.
A bizottság szocialista elnöke szerint nem egyértelmű, hogy mennyire van felkészülve a magyar társadalom egy ilyen szigorú tilalom bevezetésére, de mindenkinek el kell fogadnia, hogy a „környezeti dohányfüst veszélyes minden emberre, és ezt figyelembe kell venni”.
Tiltanánk, de azért jó üzlet
Bár a dohányzás tervezett vagy esetenként meg is valósult visszaszorítása mellett nyomós érvek és külföldi minta is áll, Veres János pénzügyminiszter mégis a hazai cigarettagyártás fenntartása mellett érvelt a sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt. beruházásának 2008. decemberi átadásán. Van jövője a magyarországi dohányiparnak, az évszázados hagyományra visszatekintő tevékenységből pedig komoly adóbevétele származik a mindenkori pénzügyminisztériumnak, mondta Veres.
A fejlesztést a költségvetés több mint százmillió forinttal támogatta, mert a dohánygyár versenyképessé válik a multinacionális cégekkel, több terméket tud majd értékesíteni belföldön és külföldön, így megerősödik a piacon, és biztosabbá válnak a munkahelyek is. A dohánygyár fontos foglalkoztató a térségben, az Index elbocsátásszámlálója szerint a gazdasági válság következtében sem küldtek el eddig dolgozókat.
Külföldön is van példa
A Wikipédia angol nyelvű szócikke szerint világszerte csaknem 80 országban lépnek fel különböző mértékben a dohányzás ellen, bár a lista tartalmazza az eredetileg 2009-re tervezett magyarországi szigorítást is, ami eddig nem lépett törvényi szintre. A sorban külön szerepelnek azok a területek, ahol a kültéri dohányzás lehetőségét is korlátozzák. Többek között ilyen az ausztráliai Queensland állam, ahol 2005. január 1. óta „nemdohányzó zónák egyes nyilvános helyek, ahol az emberek csoportokba gyűlnek össze, különösen azok, ahol gyerekek is jelen vannak". Százötven dolláros helyszíni bírsággal sújtható az, aki ilyen helyen gyújt rá.
Az Európai Unió országaiban jelenleg különböző mértékben korlátozzák a cigarettázást. Olaszországban például nem lehet nyilvános zárt helyen dohányozni, Csehországban viszont rá szabad gyújtani a vendéglátóhelyek elkülönített részein, de a buszmegállókban például nem. Angliában 2007. július 1. óta szintén tilos dohányozni többek között a munkahelyeken, az éttermekben, sőt a pubokban is, de vannak speciálisan dohányzók részére kialakított helyiségek a hotelekben, nővérszobákon, és a színpadi előadásokon, televíziós felvételeken is előkerülhet a cigaretta, ha az a műsor kelléke. Angliában a munkahelyi dohányzás helyszíni birsága 50 font, ha az illető 15 napon belül fizet, a cégek 2500 fontra birságolhatók, ha eltűrik a dolgozók káros szokását.
Az Európai Bizottság célja, hogy a tagállamok többségében szigorúan korlátozzák a nyilvános zárt helyen történő cigarettázást.