Falubéli az államtitkár, ennyi az egész

Könnyű lett volna a július 1-jétől városi rangot kapott településeket bejárni, ha a Bajnai-kormány megalakulásával önkormányzati miniszterré lett Varga Zoltán hallgat a tárca által felkért szakmai zsűrire. Az ebben az évben városi rangra jelentkező 31 községből ugyanis a szakértők mindössze hét (Balatonkenese, Beled, Budakalász, Csákvár, Igal, Rácalmás és Zsámbék) várossá nyilvánítását javasolták, és további tizenegyet neveztek meg esetleg várossá nyilváníthatónak.

A korábban inkább csak megyei szinten politizáló Varga Zoltán (pályafutásának korábbi csúcsa a Békés megyei közgyűlés elnöki széke volt) azonban igencsak belenyúlt a listába. Első körben – a HVG egyik korábbi cikke szerint – még Budakalászt és Balatonkenesét is lehúzta, ugyanakkor hozzátett több olyat is, amelyet a zsűri az utolsó, várossá még feltételesen sem nyilvánítható kategóriába sorolt.

Végül többszöri módosítgatások után 22 település (térkép) kérelmének elfogadásáról döntött Sólyom László köztársasági elnök, azaz július 1-jei hatállyal ennyivel nőtt a magyar városok száma. Az elmúlt száz évben csak egyszer, 1989-ben fordult elő, hogy ennél több községből lett város (akkor 41-et léptettek elő).

A huszonkettőből hat település (Balatonkenese, Beled, Budakalász, Igal, Rácalmás és Zsámbék) rajta volt a szakmai zsűri által ajánlott listán is – a vesztes Csákvár lett –, ugyanakkor hét olyan falu is város lett, amelyet a szakértők eredetileg teljesen alkalmatlannak találtak arra, hogy várossá váljanak (Csanádpalota, Jászkisér, Nyírmada, Rákóczifalva, Tápiószele, Újkígyós és Vaja). Hogy ez mekkora felhígulást jelent, azt jelzi, hogy a zsűri például egyetlen kelet-magyarországi községet sem javasolt, ehhez képest az új városoknak csaknem a fele, tíz, alföldi, szabolcsi vagy borsodi település, és a dél-dunántúli új városok száma is négy lett az eredetileg javasolt egy helyett. Az alábbi térképen bejelöltük a 22 új várost (a kattintható buborékok közt zölddel jelölve az első listán szereplő hat települést és plusz egyedikként, külön sárgával a pórul járt Csákvárt is.)

Új városok 2009 nagyobb térképen való megjelenítése

Falubéli, ennyi az egész

„Város alatt – településföldrajzi értelemben – olyan települést értünk, amelyben az emberek nagyobb csoportja él, ahol rendszerint hiányzik a belső gazdasági udvar, és ahol a környező terület művelése a megélhetést többé már nem biztosíthatja, aminek eredményeként a lakosság többsége nem mezőgazdasági foglalkozású, hanem ipari és szellemi munkából él” – írta a Jogelméleti Szemle 2002 végi számában Dobos József.

A hazai várossá nyilvánítási gyakorlatról a pécsi egyetem kutatói által készített Várossányilvánítás honlap egyebek mellett azt emeli ki, hogy a városok jellemzően vagy térségi-igazgatási központok, vagy gazdasági központok, vagy üdülőközpontok, emellett vannak agglomerációs városok, valamint olyanok, ahol a településnév márkanév is (mint Villány vagy Pannonhalma). A kutatók azt is megjegyzik, hogy a mostani döntés, amely „szokás szerint végig nélkülözte a nyilvánosságot”, idén „átpolitizáltságát tekintve elérte maximumát”.

Hogy mennyire, azt Gegétől, egy mágocsi főút menti kocsma csaposától tudjuk meg. A Baranya megyei Mágocs egyike azoknak a településeknek, amelyeket a szakmai bizottság feltételesen mondott várossá nyilváníthatónak. Hogy miért került be mégis a kiválasztottak közé, az ötven év körülinek tűnő szakállas férfi szerint egyértelmű. „A Varju Laci, aki most államtitkár lett, hát az falunkbéli, ennyi az egész. Az apja néha még most is bejár ide” - mondja, miközben barátságos állagú és árú kávét tesz az éppen kihalt italozó pultjára.

Közben azt is elmondja, hogy a most nem látható kocsmai törzsközönség mit vár a várossá nyilvánítástól: „a nagy büdös lószart se”. És mutatja a kocsma előtt elvezető utat, az egyik sávban hatalmas táblák jelzik az úthibákat, „a kátyúk itt vannak már egy éve, kitették beléjük a táblát, aztán ennyi, hát milyen város ez?” Nem akarjuk elkeseríteni, hogy tudunk igazán nagy-, sőt, fővárost is, ahol ugyanez történik, vagy talán még a táblákat sem teszik ki, már csak azért sem, mert felületes szemlélőként mi is arra a következtetésre jutunk, hogy túl sok minden nem emlékeztet a városra itt.

A település központja kicsi, falusias hangulatú, középiskolája nincs, a munkát az állattartás és a szomszédos Alsómocsolád húsüzeme jelenti. A postával átellenben egy félmeztelen, fürdőgatyás férfi is azt mondja, érthetetlen, miért gondolták a falu vezetői, hogy várossá kellene nyilvánítani magukat, hiszen a helybéliek rendszeresen bejárnak a közeli Dombóvárra, és látják, hogy milyen egy valódi város.

Ez nem város

Az általunk felkeresett tíz új város közül persze nemcsak Mágocson voltak többségben a szkeptikusok. Az alföldi települések közül Tápiószelén, Csanádpalotán és Rákóczifalván is a nevetséges és a röhejes jelzők jutottak először a megkérdezettek eszébe, ez utóbbi, Szolnok közeli helyről egy teherautós egyszerűen azt mondta: „ez nem város, ez egy putri”. A tolnai Gyönkön egy fiatal azt mondta, szerinte ez az egész városiaskodás komolytalan dolog, de a kocsmában és a faluszéliből városszélibe előlépett kisboltban is furcsának érezték, hogy a kétezer fős községükből város lett.

A jelentős bányászmúlttal büszkélkedő Tolna megyei Nagymányokon – az utcákat még ma is csillék díszítik – egy kereskedő azt mondta, ő ugyan nem odavalósi, de „hallottam, hogy ez itt város lett” – és miközben ezt mondta, arcát igyekezett valami olyasféle döbbenettel kevert megvetéses fintorba rendezni, mint amilyennel egy középkategóriás celeb reagálhat arra, ha a címlapfotójára egy számmal kisebb mellet fotosoppoltak a derék képszerkesztők. A fürdőjéről híres Igalon – amely az új városok többségéhez hasonlóan „európai falu”, legalábbis a városnévtábla közelében lévő tábla szerint –, többek között azt mondták, hogy inkább turisták kellenének, mint a városi cím.

A viharsarki, Békéscsaba közelében lévő Újkígyóson egy fagylaltozó családfő azt mondta, ő először, amikor a hírt meghallotta, azt hitte, ez valami vicc; igaz, ugyanott egy pedagógus büszkén sorolta az eredményeket. Békés megyében a városiasítás mostanra ezzel együtt is tényleg abszurd méreteket öltött: a megye 76 településéből mostantól már 20 viselhet városi rangot, vagyis az ország egyik legelmaradottabb térségében elvileg minden negyedik település városias fejlettségű (a városok számát már a Békés megyében élők is sokallják, legalábbis ez az eredmény született a megyei online lap felmérésén.

A politika hatása

Kritikus hangok a dinnyetermesztés egyik hazai bázisán, a leginkább városiasnak ható Békés megyei Medgyesegyházán is vannak, az egyik helyi büfé előtt voltak páran, akik nem igazán érezték indokoltnak a döntést. Egy nő szerint aki itt leszáll a vonatról, sírva fakad. Munkában nincs hiány, a dinnyetermesztés ad megélhetést, de sokan halálra dolgozzák magukat, szó szerint. „Itt minden évben belehal egy ember a sok munkába”. A városban ezen kívül más munkalehetőség nem nagyon adódik, a vasútállomásnál lévő cipőüzem rég bezárt, de hiány van a helyi szórakozási lehetőségekben is.

A medgyesiek korábban többször is azt kifogásolták, hogy a környékről és a megyéből számos, náluk fejletlenebb és szegényebb község lett város, miközben az ő pályázataik rendre elbuktak. A városközpontban, a vasútállomás közelében lévő kocsmában meg is kapjuk ennek egy vélt magyarázatát: a polgármester 1990 óta egy szabad demokrata politikus (aki nemrég szakított a pártjával), aki a helyiek szerint nem ápolt jó viszonyt jelentős szocialista potentátokkal, de „azért nem volt vele esélyünk Orbánék alatt sem”.

A várossá nyilvánítást most azonban valószínűleg mégis a politikának köszönhetik a medgyesiek. Az önkormányzati miniszter, a már említett Varga Zoltán ugyanis Békés megyei, ezen belül is dél-békési politikus, aki – a döntés óta több fórumon megjelent vélemények szerint – a megyei háttérbázisát építette ezzel a lépéssel. Hasonló következtetésre jut a Várossányilvánítás is, amikor így ír: „A politika hatását jelezheti, hogy a két éven keresztül hiába próbálkozó Békés megyei Medgyesegyháza és Újkígyós végre célba értek: a megyei kötődésű miniszter helyismerete itt vélhetően sokat segített, bár várossá nyilvánításukat semmiképpen sem lehet érdemtelennek tekintetni”. (A honlap azt is megemlíti, hogy vélhetően Borsod-Abaúj-Zemplén megye politikai lobbiereje segített az egykor virágzó (sokszor robbanó) vegyiparú Sajóbábonynak, amely egy „egyutcás borsodi falu és a mellé épült szocialista miniváros sajátos kombinációja, kétségkívül jelentős gazdasági funkciókkal és részben városias megjelenéssel”. Az már csak mellékszál az ügyben, hogy Varga egyébként borsodi származású).

A zsűri mellesleg Medgyesegyházát nem javasolta feltételek nélkül várossá nyilvánítani, mint ahogy Pacsát sem. A jelentős vonzáskörzettel bíró Zala megyei város azonban – mint arra a HVG is felhívta a figyelmet – a 174-ből az utolsó előtti olyan kistérségi központ volt, amelynek nem volt meg a városi rangja (az utolsó ilyen közigazgatási mikrocentrum, a Fejér megyei Aba, amely polgármestere a lapnak azt mondta, továbbra sem kívánják siettetni a várossá nyilvánítást, mert szerintük az idő előtti). Nem csoda, hogy a pacsai városközpontban, akivel csak beszéltünk, mindenki azt mondta, hogy ennek a döntésnek már nagyon itt volt az ideje, ahogyan egy öltönyös férfi fogalmazott: „azt kaptuk meg, ami már húsz éve kijárt nekünk”.

Az új városokról szóló második cikkünkben bemutatjuk, hogy melyik községnek milyen eredményei, értékei indokolhatják a várossá nyilvánítást, hol mit várnak a városi rangtól a helyiek. Megnézzük, hogy az új városok milyen várostípusúnak számítanak, hogy a városlakóvá lett falusiak mitől félnek leginkább, és azt is, hogy a presztízsen túl miért olyan fontos ma városnak lenni.