A falusi liba nem volt büdös?

Az új városokról szóló cikkünk első részében felvázoltuk, hogy milyen politikai mozgások állhatnak a hazai várossá nyílvánítás közigazgatási gyakorlata mögött, és hogy mit szólnak általában az érintett helybéliek lakhelyük rangjának megváltozásához. Az alábbi térképen bejelöltük a 22 új várost (a kattintható buborékok közt zölddel jelölve az első körben ajánlott települések listáján szereplő hat települést és plusz egyedikként külön sárgával, a pórul járt, a városiasításból végül kihullott Csákvárt is).

Új városok 2009 nagyobb térképen való megjelenítése

„Nekünk gimnáziumunk és kastélyunk is van” – büszkélkedik egy atyafi a háta mögé mutogatva. Mi ugyan elsőre csak egy futballpályát és egy két ló vontatta kocsit látunk, de aztán feltűnik a domboldalon valami fehér, nyolcvanas éveket és lakótelepi iskolákat idéző kockaépület. Aztán megtudjuk, hogy az nem is a középiskola, hanem az általános és zeneiskola; az 1806-ban alapított, vagyis már több mint kétszáz éves gimnáziumot később a városközpontban találjuk meg.

Gyönkön vagyunk, az aprófalvas tolnai hegyháton, egy olyan térségben, amelynek sokáig járási központja is volt a július 1-jétől várossá lett település. Amely az egyik legkisebb magyar város a maga alig több mint kétezer lakosával – az új városok közül az egyik végletet az 1300 állandó lakosú Igal, a másikat több mint tízezer lakossal Budakalász jelenti –, igaz, az általunk felkeresett tíz új város közül az egyetlen, amely középiskolát működtet. Sőt, jelentős a buszközlekedése, van egy kastélya – igaz, meglehetősen elhanyagolt, a romos épület előtti hatalmas teret a gaz uralja –, az apró városközpontban jónéhány üzletet, OTP-fiókot és éttermet is találunk. Elvileg vasútállomása is van, gyakorlatilag viszont a település határától hét kilométerre van a Keszőhidegkút-Gyönk megálló, így aki vonattal akar ide eljutni, annak tisztességes gyalogtúrára kell felkészülnie.

A települést többségében továbbra is falunak tartó helyiek legnagyobb panasza a munkalehetőségek hiánya – és ebben a gyönkiek nincsenek egyedül. Amerre jártunk, egyöntetű volt a vélemény, hogy hiába a jól csengő városi rang, nem ér az szinte semmit, ha nincs hol dolgozni. Márpedig helyben szinte sehol nincs munkalehetőség. Sőt, ami van, azt is féltik a várossá válástól.

Munka, munka, munka

Több helyen az állattartás a megélhetés egyik legbiztosabb forrása, és a dunántúli Mágocson ugyanattól félnek, mint például az alföldi Tápiószelén vagy Rákóczifalván. „Itt a belterületeken is nagyon sok embernek van otthon lábasjószága, lova, ökre, disznaja. Most, hogy várossá váltunk, mindenki attól fél, hogy ezeket ki kell vinni valahová a határba, mert büdösek. De hát kérem, a falusi liba nem volt büdös?” – sorolja egy szuszra egy tápiószelei piacozó, és szinte szóról szóra ezt mondta el Gege, a mágocsi pultos is.

Munkahely híján az új városlakók a környező nagyobb településekre járnak be dolgozni. Vagy bárhová – tudjuk meg a szintén tolnai Nagymányokon. A helyiek itt hiába küzdenek évek óta a szénbányák újranyitásáért, környezetvédelmi – és az itt élők szerint politikai – okok miatt a mai napig sem sikerült újraindítani a termelést. Nagymányok alapvetően egy egyutcás bányászfalunak tűnik, gazdasági jelentősége a városnak a bányák bezárása óta nincsen.

Annak, aki dolgozna, marad az ingázás, de még csak nem is a közeli Bonyhádra – „ugyan már, ott sincs munka” –, hanem Szekszárdra, Pécsre, Tolnára, vagy idénymunkára a Balatonra, nyáron a földekre. „Eljárnak hetelni mindenfelé az országba” – mondják az uniós pénzből átépülő főút melletti pizzázóban. A pult mellett a Szerencsejáték Zrt. terminálját is látjuk, egy ötvenes éveiben járó férfi – szintén a bányában dolgozott egykor – éppen a tippmixtől remél megváltást. Nincs ezzel egyedül, a vendéglátóhely üzemeltetője szerint sokan költik szinte minden pénzüket szerencsejátékra, hátha legalább abból sikerül némi pénzhez jutniuk. És nem is ok nélkül reménykednek, már 3 és 1,5 millió forintot is nyertek a náluk játszó nagymányokiak.

És ha már pénz: bank itt is van, pontosabban takarékszövetkezet, és bankautomata is. Országjárásunk során egyébként általános volt a tapasztalat, hogy az új városok mindegyikében jelen van vagy az OTP, vagy a környéki takarékszövetkezet, helyenként mindkettő. Így a készpénzhez jutás nem gond, azonban a megélhetéshez szükséges teljes bevásárlás már annál inkább.

Pihenés, szórakozás

Az általunk bejárt települések körülbelül felében például nem találtunk benzinkutat, vagyis a városlakóknak akkor is ingázniuk kell, ha tankolni akarnak. A ruházati áruházak kínálatát az Olcsó Áruk Boltjai (volt, ahol erre az Olcsóbb Áruk Boltja tromfolt rá), és a városi létet meghatározó kínai boltok jelentik. Nagyon sok olyan helyen voltunk, ahol nem sikerült éttermet felfedeznünk, noha ezek között még olyan helyek is akadtak, ahol a turizmust tartják az egyik lehetséges fejlődési pontnak. Ilyen hiányossággal küzd például a Tisza közelében fekvő, amúgy remek játékmaci-múzeummal büszkélkedő Rákóczifalva, míg a vadászokat csalogató Gyönk a határában lévő hatalmas illegális szeméttelepet tarthatja kínosnak.

Csanádpalota főterén – ahogy mi láttuk, ez a néhány száz négyzetméternyi parkos terület a város központja is egyben – például volt egy vendégcsalogató tábla, hogy a Fényes étterem szeretettel vár, ám lakattal zárt ajtókat találtunk. Medgyesegyházán amerikai hotdogot ehettünk volna, Tápiószele központjában csak a piacon juthattunk volna ennivalóhoz, Újkígyóson – bár a városban láttunk vendéglőt – a szomszédos Szabadkígyós kastélya melletti éttermet ajánlották, míg Gyönkön zárva volt a vendéglő (persze lehet, hogy ott csak a kora délelőtti óra miatt). Igalon viszont nemcsak az üdülőtelepen találtunk számos vendéglátóhelyet, hanem találtunk egyet a főúton is – más kérdés, hogy ezek működnek-e, és ha igen, milyen kapacitással a turistaszezonon kívül is. Igal amúgy az idegenforgalmi törekvések terén kiemelkedik a többi új város közül, erre pedig a gyógyvizes strandja nyújt lehetőséget, bár az Ilonka büfé vezetője szerint nem városi rangra lett volna szükség, hanem rendes marketingre. Szerinte ugyanis évről évre kevesebb a vendég a hatvanas években megnyitott, főként idős németek által favorizált fürdőben.

A gyógy- és termálvíz több településen is szóba kerül mint lehetőség, Újkígyósón valamikor strandfürdő is volt, de régen bezárt. Elképzelések most is vannak arra, hogy miképp kellene ismét beindítani: mivel a közelben lévő Gyula termálwellness szolgáltatásai valószínűleg elszipkáznák a pénzes vendégeket, Újkígyóson a szerényebb jövedelmű vendégek idecsábításában lenne távlat. „Itt van közel Románia, onnan sokan átjönnének hozzánk” – mondja a helyi általános iskola egyik pedagógusa, aki amúgy a geotermikus energia felhasználását is erősen szorgalmazná a falu fejlesztési terveiben.

Az éttermin túlmutató szórakozási lehetőség aztán végkép hiányzik az új városokból. Művelődési házat még csak-csak találtunk, azok jellemzően a könyvtárral közös intézményi formában és helyiségben működnek – de például Újkígyóson egy nagyon jó állapotú, új építésűnek tűnő kultúrház mellett külön könyvtár is van –, mozi, diszkó szinte sehol nincs. Az új városokban általános volt az a vélemény, hogy a települések semmit nem kínálnak a fiataloknak, így azok az iskola elvégzése után elköltöznek. Jellemző az, amit Csanádpalotán mondtak: az ottaniak főleg Makón, Mezőhegyesen járnak középiskolába, ott töltik a péntek-szombat estéket is, és az iskolák elvégzése után, 17-18 évesen már nem térnek haza. Egyes településeken a sport jelenti a legfőbb szórakozási és kitörési lehetőséget, Újkígyóson például a kézilabda, míg Pacsán focikollégium működik.

A szűkös sportolási lehetőségeket némileg kompenzálja, hogy szinte mindenki kerékpárral jár. Túránk alatt szinte nem is láttunk olyan új várost, ahol ne a bicikliseké lett volna a közlekedésben a főszerep. A legbiciklibarátabb városnak ebből a szempontból Tápiószelét találtuk, itt több bicikliutat, több bicikliboltot és valóban rengeteg kerékpározó helybélit figyeltünk meg. Akár mondhatnánk azt is, hogy vidéken van az igazi Critical Mass.

Fejlődni szeretnének

Szintén neuralgikus pont az egészségügyi ellátás. Háziorvos mindenhol van, de voltunk olyan településen, ahol gyerekorvos most éppen nincs, bölcsődét pedig az általunk bejárt helyek egyikén sem találtunk. Ha gyógyszertár működik is, hétvégi ügyeletet nem tart, ahogyan az orvosok sem, és sokan hiányolták a mentőállomást is. Igazgatási szempontból már nagyon eltérő az egyes új városok helyzete. Van, amely körjegyzőségi központ, van, amelynek önálló polgármesteri hivatala van, és akad, ahol okmányiroda is működik, Pacsán például épp a várossá nyilvánítás évében, idén januárban kezdett el működni.

Fejlesztési igények és kényszerűségek tehát vannak, és az önkormányzatok terveznek is fejleszteni. Sőt, a legtöbb helyen azzal érveltek a városiasítást a helyiek átlagánál sokkal inkább forszírozó községi vezetők, hogy a várossá válással könnyebben és több pályázati pénzhez lehet jutni. Ez azonban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől kapott tájékoztatás szerint korántsem igaz (ahogyan . Eszerint csak a regionális operatív programnak van három olyan területe – turisztika, gazdaságfejlesztés és településfejlesztés –, ahol pályázaton „valóban csak városi jogállású települések, továbbá az 5000 főnél népesebb és 100 fő/négyzetkilométernél sűrűbben lakott nem városi jogállású települések jogosultak pályázni”.

Az NFÜ megjegyezte ugyanakkor, hogy akik nem tartoznak ebbe a körbe, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban szintén beadhatnak turisztikai, falufejlesztési vagy vidéki örökségfejlesztési pályázatokat. A humáninfrastruktúra-fejlesztés és közlekedés területén nincs különbségtétel a települési jogállásra vonatkozóan, így „a fentiek értelmében a települési jogállás tekintetében alapvetően kevesebb pályázati lehetőségről nincsen szó, inkább a pályázati feltételek különbségeiről lehet beszélni” - válaszolta kérdésünkre a fejlesztési ügynökség.