Kétszázezer roma voksára hajt az MSZP

2009. szeptember 5., szombat 10:12

A romák mozgósításával akár több körzetben is győzelmet arathatna a jövő évi választásokon az MSZP. A miniszterelnök romaügyi megbízottja programot készített a szocialisták részére, a terv célja kétszázezer roma szavazat megszerzése. A feladat nehéz, törekedni kell arra is, nehogy elriasszák a szocialisták rasszista választóit.

Tizenhárom oldalas munkaanyagot adott be az MSZP országos elnökségének és a pártot ténylegesen vezető országos választási bizottságnak (ovb) Teleki László szocialista országgyűlési képviselő, a miniszterelnök romaügyi megbízottja, írja a Népszabadság. A munkaanyag szerint a szocialisták a 2010-es választásokon akár kétszázezer roma szavazatot is megszerezhetnek, ez pedig egyes körzetekben akár győzelmet is hozhatna a pártnak.

A dokumentum elemzése szerint a magyarországi cigányság területi eloszlása nem egységes, a 176 egyéni választókerületből harminc-negyven körzetben 15-20 százalék a roma választók aránya, öt körzetben pedig meghaladja a 90 százalékot. Azaz, ha a párt sikeresen mozgósítja a roma szavazókat, akár a győzelmet is megszerezheti ezekben a körzetekben - ez, az EP-választás körzetenkénti eredményeit tekintve már előrelépés lenne az akkor totális vereséget szenvedő szocialistáknak.

Teleki szerint a romák mozgósításának egyik akadálya, hogy eleve kevésbé aktív választók, mint a többségi társadalom tagjai, másrészt a romák körében gyakoribb, hogy máshol élnek, mint ahol a bejelentett lakcímük van. Ezért azt javasolta, hogy a választási mozgósítás időszakában indítsanak programot a személyi iratok rendbetételére, amit "össze lehetne kötni egy választási ismertető programmal" is.

Teleki szerint 2010-ben az országos romaszervezetek mozgósítási képessége nem lesz jelentős, szerinte az elvileg a Fidesszel szövetséges Lungo Drom választóinak jó része a szocialistákra szavazhat, ugyanakkor a Magyarországi Cigány Fórum Roma Összefogás nevű pártjának választói inkább a Fideszre.

A roma választókat Teleki tanulmánya szerint célzott programokkal lehet megfogni, illetve kormányzati cselekvéssel. Ezért a választásokig növelni kéne a roma ösztöndíjprogram forrásait. Ugyanakkor "tudomásul kell venni, hoy a magyar közvélemény többsége előítéletes a romákkal szemben. Tehát meg kell találni azt az egyensúlyt, amivel meg lehet szólítani a roma választókat, de le lehet kerülni a rasszista MSZP-választók körében a szavazatvesztést" - idézi a munkaanyagot a Népszabadság.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Elfogták a romák elleni támadások gyanúsítottjait - 2009.08.21.
Öt, nem roma származású embert fogtak el. A romák elleni sorozatgyilkossággal gyanúsított férfiak debreceniek, egyikük egy kocsma üzemeltetője.
Bencze: Már a következő romagyilkosságokat tervezték - 2009.08.22.
Az országos rendőr-főkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el a romák lakta településeken, és óva intett az önbíráskodástól.
DNS-bizonyíték a romagyilkosságok gyanúsítottjai ellen - 2009.08.25.
Az egyik gyanúsított DNS-e egyezik a helyszínen találtakkal, most a lefoglalt fegyvereket vizsgálják.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!