Andor Lászlót jelölhetik EU-biztosnak

2009.10.07. 13:01 Módosítva: 2009.10.07. 15:58
Az Inforádió értesülései szerint Andor Lászlót, az EBRD Magyarországot képviselő igazgatóját jelöli EU-biztosnak Bajnai Gordon. Kormányzati forrásaink szerint még nincs döntés, folynak az egyeztetések. Értesüléseink szerint Bajnai és a szocialisták birkóznak, ha elismert szakembert jelöl Magyarország, fontos portfoliót is kaphat, ha pártkatonát, nevetségessé vállhat. Mások szerint nem is akkora az ellentét, és elsősorban nem is személyekről, hanem választható biztosi területekről gondolkodik a kormány és az MSZP, együtt.
DVETT20091007020

Andor Lászlót, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagját jelöli az EU-biztosi posztra Bajnai Gordon, jelentette az Inforádió. A hírrádió értesüléseit Budai Bernadett kormányszóvivő nem kívánta kommentálni. Mint mondta, a miniszterelnök egy héten belül bejelenti, kit jelöl a posztra.

Egy, a miniszterelnökhöz közeli forrásból úgy értesültünk, hogy még nincs döntés, folynak az egyeztetések.

Listáznak...

Információink szerint az MSZP és Bajnai Gordon miniszterelnök is összeállította a saját jelöltlistáját. Úgy tudjuk, hogy a két lista között egyáltalán nincs átfedés. A szocialisták Kovács Lászlót, a jelenlegi biztost, Veres János volt pénzügyminisztert és vigaszágon Herczog Edit EP-képviselőt, a belső piacokért felelős bizottság volt tagját jelölnék. Bajnai egyik jelöltje sem tagja az MSZP-nek, egyikük értesüléseink szerint külföldön dolgozik - ez a leírás Andorra is ráillik.

Bajnai értesüléseink szerint komolyan ellenáll a szocialisták nyomásának, mivel José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság újraválasztott elnökével háttéralkut kötött. Ennek értelmében ha komolyan vehető, szakmai alapon kiválasztott jelöltet állít, Barroso szakmailag jelentős, politikailag fontos portfoliót (így hívják az Európai Bizottságban a tárcákat) ajánlhat a magyar biztosnak.

Amennyiben azonban a magyar jelölt elbukik az európai parlamenti bizottsági meghallgatáson, mint az Kovács Lászlóval is történt, nem fog új portfoliót felajánlani, azaz nem fogja megmenteni a jelöltet, mint annak idején Kovácsot.

...vagy gondolkodnak

Szocialista körökből származó értesüléseink szerint elképzelhető, hogy tényleg Andor lesz a biztosjelölt. Andor ugyan nem szocialista politikus, de kötődik a párthoz, volt már a Szekeres Imre fémjelezte közgazdasági tagozat alelnöke is - a tagozati tagságnak nem feltétele a párttagság.

Úgy tudjuk, hogy Andor nevét az elnökség elé még nem vitték be, de informálisan már egyeztettek róla. Szocialista forrásaink is megerősítették, hogy megfelelő szakmai hátterű biztosjelölt nevezése esetén komoly szakpolitikai portfolióra számíthat Magyarország.

Egy kormányhoz közel álló forrásunk is enyhíteni igyekezett a feszültséget. Elmondása szerint valójában nincs nagy vita a kormányfő és a párt között. Nem arról van szó, hogy a szocialistáknak és a miniszterelnöknek is van egy listája, inkább közös gondolkozás folyik, melynek lényege elsősorban az, hogy Magyarország egy fontos szakpolitikai portfolióra jelölhessen biztost. A kormányfő a szocialisták mellett Brüsszellel is egyeztett, és ha már tudjuk, hogy milyen területre jelölhetnek biztost, akkor gondolkoznának el a jelölt személyén.

Pártközeli szakember

Maga Andor az Inforádió érdeklődésére nem erősítette meg az értesülést, délutánra ígért tájékoztatást.

Andor 2005. óta az EBRD Magyarországot képviselő igazgatója. A Magyar Tudományos Akadémia Nemzetközi Tanulmányok Bizottságának tagja 2004-től részt vett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületének munkájában is.

Andor az MSZP háttérintézetének, a Politikatörténeti Intézetnek is munkatársa. Fulbright-ösztöndíjasként a Rutgers Egyetem vendégprofesszora is volt. Önálló tanulmányt írt a thatcherizmus örökségéről, illetve a magyarországi szociáldemokrácia 1990-2005 közötti másfél évtizedéről. Az erősen baloldali társadalmi-kulturális folyóirat, az Eszmélet főszerkesztője.