A Szilvásy klán bebetonozta magát

2010.02.17. 14:04
Április 1-től újabb öt évre Szilvásy György bizalmi embere lesz a hajdani kormányzatinegyed-beruházásért is felelős állami vállalat vezérigazgatója. Hajdu Endre megbízatása lejárt, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács azonban a cégre vonatkozó szabályzatot is megváltoztatta, hogy posztján maradhasson. Szilvásyné két hónapos szünet után újra a MeH kötelékében felügyeli a közbeszerzéseket, mint kormányfői tanácsadó.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai és koordinációs főigazgatója, Szilvásy György felesége újra az állami beszerzések felügyelője lett. A Bajnai-kormány január közepén döntési moratóriumot rendelt el a központi államigazgatási, valamint a költségvetési szerveknél és a vagyonkezelésükbe tartozó gazdasági társaságoknál. Január 20-tól a választásokig csak olyan közbeszerzési eljárást írhatnak ki, amelynek eredményéről a következő kormány megalakulása után döntenek. A beszerzési stop csak kivételes területekre adott kivételt. Csáky Bernadett két hete rövid kitérő után mégis visszatért a kancelláriára.

Csáky Bernadett és Szilvásy György
Csáky Bernadett és Szilvásy György

Csáky tavaly decemberben távozott a Miniszterelnöki Hivatalból, amikor indoklás nélkül lemondott helyettes államtitkári posztjáról. Információink szerint Csákynak újabban kormányfői tanácsadói titulus jár a minisztériumi belső kommunikációban, bár hivatalosan csak főosztályvezető-helyettesi posztot kapott a kancellária jogi és közigazgatási titkárságán. Most is nagy állami közbeszerzési ügyek tartoznak hozzá, és ahogy korábban, most is a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság politikai felügyeletét látja el.

Szilvásy György felesége felmondásakor követően a nyolc hónapos munkaviszony után másfél havi bérének megfelelő végkielégítést kapott.

Hajdu Endrének, Szilvásy régi megbízható káderének rövid időre sem kell otthagynia a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlelesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgatói posztját. Megbízatása ugyan nemrég lejárt, megüresedett helyére a szabályok szerint pályázatot kellett volna kiírni, de a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács január 27-én másként döntött. A moratórium ellenére a 66 éves Hajdu vezérigazgatói tisztségét 2015. március 31-ig meghosszabbították, amihez az MNV Zrt. vagyoni körébe tartozó gazdasági társaságok tisztségviselőre vonatkozó szabályokat is meg kellett változtatni.

Projektcég az árnyékban

A BMSK Zrt. kevéssé ismert állami cég, saját honlapja szerint az utóbbi években vált általános kormányzati projekttársasággá. A tulajdonosi jogait 2007-től, a kormányzati negyed projektje óta, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja, az irányításban részt vesz az Önkormányzati Minisztérium. A BMSK többek között a rendvédelmi szervezeteknek nyújt szolgáltatásokat: régi gyakorlat, hogy itt bonyolítják a haditechnikai eszközök beszerzését. A tavalyi projektek között volt a Magyar Sport Háza berendezése és a miskolci uszodaberuházás teljes körű szakmai irányítása is.

Hajdu alapbérét havi 844 ezer forintban állapította meg a tanács. A régi-új vezérigazgató neve a kormányzati negyed projektjének elindulása után került elő, amikor kiderült, hogy Szilvásy György régi KISZ-es bizalmasát helyezte a beruházás irányítói posztjára. A negyed nem épült meg, de az előkészítésre több milliárd forintot elköltöttek.

A BMSK tisztségviselői kara egyébként elég zárt körből került ki. A felügyelőbizottságában ül többek között az egykori MSZP-s képviselő és baranyai rendőrkapitány, Lusztig Péter, akinek tavaly a Zuschlag-perben is tanúskodnia kellett, valamint Alács Tibor, akit Hajduhoz hasonlóan Szilvásy mozgalmár múltú barátai közé számítanak.

A kinevezés hátteréről megkérdeztük az MNV Zrt.-t, de egyelőre nem kaptunk választ.